Lesz devizakötvény, ha szükséges

Az Államadósság-kezelő Központ koncepciója szerint a lejáró külső adósságot elsősorban forintból igyekeznek finanszírozni

Horváth Éva – 2016.01.29. 02:19 –

A tavalyi adósságcél teljesítése érdekében a korábban felhalmozott likviditási tartalékot használta fel az Államadósság-kezelő Központ (ÁKK). A jövőben lejáró devizaadósságot elsősorban forintból kívánják finanszírozni, ám, ha szükséges, devizakötvényt is piacra dobnak.

9oMivel az államadósság kezelésének egyszerre kell biztosítania a költségvetés folyamatos likviditását és a központi tartozások csökkentését, decemberben az esztendő folyamán felduzzadt likviditást használták fel a hiánycél teljesülése érdekében. Ideálisan ugyan az év végi adósságlejáratok elegendők lennének a finanszírozáshoz, ám a tavaly az Európai Bizottságtól mintegy 560 milliárd forint, a bruttó hazai termék (GDP) 1,7 százalékának megfelelő összeg nem érkezett meg időben. Zömében ennek volt köszönhető az is, hogy a költségvetés pénzforgalmi hiánya a GDP 3,6 százaléka volt a kétszázalékos eredményszemléletű deficit mellett.

Az idén lejáró devizaadósságot elsősorban forintból kell finanszírozni, ám ha szükséges, devizakötvényt is kibocsát az államadósság-kezelő – részletezte tegnap Barcza György, a központ vezérigazgatója. Erre az évre egymilliárd euró összegű devizakötvényről szól a kibocsátási terv, amely lehet euró, kínai renmini, illetve dolláralapú, vagy akár mindhárom egyszerre. Sok múlik azon is, hogy a hazai bankok hogyan reagálnak majd a jegybanki eszköztár átalakítására. A lakosság részéről továbbra is jelentős a kereslet az állampapírok iránt, az aukciós értékesítések a terveknek megfelelően alakulnak – fogalmazott a vezérigazgató.

A magyar állam decemberben összességében 1188 milliárd forintot törlesztett, ennek a nagyobb része lejáró állampapír volt – mondta Barcza. A lejáratok mellett az adósságkezelő 288 milliárd forint értékben vásárolt vissza a jegybanktól deviza-, 101 milliárd forintért pedig forintkötvényeket. További 32 milliárdnyi devizakötvényt pedig előtörlesztettek.

A tavaly év végi adósság alakulásával kapcsolatban az adósságkezelő vezérigazgatója kiemelte: az adósság összesen 819 milliárd forinttal emelkedett, amiből 1219 milliárd forint volt a központi alrendszer hiánya. Ugyanakkor a kincstári egységes számla egyenlegének változása 121 milliárddal, a forint erősödése 37 milliárddal, a devizabetét változása 207 milliárddal csökkentette az adósságot.


Szolid érdeklődés

A tervek szerint negyvenmilliárd forintnyi kincstárjegyet és nyolcmilliárdnyi változó kamatozású kötvényt adott el tegnap az ÁKK. Az érdeklődés azonban mindkét aukció esetében mérsékelt volt. A tizenkét hónapos diszkont kincstárjegyek esetében a meghirdetett negyvenmilliárdos tételre 48,7 milliárd forintos keresletet regisztráltak, így végül a tervezett mennyiséget fogadták el. Az átlaghozam egy százalék lett, ami hét bázisponttal magasabb a két héttel korábbi aukciós hozamnál. Az ötéves változó kamatozású kötvénynél nyolcmilliárdnyit hirdettek meg eladásra, amire 11,7 milliárdos kereslet érkezett.