Tanulmányok, forgatókönyvek készültek

Szajlai Csaba – 2016.02.01. 00:30 –

A kormány a lakástámogatásról és annak hatásairól több lehetséges forgatókönyvet is megvizsgált – közölte írásbeli válaszában Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.

Egy szocialista képviselő arról érdeklődött: mi támasztja alá, hogy több százezer családnak jelent segítséget az új lakástámogatás. Tállai hangsúlyozta, hogy a kormány az új programmal a családok otthonteremtési céljainak megvalósítását szeretné támogatni – közölte a Portfólió.

A program ösztönzi a gazdasági növekedést, megfordíthatja a kedvezőtlen demográfiai trendet, illetve a szakképzett munkaerőt is itthon tarthatja. „Mindannyian tudjuk, hogy egy család életében a gyermekvállalás az egyik legnagyobb horderejű döntés, és a saját lakás megvásárlása egyben a legnagyobb értékű vagyontárgy megszerzését is jelenti. Az erről szóló döntések mindig egyéni élethelyzeteken alapulnak, így lehetetlen előre látni, hogy makroszinten a támogatási igények milyen időbeli megoszlásban összegződnek” – fogalmazott Tállai András, aki azt is hangsúlyozza: nyilvánvaló, hogy az a több százezer igénylő, akire hosszabb távon számítunk, nem egyszerre jelenik meg a támogatási rendszerben.