Domonkos LászlóÚjévi anglománia

Az angol nem véletlenül mondja, hogy tartsd nyitva a szemed és uralkodj magadon. Azt sem, hogy maradj nyugodt és folytasd...

Domonkos László – 2016.01.12. 03:49 –

Kezdő újságíró koromban a kies Szöged városában több idősebb kolléga azzal tisztelt meg, hogy nagyvonalú magabiztossággal anglománnak nevezett. Némi figyelmeztetető éllel akár – a hetvenes évek közepén alig voltunk túl, a Komócsinok székvárosában, néhai jó (örök?) Pol Pot megyében –, mindenesetre nevelő célzattal, megrovólag is és pedagogikusan. A jelzőnek annyi valóságalapja volt, hogy - mennyei szerencseadományként - még negyedéves angol szakosként többedmagammal egy hónapos ösztöndíjas lehettem Britanniában.

Anglomániám feltehetően azóta is megmaradt, bevallom, az angol kultúrát meg az angol jellemet máig igen sokra tartom, nem beszélve az emlékekről, meg Margaret Thatcherről és Szerb Antalról, meg még egynéhány igen fontos egyéb tényezőről – mégis, mióta Nagy-Britannia és az Európai Unió viszonya (népszavazás, esetleges kilépés, EU-reformok) mind gyakrabban szóba kerül, bevallom: azon kellett kapnom magam, hogy úgynevezett anglomániám, ha tán itt-ott korlátozottan is, de erősödik.

Természetesen túl sokat nem tudhatunk arról, mi mindenről is tárgyalhatott a múlt héten David Cameron és Orbán Viktor, de én már a hír hallatán is jóleső bizsergést éreztem. Olyasmit, mint amit annak idején, anno Biszku Béla bíróság elé állításának hírére elsőnek éreztem (ó, szent naivitás, tehetném hozzá ábrándosan), vagy olyasfélét, mint amikor megtudtam, hogy Magyarország címere a Szent Koronával ellátott ősi változat lesz. Most az anglománia, gyanítom, összekapcsolódott az újév utáni, a pihenésben feltöltődött januári nagy nekibuzdulás elszántságával.

Anglia a mai világhelyzetben, mondjuk ki, mérhetetlenül sokat ígérhet Magyarországnak. Nem feltétlenül konkrét ígéretek vagy bármiféle megegyezés formájában. A puszta attitűdjével. A váltig erős, férfias, ugyanakkor átgondoltan eltökélt, kulturált és tudatos, okos európaiságával. Az angol nem véletlenül mondja, hogy keep your eyes open and control yourself, vagyis hogy tartsd nyitva a szemed és uralkodj magadon. Azt sem, hogy keep calm and carry on, tehát maradj nyugodt és folytasd (a második világháborús német támadás idején össznépi jelmondat volt) – vagy akár azt, hogy don’ give yourself away, ne add ki magad. Ez utóbbi nem a sumák rejtőzködésre, sokkal inkább a taktikus, politikus alapállás gyakran életmentő követelményére utal. Mindezt higgadtan, körültekintően, olyan szellemi erődítményekkel a háttérben, amelyek Shakespeare-től Huxley-ig, Miltontól Goldingig terjednek. Meg még tovább is…

Anglia messze van, mondhatnák mai kávéházi megmondóembereink. Pedig nem is annyira, sőt. És ha azt vesszük, hogy alighanem ma az egyetlen nyugat-európai „nagy ország”, amelyre a jövendő magyar élet alapvető céljaiban számítani lehet és kellene – máris a Hősök teréhez kicsit hasonlító Trafalgar Square-en vagyunk. Ott metróra szállunk és elröpülünk a Duna partjára. Kelet felé az Oxford Circusön átszállva.