Már több mint ezerkétszáz falusi szálláshely kapott védjegyet

A FATOSZ folyamatosan végzi a szálláshelyek minősítését

MH/MTI – 2016.01.16. 10:27 –

Tavaly rekord számú, 468 napraforgós védjegy került a falusi szállásadók birtokába, így már több mint 1200 védjegyes vendégház található szerte az országban - közölte a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége (FATOSZ) az MTI-vel.

Közölték azt is, hogy az új minősítésekkel párhuzamosan vesztik érvényüket az öt évnél régebbi minősítések, a napraforgót, mint a minősített falusi szálláshelyeket jelölő grafikát csak a védjeggyel rendelkező szálláshelyek használhatják vendégházukon, kiadványokon, honlapjukon. 

A szövetség folyamatosan végzi a szálláshelyek minősítését 2016-ban is, várja a lejárt minősítéssel rendelkező vendégház-tulajdonosok jelentkezését. 

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége (FATOSZ) által közösen működtetett minősítés annak a nemzeti tanúsító védjegyrendszernek a része, amelyet 2010-ben vezetett be a minisztérium.