A Facebook betiltja a fegyverkereskedelemmel kapcsolatos tartalmakat

A tilalom nem vonatkozik a hivatalos engedéllyel rendelkező fegyverkereskedők reklámjaira

MH/MTI – 2016.01.30. 09:00 –

A Facebook betiltja a fegyverek és lőszerek magánkereskedelmével kapcsolatos tartalmak megjelentetését a közösségi oldalon - jelentette be pénteken az internetes vállalat szóvivője.

Monica Bickert közlése szerint törölni fognak minden ezzel összefüggő tartalmat a Facebookról, illetve a fénykép- és videomegosztó Instagramról is, amely 2012-ben került a Facebook tulajdonába.

A tilalom nem vonatkozik a hivatalos engedéllyel rendelkező fegyverkereskedők által közzétett reklámokra, azzal, hogy magukat a fegyverügyleteket ők sem bonyolíthatják le a közösségi oldalon.

A The New York Times című amerikai napilap tudomása szerint a Facebook a Fehér Ház nyomására hozta meg ezt a döntést. Barack Obama elnök szigorítani akarja a fegyvereladásokra vonatkozó szabályokat, és ellenzi azt, hogy a közösségi portálok fegyverkereskedelmi felületekké váljanak azon eladók és vevők számára, akik nem estek át a szükséges hatósági ellenőrzéseken. A Facebook már korábban tilalmat hirdetett a drog- és egyes gyógyszereladásokra is.

A 2004-ben Mark Zuckerberg által alapított Facebook a világ legnépszerűbb közösségi portálja, világszerte 1,59 milliárd felhasználóval.