Visszavont vallomások újratöltve

Csak a jogerős ítélet után vizsgálhatják meg a hamis vádat a Hagyó-perben

Bán Károly – 2016.01.30. 01:21 –

Nincs lehetősége az ügyészségnek arra, hogy a Hagyó Miklós és társai ügyében folyó büntetőper jogerős lezárásáig ígéretét beváltsa, s kivizsgálja több vádlott kényszervallatással kapcsolatos nyilatkozatát, amely szerint hamis vádra vették rá őket az ügyészségen.
„Kétséget kizáróan megígérhetem, és ezért az ügyészség szavatol, hogyha az eljárás jogerősen befejeződik, akkor a hamis vádra vonatkozó állításokat hivatalból kivizsgáljuk” – ezt mondta Kutron Katalin ügyész 2012 nyarán, a Hagyó Miklós és társai ügyében zajló büntetőeljárás kezdetén. Az ügyészt az késztette a bejelentésre, hogy a vádlottak sorozatosan vonták vissza nyomozati szakban tett vallomásaikat, azt állították, korábbi nyilatkozataikat kényszer hatására tették. Kutron arra is reagált ezzel, hogy a harmadrendű vádlott Antal Attila, a BKV egykori vezérigazgatója súlyos vádakkal illette a rendőröket, ügyészeket, mondván, hamis vádra vették rá az eljáró személyek az „ügy eredményes lefolytatása érdekében”. A másodrendű vádlott, Demszky Gábor egykori főpolgármester politikai főtanácsadója, Mesterházy Ernő szintén törvénytelenséggel vádolta az ügyészséget, védője pedig bejelentette: meg kell fontolniuk, hogy a vádat képviselő ügyészséggel szemben kizárási indítványt terjesztenek elő.

Ennek tükrében kérdeztük a vádat képviselő Központi Nyomozó Főügyészséget (KNYF), hogy a kedden hozott elsőfokú ítélet után – miután másodfokon új bizonyítást nem lehet lefolytatni – az ügyészség nem hozza-e előre „ígéretét”. Az eljárás jogerős befejezéséig a büntetőeljárási törvény értelmében csak a bíróságnak van joga eljárást kezdeményezni, az ügyészségnek csupán a büntetőügy jogerős befejezését követően nyílik erre a lehetősége – válaszolta lapunknak Nagy Andrea, a KNYF szóvivője. Hozzátette, bár a bíróság az ítéletében nem rekesztette ki a vádlottak nyomozati szakban tett vallomásait, tehát elismerte, a vádlottak kihallgatásai során az ügyészség részéről semmilyen törvénytelenség nem történt.

Ugyanakkor lapunk felvetésére Nagy Andrea elismerte, a vádlottak visszavont vallomásait is „értékelte” a bíróság, s ez több vádlott esetében is a büntetés enyhítéséhez, sőt felmentéshez vezetett. Az ügyész által megígért kivizsgálása a történteknek ebből adódóan érdemben befolyásolná a most másodfokra került büntetőeljárást az egykori szocialista főpolgármester-helyettes és társai ügyében, ám erre a törvény nem ad módot. Szerinte ilyen speciális eljárásjogi kérdést csak törvénymódosítással lehetne rendezni.