Előre hozott választás erősítheti meg a kazah államfő befolyását

Nazarbajev milliárdokat vár a 2017-es expótól

Máté T. Gyula – 2016.01.15. 01:07 –

A kazah vezetés szemmel láthatóan nem akar politikai vitákat a jövő évi asztanai világkiállítás idejére, így valószínűleg már az idén előre hozott parlamenti választások lesznek az országban. Kétségtelen az is, hogy a tetőző gazdasági válságban most van a legkedvezőbb pillanat Nurszultan Nazarbajev elnök számára hatalmának megerősítésére.

Nurszultan Nazarbajev 20160115Nurszultan Nazarbajev elnök 1991 óta vezeti Kazahsztánt (Fotó: MH)

Kazah kormánypárti képviselők, Nurszultan Nazarbajev államfő szövetségesei tegnap a parlament feloszlatását és előre hozott választások kiírását kérték az elnöktől. A jelenlegi törvényhozást 2012-ben választották meg, mandátuma 2017 elején járna le. Vlagyiszlav Koszarjov, a három párt képviselőiből álló kormánypárti frakció elnöke szerint a jelenlegi parlament „teljesítette történelmi küldetését”, mintegy nyolcvan törvényt hozott, és megszületett a menetrend az elnök által előterjesztett öt alkotmányreform megvalósítására is. „Most egy új történelmi szakasz következik, megkezdődik az ország modernizációja, az elnöki reformok politikai megvalósítása minden téren, rendkívül fontos, hogy a pártok egy újabb mandátumra kapjanak bizalmat a választóktól” – mondta. A Nazarbajev-párti politikus szerint a válságellenes intézkedések további hatékony megvalósításra érdekében széles körű társadalmi konszolidáció szükséges. Ehhez kell az is, hogy a parlamenti választás egybeessen a regionális választásokkal.

Koszarjov bejelentését elemzők elsősorban azzal magyarázzák, hogy Nazarbajev „előre menekül”, mind parlamenti, mind önkormányzati szinten erősíteni akarja befolyását, mielőtt tetőzne a gazdasági válság miatti társadalmi elégedetlenség. Az időzítésében nem utolsó szempont, hogy jövőre Asztanában világkiállítást rendeznek, amitől a fent említett reformokhoz szükséges nagyarányú külföldi tőkebevonást remél a kormányzat. Nurszultan Nazarbajev évértékelőjében maga is elismerte, hogy nehéz idők előtt áll a világ és az ország is, „szuperbevételre” az olajból immár nem lehet számítani, és a válság fájdalmasan érinti a hagyományos kazah exporttermékeket is.

Nem szokatlan az előre hozott választások kiírásának és megtartásának rendje Kazahsztánban. Tavaly az országban előre hozott elnökválasztást tartottak, az elnök mandátuma eredetileg csak 2016 végén járt volna le.

„A nép részéről erős volt a választások iránti követelés, kérték ezt tőlem” – mondta akkor Nazarbajev, aki rövid időre meglebegtette visszavonulásának lehetőségét is. Nazarbajev végül a voksok 97,7 százalékának megszerzésével győzött.