Máté T. GyulaAmerikai álom

Álláspont. Ön kit választana? Egy rasszista, szexista demagógot, vagy egy véresszájú kommunistát?

Máté T. Gyula – 2016.02.11. 01:18 –

A tengerentúli bulvármédia, az amerikai közoktatás színvonalához szabva a tényeket, így tálalta a New Hampshire-i előválasztások eredményét. A republikánus voksolást megnyerő Donald Trump lenne, ugye, a washingtoni politikusi aklot kitakarító macsó cowboy, a demokrata választást biztosan hozó Bernie Sanders pedig a Wall Street bolsevista padlássöprője.

Az amerikai elnökválasztási kampányokban sohasem ritkák a hangzatos jelzők, emlékezzünk csak vissza nyolc évvel ezelőttre, amikor Barack Obamát Che Guevarához hasonlították. De elődje, George W. Bush is volt Hitler és Oszama bin Laden egyszerre. A mostani helyzet abban más, hogy a vádaktól különösebben nem határolódik el sem Trump, sem Sanders. A demokrata politikus például büszkén vállalja „demokratikus szocialista” nézeteit, ezért korábban lesajnáló mosolyokat kapott volna. De az említett sztereotípiákra épül az extravagáns milliárdos kampánya is.

Nem véletlenül: az amerikaiak kétharmada elégedetlen azzal, ahogy a dolgok mennek. Nem a Fehér Házat irányító demokratákkal avagy a kongresszus két házát ellenőrző republikánusokkal van tele a hócipő, hanem az egész politikai elittel. Nem kicsit, nagyon. Tizennyolc év feletti korhatáros filmekből is kisípolandó módon.

Az amerikai gazdaság hivatalosan természetesen kiszáguldott már a válságból, ebből azonban a középosztály alig érez valamit. A munkanélküliség nem csökken, sőt, a kétkezi melósok és a fiatalok között emelkedik, a leszakadt tízmilliók gettósodnak. A feketék kaptak ugyan egy színes bőrű elnököt, de ettől a rendőr velük találkozva még mindig előbb nyúl fegyverhez, mint a Martin Luther King-összes zsebkiadásához. Az oktatási rendszer fogyasztóból is csak hülyéket nevel, az általános egészségbiztosítást pedig még Clintonné is naiv álomnak tartja. Pedig ő szociálisan roppant érzékeny, külügyminisztersége idején nem volt afrikai éhező gyerek, akit ne puszilgatott volna össze megfelelő sterilizálás után. A „mérvadó értelmiségnek” pedig elege van a „demokratikus állapotokból”, a választásokból, amelyeket kizárólag dollármilliárdok döntenek el. Az eredménytelen, csillagos-sávos koporsókat termelő diplomáciáról nem is beszélve.

Trump és Sanders erre az általános elégedetlenségre érzett rá, s közelítette meg – amerikai értelemben – radikális jobb-, illetve baloldali álláspontból. Pillanatnyilag minden esélyük megvan a győzelemre. A republikánus mérsékelt jelöltek egymást jobban utálják, mint Trumpot, de ha összefognának is, a felmérések szerint az sem lenne elég a sikerhez. A demokrata oldalon Hillary Clinton nem tud semmi újat felmutatni, a „tapasztalt politikus” imázs nevetséges az e-mail-botrányok után – külügyminiszter korában elektronikus levelezését a középiskolás zsebhekkerektől az okostelefon-bolond bagdadi pitaárusig bárki olvashatta. A női jogok elszánt védelmezése jó politikai kártya, azonban, mint New Hampshire is bizonyította, Sanders már ebben is jobb. Hillary rutinfeminizmusából liberális szingli szavazótábora is már egyre kevésbé kér – a romkocsmai vádakat megelőzve jelezném, hogy ez nem szexista, hanem amerikai kampánytechnikai megközelítés.

Összegezve, most olyan a helyzet, mint pár éve a magyar közmédia A Dal című versenyén: a „bölcs zsűri” mindenképpen trendi, a vélt közízlésnek megfelelő jelöltet akart az Eurovíziós Dalfesztiválra juttatni, a fránya nép azonban az antihőst, a nótájában uszkve két hangra szorítkozó ByeAlexet választotta.

Megváltozik tehát Amerika? Trump szétrúgja a belterjes bürokrata elitet, Sanders pedig elvesz a megagazdag tíz százaléktól és ad a plázareményt kergető kilencvennek? Avagy mindez csak egy politikai projekt, a „vásárlói igények” újfajta kielégítése? Jöjjön a győzelem, aztán meg megy minden a maga rendje és módja szerint?

A válasz előtt érdemes visszaemlékezni, hogy mi lett Obama világmegváltó terveiből. Mi van a világbékével, Guantánamóval, a hazai szociális reformokkal, mennyire szorult vissza a minap újabb milliárdos megrendeléseket kapó fegyver- vagy éppen energiaipari lobbi.

A New Hampshire-i voksolással egy időben egyébként volt egy másik szavazás is a tengerentúlon. Az amerikai politikai és gazdasági elit által összerakott szövetségi legfelsőbb bíróság nemet mondott Barack Obama nagyszabású, a lakosság túlnyomó többsége által támogatott klímamentő zöldtervére, nem korlátozta az erőművek szén-dioxid-kibocsátását.

Kissé cinikusan: van tehát véleménynyilvánító és van döntő szavazás is.

Tippeljenek, milyen lesz a novemberi elnökválasztás!