Kelendőbbek a magyarok a futballpiacon

Labdarúgás

Kiss B. László – 2016.02.11. 00:43 –

Február 9-én éjfélkor Magyarországon is lezárult a téli átigazolási időszak. A korábbi évekhez képest több nagyobb üzletet is kötöttek a futballklubok. Ebben bizonyára közrejátszott az is, hogy válogatottunk kijutott a franciaországi Európa-bajnokságra.

A legjobb szerződést a Debrecen hozta össze azzal, hogy Balogh Norbertet 2,2 millió euróért eladta az olasz első osztályú US Palermónak, de jó megállapodást kötött az Újpest FC is az öntörvényű Mbaye Diagne eladásával. A szenegáli csatár eredményes fél év után (11 gólt lőtt) mindenáron menni akart a Megyeri útról. A kínai első osztályban szereplő Tiencsin Teda vevő volt rá, s állítólag 1,9 millió eurót fizetett Diagne-ért.

Nem az évtized üzletét kötötte a Videoton, de legalább kapott valamennyi pénzt Kleinheisler Lászlóért, akinek a nyáron járt volna le a szerződése Fehérvárott. A Vidinél mellőzött, válogatott játékosért 300 ezer eurót fizetett a Werder Bremen. A középpályás 2019-ig szóló szerződést kötött a német élvonalban szereplő brémaiakkal, és már be is mutatkozott a Bundesligában.

Nem járt jól viszont Gyurcsó Ádámmal a Videoton, hiszen a szintén válogatott csatárt ingyen szerezte meg a Pogon Szczecin. Ugyancsak Lengyelországba szerződött Gosztonyi András, akiért 120 millió forintnyi valutát utalt át a Slask Wroclaw a Haladásnak. És ha a lengyelek továbbadják a 25 éves középpályást, akkor még kapnak pénzt a szombathelyiek.