Célegyenesben a terézvárosi ingatlanok pere

Bán Károly – 2016.01.15. 01:41 –

A Fővárosi Törvényszéken tegnap érdemben befejeződött a bizonyítási eljárás a VI. kerületi Andrássy úti paloták ügyében még 2011-ben kezdődött büntetőperben, amely a 47. és a 3. szám alatt lévő ingatlanok áron alul történő eladása miatt indult.
Az iratismertetés, illetve a perbeszédek még hónapokig eltarthatnak, de úgy tudjuk, még a nyári ítélkezési szünet előtt elsőfokú ítélet születhet az egykori – és kis részben mai – terézvárosi MSZP-s és SZDSZ-es politikusok ügyében, akiket a két ingatlan eladása kapcsán összesen csaknem hétszázmillió forint vagyoni hátrány okozásával vádolnak.

Az utolsóként meghallgatott tanú Terézváros egykori jegyzője volt, aki a nyomozás idején történt tanúmeghallgatásakor azt állította, az önkormányzatot s így az ingatlanértékesítések folyamatát nem az időközben elhunyt Verók István volt szocialista polgármester, a per első rendű vádlottja, hanem párttársa, a másodrendű Fürst György vagyongazdálkodásért felelős alpolgármester irányította. Ezt a vallomását a csütörtöki tárgyaláson is megerősítette, ugyanakkor azt is mondta, a törvényesség szerinte nem sérült, mert az önkormányzat olyan vagyonrendeletet alkotott, amivel el lehetett tekinteni a versenytárgyalástól.

A 2004-es palotaeladások ügyében folyó büntetőeljárás vádlottjai közül már hárman elhunytak, szintén meghalt az egyik koronatanú, az Andrássy út 3. alatti palota egyik vásárlója, s ugyancsak nincs már az élők sorában az értékbecsléseket végző Dollarland Kft. egykori tulajdonosa.