Négy induló Salgótarjánban

A Fidesz visszavághat az MSZP-nek a választáson

Pindroch Tamás – 2016.01.26. 03:01 –

Salgótarjánban négy polgármester-jelölt vág neki a február 28-i időközi választásoknak. A párharc a Fidesz és a baloldal között dőlhet el, megfordulhat a 2014-es eredmény.
Simon Tibort a Fidesz-KDNP, Fekete Zsoltot, a baloldali összefogás, Thürmer Gyulát a Magyar Munkáspárt, Hulitka Istvánt pedig a Jobbik indítja a salgótarjáni polgármester-választáson – derült ki tegnap Tóthné Kerekes Andrea salgótarjáni jegyző szavaiból. A választásra azért van szükség, mert Dóra Ottó, Salgótarján 2014 októberében megválasztott szocialista polgármestere tavaly november 29-én elhunyt.

A közhangulat most a kormánypárti jelöltnek, Simon Tibor volt iskolaigazgatónak kedvez, ugyanis a Fidesz–KDNP-kormány népszerűsége kihat a nógrádi megyeszékhelyre is. A választók azt is látják, hogy a szomszédos kormánypárti települések sokkal jobban prosperálnak, mint a megyeszékhely, a sokáig a salgótarjániakkal egy cipőben járó, húsz kilométerre eső, ugyancsak volt bányászváros, Bátonyterenye mutatói például sokkal jobbak, mint a megyeszékhelyéi. Információink szerint sok baloldali szavazó látja, hogy a támogatások sokkal könnyebben megtalálnák a várost, ha a politikai lobbiereje erősebb lenne. Erre még az is rátesz, hogy az MSZP-s városvezetés egymilliárdos hiánnyal gazdálkodik, miközben az előző, Fidesz–KDNP-s polgármester, Székyné Sztrémi Melinda még nyolcszázmilliós plusszal adta át a baloldalnak az irányítást.

A szocialistáknak nem jött jól az sem, hogy Thürmer Gyula, a Magyar Munkáspárt elnöke elindul a polgármesteri székért. A kommunisták a rendszerváltás után jobban szerepeltek itt, mint ahogy országos átlagban teljesíteni tudtak. Pikánssá teszi a baloldali párharcot, hogy a Thürmer pártjából kivált Munkáspárt 2006 az MSZP-s jelöltet, a mostani alpolgármestert, Fekete Zsoltot támogatja.

A radikálisok salgótarjáni színeiben induló Hulitka István már nem fiatal, az előző választáson a baloldal és a Fidesz jelöltje is több mint harminc százalékkal többet szerzett, mint ő. Akkor az első két helyezett között mindössze ötven voks döntött az MSZP javára.