Európában is megjelent már a Zika-vírus

Brazília irtást tervez

MH-összeállítás – 2016.01.25. 01:01 –

Már európaiakat is megfertőzött a korábban ártalmatlan, de mára a rettegetté vált Zika-vírus, amely az utóbbi hónapokban aktivizálódott.

Legutóbb Dél- és Közép-Amerikában fertőződött meg a szúnyogok által terjesztett betegségben három brit állampolgár, akik valamennyien visszatértek az Egyesült Királyságba – erősítette meg a brit egészségügyi minisztérium.

A Zika emberről emberre nem terjed, de a fertőzöttek utódai nagy valószínűséggel valamilyen rendellenességgel születhetnek meg. Ráadásul egyre nő azoknak a csecsemőknek a száma, akik Zika-vírussal fertőzött anyától születtek. Október óta – ekkor figyeltek fel a hatóságok a járványra – 3893 mikrokefáliás esetet jelentettek.

Négy hónappal az olimpiai játékok előtt megkezdik a sportlétesítmények helyszínének megtisztítását a szúnyogok petéitől, és rendszeresen irtják majd a Zika-vírus, a sárgaláz, a dengue-láz és a chikungunya-láz kórokozóját is terjesztő egyiptomi szúnyogokat – ígérik a brazil hatóságok. Azzal igyekeznek megnyugtatni az embereket, hogy az augusztus ott hűvösebb és szárazabb időszak, így jóval kevesebb lesz a szúnyog.