Kovács Zoltán: A közigazgatási átalakítás célja a bizalom erősítése

Növekedni fog a kormányablakoknál intézhető ügytípusok száma

MH/MTI – 2016.02.04. 12:34 –

A közigazgatásban zajló átalakítások célja az emberek bizalmának visszaszerzése - mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára csütörtökön Egerben, sajtótájékoztatón.

Kovács Zoltán közölte: 2010-ben azt látták, hogy a hivatalok iránti bizalom megcsappant, ennek visszaszerzése azonban nehéz feladat. Felidézte, hogy az igazgatási szervezet rendszerének részbeni átalakítása nyomán létrejöttek az integrált területi hivatalok, 2013-tól pedig a járási hivatalok. Kialakították a kormányablakokat is, országszerte 240-et már átadtak, a cél 270-280 létrehozása.
Ma már több mint hatszáz ügytípust lehet a kormányablakokban elintézni, és a tervek szerint ezek száma ezernél is több lesz - emelte ki az államtitkár.
Kovács Zoltán arról is beszélt, hogy a tavaly, év végén elfogadott, 110 törvény módosítását tartalmazó csomag a bürokrácia visszaszorítását segítette. Számos eljárás esetében csökkentették az ügyintézési határidőt.
Rámutatott: párhuzamosan zajlik az eljárási szabályok egyszerűsítése, a határidők csökkentése, az igazgatási szolgáltatási díjak, illetékek megszüntetése, illetve csökkentése. Az állami rezsicsökkentés 10 milliárd forintot hagy az emberek zsebében az idén - tette hozzá.
Kitért arra is, hogy néhány speciális esetet leszámítva már nem lehet a fellebbezési eljárás keretében első fokra visszaadni az iratokat, az ügyet be kell fejezni a másodfokú eljárás keretében. Ha kell, akkor természetesen van bírósági korrigálási lehetőség is - közölte.
Azt is mondta, hogy eddig a másodfokú eljárások során az ügyek 40 százalékát helyezték hatályon kívül és adták vissza az első fokra, "őrületbe kergetve" ezzel az embereket.
Az államtitkár beszélt arról is, hogy 25 engedélyezési eljárástípus esetében ma már csak bejelentési kötelezettség terheli az ügyfelet.
Jelezte: az év első munkanapján korábban 4-5000 személyi igazolványt váltottak ki az emberek, az idén 11 ezret. A nagy népszerűségnek örvendő e-személyi igazolvány ugyanakkor kártyaleolvasók hiányában még "nem teljesedett ki" egészen. Egyes állításokkal szemben azonban lehet vele külföldre menni - tette hozzá.
Kovács Zoltán kijelentette: a bürokrácia csökkentése, a közigazgatás átalakítása tovább folyik, már zajlik 80 új, a szabályokat egyszerűsítő törvény előkészítése.
Nyitrai Zsolt, Eger fideszes országgyűlési képviselője a sajtótájékoztatón emlékeztetett: 2010 óta tart a közigazgatás átalakítása. Ez a "jobbító szándékú" átalakítás az állampolgároknak azért jó, mert az integrált ügyfélszolgálatoknál "a papír utazik, nem pedig az ügyfél", vagyis az ügyeit egyetlen helyen tudja elintézni.
Azt is mondta, hogy számos, korábban térítésköteles eljárás vált ingyenessé vagy olcsóbbá, több ezer forintot hagyva ezzel minden állampolgár zsebében.