Bán KárolyAz altalaj bűnei, Bakonyiék ufói

Álláspont. Magyarországon a bírói függetlenség, a bírói mérlegelés olyan, mint az elszabadult hajóágyú.

Bán Károly – 2016.01.29. 02:34 –

Még meg sem emésztettük a bíróságról fülig érő szájjal távozó Hagyó Miklós ügyében az elsőfokú ítéletet, amikor tegnap reggel a távirati iroda rövid hírben jelentette: felmentette a bíróság a vörösiszapper mind a tizenöt vádlottját, nincs felelőse tíz ember halálának, de a környezet- és természetkárosításnak sem, sőt, még egy vacak hulladékgazdálkodási rendsértés sem történt. A bűnös az „altalaj stabilitásvesztése”.
Könyörgöm, levegőt, repülősót, felmosórongyot!

Még a Hagyó-ítéletben sem értjük az érthetetlent, az elképesztő „bétékás matekot”, miként lesz a tíz-húsz évi fegyházzal fenyegető vádból két év ejnye-bejnye, az is felfüggesztve. Veszprémben ennél több mondatott most ki a bíróságon: Magyarországon a bírói függetlenség, a bírói mérlegelés olyan, mint az elszabadult hajóágyú.

Kivált kijelenthető ez azt az arcátlanságot látva a felmentés indoklásában, hogy „nem a Mal Zrt. ül a vádlottak padján”, a cég tulajdonosainak, vezetőinek polgári jogi felelősségét méltóztassunk nem összekeverni a büntetőjogival. Mutatóujj felemelve, már a Kúria is kimondta korábban, a katasztrófát elsődlegesen az iszaptározó építési hiányosságai és csak másodsorban a Mal Zrt. karbantartással kapcsolatos mulasztásai okozták.

A bicskát a zsebben becsukhatjuk, a leltár: a kizúduló vörösiszap-áradatban tíz ember vesztette életét, százhuszonhárman súlyos égési sérüléseket szenvedtek az erősen lúgos anyagtól, a Torna-patak és a Marcal folyó élővilága kipusztult, háromszáz ház lakhatatlanná vált, az ingó és ingatlan vagyonban keletkezett lakossági kár egymilliárd forintot tett ki, összességében pedig 38 milliárd forintos közvetlen kárt okozott a környezeti katasztrófa. És most mindennek nincs felelőse!

Néhány évvel ezelőtt, e hasábokon azt írtuk, ha az iszapkatasztrófa ügyében indult nyomozás nem hoz eredményt, nem állapít meg büntetőjogi felelősséget a cég tulajdonosi körében, már most borítékolható, hogy a cechet megint nekünk kell majd állnunk. Nem Tolnay Lajosnak, Bakonyi Árpádnak és Bakonyi Zoltánnak, a timföldgyár tulajdonosainak, a „100 leggazdagabb magyar” triumvirátusának, akiknek több mint hatvanmilliárdos magánvagyonából nem futotta rongyos százmillióra, hogy ők is lássák, amit a műhold is látott: az altalaj mozog.

Az elsőfokú ítéletből kiderül továbbá, nem az alumíniumbárók kapzsisága hozta rá Kolontár, Devecser és Somlóvásárhely népére a rémes vérfolyamot, a Mal Zrt.-nél a döntéseket valójában csészealjakból kiugráló ufók hozhatták.

Nincs tehát mit csodálkozni azon, hogy a tragédiát ténylegesen okozó profitéhes milliárdosok is, ahogyan Hagyó Miklós, kacagva távozhattak az igazságszolgáltatás templomából. A szocialisták egykori főpolgármester-helyettesére a hűtlen kezelésért és a hivatali visszaélésért hét és fél év börtönbüntetést szabhatott volna ki a bíróság, ám a nagy időmúlás, a hosszú fogva tartás keservei (fél év), a szűk cella oly mértékű enyhítésre nyújtott alkalmat a bíróságnak, hogy csak két év börtönre futotta belőle – egy nappal sem többre, mert akkor a törvény már nem adna lehetőséget a büntetés felfüggesztésére. Hagyónál egyébként súlyosbító körülményeket nem talált a bíróság, a vörösiszapper vádlottjai esetében pedig ilyen után nem is kellett kutakodni, hiszen őket bűncselekmény hiányában mentették fel.

Megint csak olyan ítéletek ezek, amelyekről az utca embere mindig (is) azt mondja: a kis halak megbuknak, a nagyok megússzák. De ez mint tanulság, ma már leegyszerűsítően túlzó. Nyugati demokráciákban az igazságszolgáltatás íratlan erkölcsi szabálya, hogy az ismert emberekkel, a közélet szereplőivel szemben – pláne, ha azok a választók bizalmából gyakorolják a közhatalmat – a törvénykezés szigorúbban ítél, mert ők példaképek. Mifelénk ez talán egyszer fordult elő, Hunvald Györgyre speciel ezzel az indokkal rótt ki két és fél év börtönbüntetést a Szegedi Ítélőtábla bírája.

A kivétel azonban gyengíti a szabályt. Azt az általános gyakorlatot, hogy a „nagy ügyekben”, úgy tűnik, a bírói függetlenségnek, a bírói mérlegelésnek nincsenek korlátai. (Egyébként van, ilyen például az önkényes mérlegelés tilalma.) Mintha azonban a mi bíróságaink folyosóin is ufók járnának, ahogyan a Mal Zrt.-nél is, azzal az üzenettel, hogy a társadalom elvárása, az emberek igazságérzete, erkölcsi értékítélete nem számít.

Az pusztán biodíszlet.