Újabb kedvezmény a családoknak

Csaknem hatszázalékos emelés történt január elsejével a gyed extránál

Baranya Róbert – 2016.01.26. 03:24 –

Bővült január elsejétől a gyed extra, a gyerek hat hónapos kora után visszatérhet a szülő a munkába, miközben nem esik el a családtámogatásoktól – mondta Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár.
További lépéssel segítette a kormány a kisgyermekes anyukák munkába való visszailleszkedését. Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy 2014 előtt, ha mindkét szülő dolgozott a háromévesnél fiatalabb gyermek mellett, akkor elestek a családtámogatásoktól. Ezen a rendszeren változtatott a gyed extra bevezetése, amelyet ettől az évtől bővítettek, és amelynek révén csaknem egymillió forint évi többletjövedelemhez juthatnak a családok. Novák elmondta, hogy a gyed maximális összege is nőtt, 155 400 forintra, ami bruttó 5,7 százalékos emelkedést jelent. Hangsúlyozta, hogy továbbra is létezik a „testvérgyed”, amely azt jelenti, hogy két gyerek után kétszeres, három gyerek után háromszoros összeg jár, ha a gyerekek gyorsan egymás után születnek.

A baloldal a kormányzása alatt elvette az anyáktól a hároméves gyest, a családi adókedvezményt, és tiltotta a gyed melletti munkavégzést. Ezzel növelte a nők munkanélküliségét, csökkentette a gyermekesek bevételét és a gyermekvállalási kedvet – reagált a Fidesz. A polgári kormány nemcsak visszaadta a kedvezményeket, bevezette a gyed extrát, amellyel idén még több édesanya élhet, és még több pénz marad a családoknál – tették hozzá.