Pisztoly van egycsövű, van többcsövű

A maroklőfegyverek története sok technikai érdekességet rejt, fejlődésük fél évezrede tart, a revolverek ma reneszánszukat élik

Dippold Pál – 2016.01.26. 02:45 –

Samuel Colt száznyolcvan évvel ezelőtt, 1836-ban szabadalmaztatta a nevét viselő és később világhódító pisztolyt. Hivatalos meghatározása szerint a pisztoly egy kézzel működtethető kézi lőfegyver. A legújabb korban maroklőfegyvernek is nevezik. Súlyra a legkönnyebb, terjedelemre a legkisebb fegyverfajta, feltámasztás és vállhoz szorítás nélkül használható.

Samuel Colt 20160126„Igaz, hogy Abraham Lincoln szabadította fel az embereket, de Samuel Colt tette őket egyenlővé” – amerikai szólásmondás. (Forrás: Wikipédia)

Nem is gondolnánk, hogy a pisztoly története majdnem ötszáz éves. Igaz, szerkezete, hadi szerepe, rendeltetése nagy változásokon ment át. A pisztoly szó eredete tisztázatlan. Két olasz szála ennek, miszerint az itáliai Pistoia nevű városban találták fel, ugyanígy ennek a városnak a nevével kapcsolatos a másik nézet, itt készítették, majd vitték szerte a világba a pistoia névvel jelölt apró tőröket. Névátvitellel a kicsi tőr a kicsi tűzfegyverre került át. De szóba jön a szintén olasz pistallo szó is, amely erős, veretes markolatot is jelent. Egy cseh történész a pistala szóból származtatja a fegyver elnevezését. Teszi mindezt azért, mert az e szóval jelölt rövid kézi tűzfegyver a husziták jellemző harci eszköze volt a 15. században. Végül van olyan szófejtés is, amely szerint a pisztoly szó egy hasonló nevű aranypénz nevéből származik. A magyar köznyelv a pisztoly fogalmába sorolja a revolvereket, azaz a forgópisztolyokat is.

A tűzfegyverek története, akár a kicsiket, akár a nagyokat nézzük, két nagy szakaszra osztható: az elöl- és a hátultöltők korszakára. Az elöltöltő pisztolyok kora a 15. század végétől a 19. század közepéig tartott. Az erre az időszakra jellemző lassú fejlődés a pisztolyokra is érvényes volt. Általában a fegyverek elsütő szerkezetének tökéletesítését jelentette. Sajátos eleme a történetnek, hogy a pisztoly szerkezeti fejlődése együtt haladt a puskáéval. Még ma sem igazán tudni, hogy egy-egy újonnan felfedezett fegyverfajtából és típusból pisztoly vagy puska készült-e előbb.

A legegyszerűbb elöltöltős, egylövetű pisztolyok már 1365-ben megjelentek. Lényegüket tekintve ezek aprócska ágyúk voltak. Kanóccal működtek, aztán feltalálták a dörzskerekes típusokat is – ezek a mai öngyújtók dörzskerekeire hasonlítottak, és kétszáz éven át legmegbízhatóbb megoldásnak számítottak. A 19. században fejlesztették ki a gyutacsot, amelyből aztán létrejött a pisztolytöltény, amelyből ütőszeges módszerrel röpítették ki a lövedéket. Ma is használnak ezen az elven működő egylövetűeket, például ilyen a hadászatban és a civil életben is gyakran használt rakétajelző pisztoly.

Érdekes technikatörténeti darab az 1800-as évek közepén megjelent lecsavarható csövű pisztoly. Elődeihez hasonlóan ennek megtöltése sem volt túl egyszerű: a csövet lecsavarták, az-után betették a lőport és a golyót, végül visszatekerték a csövet. Csak ezután lehetett lőni. Éppen emiatt, mármint a lassú és körülményes fegyvertöltés miatt, már az elöltöltő pisztolyok korszakának kezdetén nagyon sokan törekedtek arra, hogy véghezvigyék a pisztollyal is a gyorstüzelést, azaz rövid idő alatt minél több lövést tudjanak leadni. Kézenfekvő megoldás volt az az évszázadokig tartó módszer is, ahogy ezt megpróbálták elérni, a pisztolyt a kezdetektől fogva párosával használták, de több forrás is megemlíti, hogy egy-egy lovas három-hat vagy még ennél is több pisztolyt hordott magánál.

