Máté T. GyulaSorosok világa

Álláspont. Kivert ablakú, omladozó házak, lerobbant gyárcsarnokok, vánszorgó roncsautók. Bedeszkázott üzletek és kocsmák.

Máté T. Gyula – 2016.01.28. 03:13 –

A munka nélkül lődörgő, fogorvost évtizedek óta nem látott maradék lakosság kilométereket gyalogol a környék „kulturális centrumáig”, az italboltig. Nyomor, kábítószerbe fojtott társadalmi kilátástalanság.

Mi ez? Csernobil? Vagy a kegyetlen magyar végek egyike? Nem. Ez Detroit, az egykori szimbolikus autóváros, az Amerikai Egyesült Államok iparának emblematikus metropolisa.

Ma, ahol a sok millió lakosból jó, ha félmillió maradt. Ma, miután innen Ázsiába szervezték ki az autóipart, miután a Fehér Ház által a válságból kipénzelt bankok százezreket buktattak be a jelzáloghitelekbe.

Ma, amikor a washingtoni kormányzat semmit sem tesz, legfeljebb romházak előtti gyommezők biogazdasággá nemesítésére szán pénzt, meg alapítványt az üresen tátongó felhőkarcolók éjszakai kivilágítására – mert hát fényes reményt kell adni az embereknek, az a píszí, a munkahelyteremtés unortodox kirekesztő szexista maradiság.

A detroiti példa nem egyedi Alice tengerentúli csodaországában, Chicagótól az egykor tündi-bündi kisvárosokig kisezer példa van rá. Most csak azért érdemel említést, mert kitűnően mutatja azt, hogy az Egyesült Államokban nagy a baj.

„Nekem úgy tűnik, hogy a válságok, amelyekkel most küszködünk, az egyenlőtlenség, a szegénység Amerikában, a tisztességtelen kampányfinanszírozási rendszer olyan komoly problémákat jelent, hogy az eddig megszokottakon túl kell lépnünk”. A mondat a kormányzópárt, a demokraták egyik legesélyesebb elnökjelöltjétől, Bernie Sanderstől származik. A vermonti szenátor éppúgy kiütheti az előre lezsírozott „nyeregből” Hillary Clintont, mint a másik oldalon Donald Trump az amerikai politikai arisztokrácia másik klánjának jelöltjét, Jeb Busht. Sanders sokat emlegetett politikai forradalmából persze győzelme esetén sem lesz semmi, mint ahogy várhatóan az extravagáns Trump is legfeljebb a Fehér Ház külsőségeire fog látványos hatást gyakorolni.

A novemberi elnökválasztás után is folytatódni fog az, amit most tapasztalunk. Washington exportálja saját gazdasági nehézségeit, a hazai gondok fokozódásával párhuzamosan nő külföldi agresszivitása.

Közhelyszerű, hogy az összes „felszabadító” háború a mindenható, elnökjelölti kampánybüdzséket dosztig töltő hadiipari és energialobby érdekeit szolgálta.

Soros György alapítványainak és „civil szervezeteinek” ujjlenyomatát sem nehéz fellelni az Európába tartó migráns invázió útitervén, a millió­számra osztogatott „otthont elhagyó segélyeken”, „helyes magatartást magyarázó” mobilos installációkon. A magától is agyonbürokratizált Európai Unió padlóra küldéséhez az afrikai és közel-keleti „szenvedő demokratikus ifjak” idetelepítése adta az utolsó lökést.

Angela Merkel azt gondolta, hogy ha becsülettel „szalutál” Washingtonnak, blokkolja a hatékony, európai vezénylet alatt álló uniós haderő kiépítését, a második világháború utáni német társadalmi megállapodást szembeköpve katonai kalandokba kezd, támogatja Obama ukrajnai ámokfutását, és saját érdeket feláldozva szembemegy Moszkvával is – nos, akkor az Egyesült Államok segíteni fogja, mindkét félnek előnyös szabadkereskedelmi egyezséget köthetnek, Németország hosszú évtizedekre „törvényesítheti” irányító szerepét Európában.

Merkel ma már tudja, átverték, veszített. Washingtonnak már csak a végjátékhoz kell, saját lakossága mellett Európa is naftalinba küldené. Változtatni már nem tud, de végigjátssza hattyúdalát, bármi is az ára. Neki is, de főleg nekünk, félő, másik előjellel.

A már említett Soros György mindig is tengerentúli érdekeket szolgált, soha sem piszkított a saját fészkébe. A múlt század végén Londonra kellett nyomást gyakorolni, az 1992-es fekete szerdán összeomlott a font, öt évvel később a ringi és baht zuhant a mélybe, és lett készséges a maláj és thai vezetés. Az üzletember nem lett szegényebb az Oroszországot fegyelmező olajárzuhanáson sem, legutóbb Davosban Kína ellen indított hadjáratot, tegnap megroppant a sanghaji tőzsde.

Berlin, Brüsszel, Moszkva és Peking is értsen a szóból: egy diktáló szuperhatalom van politikai, gazdasági és kulturális téren. Értsék a „kicsik” is, ami korábban mézzel ízesítve jött, azt most bokacsattogtató lelkesedéssel kell lenyelni.

Amerika hazai gondjait oldják meg az amerikaiak. Mi meg merjünk nemet mondani, a barátság kétoldalú dolog, erőből már nem megy. Det­roit is más, a világ is már nagyon más – még ha Washingtonban sokan nem akarják ezt észrevenni.

 

Máté T. Gyula: Sorosok világaKivert ablakú, omladozó házak, lerobbant gyárcsarnokok, vánszorgó roncsautók. Bedeszká...

Közzétette: Magyar Hírlap – 2016. január 27.