Bűnbak lett Oroszországból

Donald Tusk: Moszkva rontott a szíriai helyzeten

Tóth Loretta – 2016.02.10. 01:57 –

Tegnap ismét arra szólította fel John Kerry amerikai külügyminiszter Oroszországot, hogy csatlakozzon az azonnali szíriai tűzszünet megvalósítását célzó erőfeszítésekhez. A tárcavezető kijelentette, hogy Oroszország szíriai fellépése, különösen Aleppó környékén, megnehezíti a konfliktus lezárását célzó béketárgyalások megtartását, a komoly párbeszédet.

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke tegnap szintén Moszkvát tette felelőssé a szíriai helyzet eszkalálódásáért. Mint mondta, az orosz légierő bombázásai még rosszabb helyzetet teremtettek Szíriában azáltal, hogy segítették Bassár el-Aszad elnök kormányát. „Az orosz hadjárat egyenes következményeként a gyilkos Aszad-rezsim teret nyer, a mérsékelt szíriai ellenzék visszaszorul, emellett újabb több ezer menekült indult útnak Törökországon keresztül Európába” – fogalmazott Donald Tusk.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Moszkovszkij Komszomolec című lapnak adott interjúban tegnap azt mondta, Moszkva „konkrét javaslatot” tett Washingtonnak a szíriai konfliktus rendezésére. Úgy fogalmazott, szemben azokkal, akik ragaszkodnak ahhoz az állásponthoz, hogy a konfliktus rendezését csak azután lehet megvitatni, hogy Bassár el-Aszad távozása egyértelművé válik, Moszkva „konkrét tervet” javasolt Washingtonnak, amelyet „jelenleg is vizsgál” az amerikai vezetés.