A gyorstüzelést szolgálták a többcsövű pisztolyok is. A 17. század második felében megszerkesztették a többtöltetű, vagyis többlövetű puskákat és pisztolyokat. Ezek legelterjedtebb formája a Lorenzoni-féle többlövetű pisztoly. Ebben egy karral felszerelt, forgatható hengert, a csövet és a markolatot összekötő tömbben helyezték el. A lőpor és a golyók a nyújtott markolatba, egy-egy csatornába voltak betöltve, így a pisztoly hátultöltő, a 19. század második felében elterjedt tusatáras fegyverek előfutára. A hengeren két üreg volt, az egyik a lőpornak, a másik a golyónak. A fegyver megtöltéséhez a hengert úgy kellett forgatni, hogy ez a két üreg a megfelelő csatorna torkolatához kerüljön, ott a golyót felkapva és a csőbe ejtve, mögé lőport is felkanalazzon.

A pisztolytörténet fordulópontját a svájci Samuel Pauli és a francia Francois Prelat 1812-ben szabadalmaztatott hátultöltős pisztolyának megjelenése jelentette. Ebben alkalmazták először a hüvelyes lőszert, amely egy darabba fogta a gyutacsot, a lőport és a lövedéket. A pisztoly csövét lehajtva és a hüvelyes lőszert hátulról belehelyezve, a csövet visszahajtva, a kívülről rácsapó ütőszeget használva lehetett aztán lőni.

A pisztolyt – főleg az Amerikai Egyesült Államokban – legfőképpen önvédelmi célokra használták, ám a hadseregekben is gyorsan elterjedt, hiszen a jó tűzgyorsaságú maroklőfegyverekkel könnyebben boldogultak a közelharcban a katonák. Fontos és cseppet sem mellékes szempont volt az, hogy csak a használók egyik kezét foglalja el a lőfegyver, a másikkal akár másféle harci eszközökkel is védekezhettek, támadhattak.

A többlövetű pisztolyok kialakítására két lehetőség kínálkozott. Voltak, akik többcsövű forgópisztolyokkal kísérleteztek, és voltak, akik az egycsövű, de forgóhengerrel szerelt szerkezetekben látták a megoldást. A revolver szó is ez utóbbiból ered, az angol revolve jelentése forogni, pörögni, forgatni. Beköszöntött tehát a 19. század közepén a revolverek korszaka. A forgópisztolyok többcsövű darabjai közül a legnevesebbek az amerikai Allen, Schmid, Bacon, Perrin és Lepage fegyverkészítő műhelyéből került ki. Elég nehéz szerkezetek voltak ezek, hiszen egy vastag, tömör hengerbe fúrtak csöveket, hogy könnyebb legyen, a henger külső részén a palástba barázdákat martak. Általában négy-hat-nyolc lövetűek voltak. Nem arattak túl nagy sikert.

Az első harctéri használatra is alkalmas, a hadseregeknél szolgálati maroklőfegyverként rendszeresített többlövetű pisztoly a Colt-féle revolver volt.


Colt útja a tengervíztől a tűzfegyverekig

Az egyetemes fegyvertörténet egyik legnevesebb alakja, Samuel Colt 1814-ben született a connecticuti Hartfordban. Édesapja farmer volt, ám sokat adott a művelődésre is. Fia így alapos természettudományos ismereteket szerezhetett a családi házban felhalmozott enciklopédiákból. Későbbi visszaemlékezése szerint már tizenegy éves korában foglalkoztatta az ismétlőpisztoly megszerkesztésének gondolata. Erre az említett tudományos könyvek is egyre inkább ráirányították a figyelmét, ugyanis a korabeli szakértők azt állították, hogy képtelenség olyan fegyvert készíteni, amelyik egymás után több lövést tud leadni. Samuel Colt elhatározta, hogy bebizonyítja ennek ellenkezőjét. Kevéssé ismert, hogy a forgópisztoly mellett igen sok más találmánya is volt. Ezek közül a leghíresebb a víz alatt használható robbanószerkezet és a víz alatti távírókábel volt. Ez utóbbiakhoz keresztnévrokon társával, Samuel Morséval létrehozott közös vállalkozása segítette hozzá. A távíró feltalálója arra beszélte rá Coltot, hogy dolgozzon a távíróvezeték-fejlesztésen. A víz alatti távíróvezeték ennek köszönhető. A távíró kirobbantotta kommunikációs forradalom után elképzelhetetlen gyorsasággal épültek ki a vonalak. Igen gyorsan eljutottak az Európát Amerikával összekötő távírókábel lefektetésének tervéig.


