Vérpadra küldték a szuverenitásukért küzdő lengyeleket

Először élesítik be a jogállamisági mechanizmust

Kristály Lehel, Őry Mariann – 2016.01.14. 03:32 –

Az Európai Bizottság a jogállamisági mechanizmus keretében előzetes vizsgálatot fog lefolytatni a lengyelországi fejleményekkel kapcsolatban - jelentette be Frans Timmermans bizottsági alelnök szerdán, miután a brüsszeli végrehajtó testület „orientációs jellegű” vitát tartott az új varsói kormány tevékenységéről.

Az Európai Bizottság első alelnöke sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az eljárást a lengyel alkotmánybíróság hatáskörének korlátozása miatt indítják meg, amely széles körű tiltakozást váltott ki Lengyelországban és külföldön egyaránt. Szakértői értékelések szerint ez az első lépése a három szakaszból álló uniós mechanizmusnak, amelyhez az EB akkor folyamodhat, ha egy adott tagországban csorba esik a jogállamiságon.

Frans Timmermans a szokatlanul hosszúra nyúlt biztosi kollégiumi ülés után hangsúlyozta, hogy az Európai Unió párbeszédre törekszik Lengyelországgal. Mint mondta, az eljárás célja, hogy objektív módon tisztázzák a tényeket, részletesen értékeljék a helyzetet és megkezdjék a párbeszédet a lengyel hatóságokkal.
Ez az első alkalom, hogy beélesítik a jogállamisági mechanizmust egy EU-tagországgal szemben. Az európai uniós „jog őrzőjének” is tekintett brüsszeli bizottság tavaly márciusban kezdeményezte a mechanizmus létrehozását, amelynek célja az európai alapértékek határozottabb érvényesítése.

A lengyel kormány nyitott arra, hogy az Európai Bizottság kérdéseit megválaszolja, ám jó lenne, ha a kérdésfeltevés ezentúl lehetőleg pontos lenne – reagált tegnap Konrad Szymanski, az Európai Unió ügyeiért felelős lengyel miniszter. A fennálló kétségek érdemi tisztázását reméli Beata Szydlo kormányfő is.
Brüsszeli forrásból lapunk úgy tudja, hogy a tegnapi kollégiumi megbeszélésen Navracsics Tibor magyar biztos a tárgyalásos megoldást javasolta az eldurvuló politikai vita elkerülésére, hangsúlyozta, hogy a jogi kérdésekre kell koncentrálni. A bizottság magyar tagjának megközelítését támogatta kollégáinak többsége, noha a svéd, a dán és a cseh uniós biztos – mindhárman liberálisok – erősebb fellépést akartak.