Gyorsítanák a bérrendezést a rezidensek

Jobbágyi Zsófia – 2016.02.02. 05:14 –

Mindegy, hogyan nevezzük, minden intézkedést támogat a Magyar Rezidensszövetség (MRSZ), ami bérrendezést eredményez – közölte lapunkkal Sipka Balázs, az MRSZ új elnöke a kollektív szerződéssel összefüggésben.

Fontolva haladás jellemzi az egészségügyi kollektív szerződésről zajló egyeztetéseket az államtitkárság és a szakmai szervezetek között, ezzel szemben gyors és hatékony megoldásra lenne szükség – közölte lapunkkal előző héten Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke a legutóbbi tárgyalást értékelve. A kollektív szerződés kidolgozásának gondolata tavaly májusban vetődött fel, amikor az Emberi Erőforrások Minisztériuma elvetette az életpályamodell lehetőségét, mivel annak előkészítése „bonyolult feladat” a szakma sajátosságaiból adódóan.

Lapunk megkereste Sipka Balázst, a Magyar Rezidensszövetség (MRSZ) új elnökét, aki azt nyilatkozta, ha már több mint fél éve tárgyalnak valamiről, és „nem csak megoldás nem született a problémára, de kiderült, hogy jogilag sem kivitelezhető, akkor semmiképp sem nevezhető a folyamat sikeresnek”. Továbbra is hangsúlyozta az MRSZ korábban felvetett észrevéte­lét, amely szerint a kollektív szerződés megkötése „jogilag kivitelezhetetlen”, s erre érdemi megoldást továbbra sem dolgoztak ki. Ennek ellenére – folytatta – „mindegy, hogyan nevezzük”, a szövetség minden olyan intézkedést támogat, amely bérrendezést vagy strukturális átalakítást eredményez az egészségügyben, ezáltal növelve a betegbiztonságot, illetve megállítva az orvoselvándorlást.