Lóránt KárolyMegállítják Trumpot?

Nem azon kell csodálkozni, hogy milyen sokan dühösek az uralkodó elitre, hanem azon, hogy még mennyien nem.

Lóránt Károly – 2016.02.04. 02:53 –

Az iowai előválasztások eredményei némi reménnyel tölthetik el azokat, akik rettegnek Donald Trump esetleges elnökségétől. Trump, a milliárdos New York-i vállalkozó, mindeddig a legnépszerűbb republikánus pályázó volt az elnöki székre, az iowai előválasztáson azonban négy százalékponttal elmaradt Ted Cruz, Texas állam szenátora mögött, aki azonban szintén igen kevéssé elfogadható a republikánus politikai elit számára. Az elfogadhatóbb jelöltek, mint Jeb Bush, a volt elnökök fia, illetve testvére, vagy Ben Carson (színes bőrű orvos) egészen gyengén szerepeltek. Ám Marco Rubio (kubai felmenőkkel rendelkező floridai szenátor) még esélyes, hiszen a harmadik helyen végzett, alig elmaradva Donald Trump mögött.
A demokratáknál sokkal egyszerűbb a helyzet, a két jelölt, a volt elnökfeleség és külügyminiszter Hillary Clinton és Bernie Sanders vermonti szenátor fej-fej mellett végzett.

Az iowai választásoknak azért van jelentősége, mert hosszú idők tapasztalatai szerint a leendő elnök azok közül fog kikerülni, akik itt jól szerepeltek, illetve ami még biztosabb, hogy akik itt rosszul szerepeltek, azokból biztos nem lesz elnök. A demokratáknál egyértelmű a helyzet, két ember közül kell dönteni, hogy kit jelölnek az elnöki posztra, de a republikánusoknál még távolról sem lefutott, hogy ki lesz az elnökjelölt.
Az elmúlt hetekben politikusok és neves publicisták töprengtek azon, hogy az egyébként szókimondásáról híres vagy inkább hírhedt milliárdos üzletember hogyan jutott odáig, hogy a republikánusok egyik legnépszerűbb elnökjelöltje legyen. Kevin Drum, egy liberális amerikai politikai újságíró szerint a kialakult helyzet alapvetően a baloldal hibája, mert a politikailag korrekt beszéd erőltetésével olyan véleményterrort gyakorol az amerikaiakra, hogy bármely politikailag nem korrekt vélemény kimondása, az eltérő véleményhez való alkotmányos jog gyakorlása, vagy csak egy nyelvbotlás kiközösítéshez, sőt a munkahely elvesztéséhez vezethet. A baloldaliak például elérték, hogy a legfelsőbb bíróság hagyja jóvá a melegházasságokat, de ez sem volt nekik elég, el is akarják hallgattatni mindazokat, akik ezzel nem értenek egyet. Vagy például a Washington Post azt sugallja, hogy Jézus szégyenkezik, mert az amerikaiak nem akarják befogadni a szíriai menekülteket. Az amerikaiak, ha már maguk nem mondhatják ki azt, amit akarnak, egy szabadszájú elnökjelöltet támogatnak, aki nem tartja magát vissza például abban, hogy ki ne jelentse: egyetlen muzulmánt sem engedne be az országba, vagy azt, hogy minden mexikói illegális bevándorlót kiutasítana az országból.

Drum megjegyzi, hogy neki könnyű politikailag korrektül beszélni, mert egyrészt ő eleve liberális, másrészt pedig jól tud bánni a szavakkal. Példát is ad rá: ha valamit úgy jellemeznek, hogy „a feketék viselkedése”, bajt okozhat. Ha viszont azt mondják, hogy „olyan viselkedés, amellyel a feketéket szokták sztereotipizálni”, már kiállja a politikai korrektség próbáját. Az egyszerű emberektől azonban nem várható el ez az óvatosság, így nem csoda, hogy támogatják Trumpot, aki azt mondja nekik, hogy az ő egyszerű nyelvezetük (már hogy nevén nevezik a dolgokat) teljesen rendben van.

Jason Johnson, egy szintén liberális, színes bőrű politikai kommentátor inkább az amerikai nép egészében látja a hibát. Az NBC Newsnak írott kommentárjában azt mondja, hogy Trump azért sikeres, mert az amerikai társadalomban mélyen él a hit, hogy az üzletemberek eredendően jó vezetők, mert az amerikaiak bíznak azokban az emberekben, akiket a televízióban látnak, mert az amerikai társadalom díjazza a nagypénzű embereket, mert az amerikaiak tudatlanok külpolitikai kérdésekben, és végül, de nem utolsósorban mert sok fehér amerikai rasszista. Végül Jason Johnson reménykedik, hogy Donald Trump, akár korábban Pat Buchanan (egy korábbi esélytelen konzervatív elnökjelölt), egyszerűen csak újabb valaki marad, aki elnök akart lenni.