A tűzgyorsaság a lövész kézügyességén, a fogások begyakoroltságán múlt
A tömeggyártás forradalmat hozott

SCH
Colt_NavyA vadnyugati klasszikus - egy eredeti Colt Navy 1851-ből (Forrás: Wikipédia)
Samuel Colt életrajzíróitól tudjuk, hogy a későbbi híres feltaláló 1830-ban, tizenhat évesen hajósinasként dolgozott egy India és Anglia között közlekedő vitorláson, a hosszú út egyhangúságát enyhítendő, fából kifaragta az általa kitalált forgópisztoly alkatrészeit. A forgótáras pisztoly szerkezetének ihlete a hajókormány, mások szerint a csörlő dobmechanikája megfigyelésének köszönhető. Colt úgy gondolta, hogy egy hasonló, forgó cellás szerkezettel egymás után több lövést is le lehet adni. Ennek pontos mását partraszállása után egy puskaművessel vasból el is készíttette. Az első próbálkozás teljes kudarcot jelentett, a próbalövés letörte fegyvere csövét. Ezután csak 1832-ben látta elérkezettnek az időt az addigra már áttervezett második colt prototípus megcsináltatására, amelyet Anson Chase puskaművessel készíttetett el. 1835-ben Angliában és Franciaországban szabadalmaztatta a fegyver harmadik prototípusát, hazájában, az Amerikai Egyesült Államokban a rá következő évben, 1836-ban fogadták el. Megfelelő tőkéstársak bevonásával Samuel Colt nekiláthatott fegyverkészítő üzemének felszereléséhez. Patersonban kezdődhetett meg az ötlövetű, elöltöltő, csappantyús forgópisztolyok gyártása. A piaci sikerek azonban még várattak magukra. A többcsövű forgópisztolyokat nehéz volt kiszorítani a piacról. Az áttörést az 1846-ban az Egyesült Államok és Mexikó között kirobbant háború hozta meg, az 1836-ban kifejlesztett forgópisztollyal felszerelt texasi lovasok rendkívül eredményesen tudtak harcolni. Katonaküldöttség ment Washingtonba, hogy minél több ilyen fegyver kerüljön az amerikai csapatokhoz, a kormány felvette a kapcsolatot Colttal, aki a Texas modell tökéletesített változatából ezerszáz darab hatlövetűt szállított a hadseregnek.

Az 1851-re már világhírnevet szerzett colt forgópisztolyok használata egyszerű volt. Egy kézzel lehetett működtetni, a lövész a tenyerével átfogta a fegyver markolatát, hüvelykujjával hátrafeszítette a kakast, eközben a henger egyötöd (egyhatod) fordulattal a soron következő lőszerkamrát a cső nyílásához állította, majd az elsütő billentyűzet meghúzásakor az elsülő emelő kioldott, a kakas ráütött a csappantyúra. Ezt a műveletsort ötször (hatszor) lehetett megismételni újratöltés nélkül. A tűzgyorsaság a lövész kézügyességétől és a fogások begyakoroltságától függött. Az elöltöltő, csappantyús coltokat többféle űrmérettel és csőhosszal (hatvanhárom–háromszáznégy milliméter) gyártották egészen 1873-ig. Samuel Colt a fegyverek gépi szabványok szerinti előállításának úttörője, a fegyverek tömeggyártásának megalapozója. Neve annyira összeforrt a revolver fogalmával, hogy sokan helytelenül más forgópisztolyokat is coltnak neveznek.

Az igazi sikert azonban Samuel Colt életében változatlanul az 1846-ban világhódító útjára indult fegyver jelentette. Fegyvergyárának felfutása egyben azt is magával hozta, hogy Amerika meghódítása után Európa következett. Ennek különleges példái elérték a királyi és fejedelmi udvarokat is, a Colt Fegyvergyár az orosz cároknak és kortárs európai királyoknak készíthetett sorra különleges fegyvereket. Samuel Colt kitűnő menedzserré vált, az 1860-as évekre az egész világot behálózó értékesítési hálózatát is kiépítette. Az amerikai polgárháború idején Colt az északiak oldalára állt, Grant tábornok hadseregének egyik legnagyobb szállítója lett, ezredesi rangot kapott. A polgárháború második évében, 1862-ben Samuel Colt váratlanul meghalt. Negyvenhét éves volt. Tizenötmillió dolláros vagyont hagyott családjára, és azt a céget, amely ma is a világ egyik legnépszerűbb fegyvergyártója.