A Dráván úszik ezentúl az Akali

A Sió csatornán juthat el a híres vízibusz Barcsig

Forró Péter – 2016.02.12. 01:19 –

A balatoni zsilip kinyitásával hajózhatóvá vált a Sió csatorna. Így a tervek szerint hamarosan le tudják engedni rajta a Balatoni Hajózási Zrt. által értékesített, Akali nevű, kilencvenszemélyes vízibuszt a Keselyűsi zsilipig, ahonnan a Dunán folytatja útját, míg végül a Drávára kerül.

Az 1959-ben épült hajó több mint ötven éven át szolgált a tavon, és most turisztikai célokra a barcsi önkormányzat vásárolta meg 18,5 millió forintért.

A büfével és teremmel is rendelkező, vagyis kisebb rendezvények megtartására is alkalmas vízibusz szegecselt alumíniumból készült, és a szakemberek szerint gond nélkül szolgálhat még akár évtizedekig.
Az Akali egyelőre azért nem indulhatott el a csatornán, mert a sok csapadék miatt még intenzívebbé kellett tenni a vízeresztést a Balatonból. Márpedig az ezzel járó uszadék veszélyeztethetné a hajó épségét, a magas vízszint pedig akadályozná abban, hogy elférjen például a simontornyai híd alatt.