Martin Wolf, a Financial Times fő gazdasági kommentátora és egyben főszerkesztő-helyettese Trump eddigi sikerének kulcsát egyértelműen abban látja, hogy a valamikori középosztály, de különösen a munkásosztály, a jelenlegi elit által folytatott politika vesztesévé vált. És a vesztesek is szavaznak, mert ez a demokrácia. És ha úgy érzik, hogy kellően becsapták és megszégyenítették őket, akkor Amerikában Donald Trumpra, Franciaországban Marine Le Penre, Angliában Nigel Farage-ra fognak szavazni.
A Trumpra és hasonlókra szavazó réteg mindenekelőtt elutasítja azt az elitet, amely országa gazdasági és kulturális életét uralja, azokat például, akik a davosi Világgazdasági Fórumon jöttek össze. Wolf szerint a lehetséges következmények fenyegetőek.

A jobboldal programja hosszú ideje a magas jövedelműek adójának csökkentése, a liberális bevándorlási politika, a globalizáció, a szociális kiadások megkurtítása, a munkaerőpiac deregulálása és a részvényesek jövedelmének maximalizálása volt. A baloldalé pedig megint csak a liberális bevándorlásai politika, a multikulturalizmus, a vallástalanítás, az abortusz támogatása, a rasszizmus elleni harc és a genderkérdés. Ilyen elveket együtt csak a libertáriánusok vallanak, akik minden országban csupán egy törpe minoritást alkotnak.

E programok azt mutatják, hogy az elit a hazai problémákra való érzékenységét elvesztette, és ehelyett egyre inkább egy világelitté vált. Így nem nehéz megérteni, hogy az átlagember elidegenedett: ők a vesztesek, kihasználtnak érzik magukat, és különös tekintettel életszínvonaluknak a pénzügyi válság utáni lassú regenerálódására, az őket vezető elitet alkalmatlannak és önzőnek tartják. Nem azon kell csodálkozni, hogy milyen sokan dühösek az uralkodó elitre, hanem azon, hogy még mennyien nem.

Wolf még néhány példával (mint a bevándorló népesség aránynövekedésével) bizonyítja az átlagember elittel szembeni felháborodásának jogosságát, ám végül oda lyukad ki, hogy a nemzeti ügyet előtérbe helyező „populistáknak” nem szabad nyerniük, mert, mint a történelem bizonyítja, az nagyon rosszul fog végződni. Ám, teszi hozzá, ha a populisták ebben az évben nem is nyernek, a figyelmeztetést az elitnek komolyan kell vennie: a jobboldalnak fel kell hagynia az adócsökkentés, a bevándorlás és a dereguláció politikájával, a baloldalnak pedig a kulturális relativizmussal és a határellenőrzések felszámolásával. Ha a nyugati elit semmibe veszi a széles néprétegek aggodalmait, akkor az utóbbiak nem fogják támogatni az elitek programjait. Az Egyesült Államokban a jobboldal szelet vetett és vihart aratott. De ez csak azért volt lehetséges, mert a baloldal cserbenhagyta az őshonos középosztályt.

Míg Martin Wolf észérvekkel próbálja megértetni az amerikai, európai és általában a világelittel, hogy változtatni kell a politikájukon, addig e világelit egyik képviselője, Martin Sorrel brit üzletember Davosban kijelentette: „Nem számít, kit jelölnek a republikánusok, Hillary fog nyerni.” Sorrel valószínűleg tudja, mit beszél, hiszen a világ legnagyobb hirdetési vállalata, a WPP plc vezérigazgatója, amelynek száztizenegy országban háromezer irodája és közel száznyolcvanezer embere van arra, hogy a globalizált világ közvéleményét a maga képére formálja.

A két megközelítés közül valószínűleg Martin Sorrelnek lesz igaza, az elégedetlenkedőket elnémítják (rasszisták, nacionalisták, idegengyűlölők és így tovább), és minden folytatódik, ahogy eddig is. A világban a politika még sohasem változott meg józan belátás alapján, mert a politikának is megvan a maga Newton-törvénye: addig megy valamely irányba, ameddig erő nem hat rá. Ugyanakkor az is történelmi tapasztalat, hogy ha egyszer ez az erő (jelen esetben az elittel való elégedetlenség) elegendő nagyságot ér el, akkor a régi hatalmi rendszer úgy omlik össze, mint a kártyavár. Nem kell időben sokat visszafelé mennünk, láttuk ezt 1956-ban, majd a rendszerváltás során hazánkban és más szocialista országokban, többek között a Szovjetunióban is, amely utóbbiról pedig azt hirdették, és sokan talán hitték is, hogy az emberi társadalom fejlődésének végső állapota. Ám kiderült, hogy a történelem nem ért véget és talán nem is ér véget soha, és ez vonatkozik a mai világelit történetére is.