Ban Ki Mun: Civileket éheztetni háborús bűn

„Bíróság elé kell állítani az ilyen bűn elkövetőit”

MH/MTI – 2016.01.14. 20:36 –

Háborús bűncselekményt követnek el azok, akik Szíriában civileket éheztetnek - jelentette ki csütörtökön Dohában az ENSZ emberi jogi főbiztosa. Ban Ki Mun főtitkár ugyanezt hangsúlyozta a világszervezet Közgyűlésében.

Zeid Raad al-Huszein egy emberi jogokról szóló kétnapos tanácskozást követően fejtette ki álláspontját. Mint mondta, minden olyan személyt - legyen szó a szembenálló felek bármelyikéről - felelősségre kell vonni, aki ily módon árt a polgári lakosságnak.

„A polgári lakosság éheztetése háborús bűncselekmény a nemzetközi humanitárius jog szerint” - hangsúlyozta az ENSZ-főbiztos, hozzátéve, hogy „természetesen” bíróság elé kell állítani az ilyen bűntettek elkövetőit.

A világszervezet Közgyűlése előtt mondott beszédében Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár ugyanezt hangsúlyozta. „A város a szándékos kiéheztetés áldozata. Mondjuk ki világosan: az élelmiszer alkalmazása háborús fegyverként háborús bűncselekmény. Az összes fél, beleértve a szíriai kormányt, amelynek elsődleges felelőssége a szíriaiak megvédése, embertelenül gonosz dolgokat tesz, amelyeket tilt a nemzetközi humanitárius jog” - mondta.

A nemzetközi közösség rendkívül aggasztónak tartja annak a negyvenezer embernek a sorsát, akik a szíriai kormányerők által ostromgyűrűbe zárt Madája városában „azonnali életmentő segítségre” szorulnak az éhenhalás veszélye miatt. A líbiai határ közelében fekvő település a szíriai nép szenvedéseinek szimbólumává vált. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) egyik képviselője a napokban példátlannak nevezte a Madájában tapasztaltakat. Elmondása szerint a település utcái kihaltak, a gyerekek kénytelenek füvet rágcsálni, és fűszerekkel ízesített vízen kívül alig akad más táplálék.

Hétfőn egy negyvennégy teherautóból álló segélykonvoj érkezett az éhező városba, majd csütörtökön további mintegy negyven teherautó juttatott a településre élelemből és gyógyszerekből álló segélyszállítmányt.

Zeid herceg csütörtökön arról is beszélt, hogy az arab országoknak „ki kell tárniuk kapuikat” a polgárháború sújtotta Szíriát hátrahagyók előtt. Több arab ország, mindenekelőtt a Perzsa (Arab)-öböl menti államok bírálatok kereszttüzébe kerültek, amiért nem veszik ki a részüket a szíriai menekültek befogadásából.