Homlokzatgondok a Kossuth téren

Az utóbbi évek legnehezebb építészeti feladata volt az egykori MTESZ-székház átalakítására kiírt pályázat – nem hirdettek nyertest

Zsiray-Rummer Zoltán – 2016.01.08. 03:11 –

A teljes bontás sem volna kizárható Perényi Tamás Ybl-díjas építész szerint a budapesti Kossuth tér 6–8. számú épülettel kapcsolatban. A tanszékvezető úgy véli, három járható út is adódik. Ismert: a kormányzat tervei szerint átalakítanák az 1972-ben elkészült irodaház homlokzatát, ám az ötletpályázaton nem hirdettek nyertest. Kompromisszumként, mivel a húszas évekbeli építészeti koncepció megjelenítése az állam célja, a szakember elképzelhetőnek tartja a részleges átépítést is, hogy igazodjon a homlokzat a szomszédos házéhoz.

epületAz emberek valószínűleg szívesebben látnának itt historizáló, mint modern épületet (Fotó: Nagy Balázs)
A budapesti belváros kiemelt helyszíneinek egyik utolsó, valóban üres telke volt sokáig a Kossuth tér 6–8. a Parlament déli oldalánál. Nem háborús bombázás miatt volt beépítetlen, hanem mert a két világháború között nem sikerült befejezni a nagy ívű kompozíciót, Hültl Dezső építésznek a tér északi és a déli tömbjeinek homlokzataira vonatkozó tervét a húszas évekből – utóbbinak csak a fele készült el.

Az üresen maradt, Duna felőli telekre végül 1972-re építették fel – a metrókijárattal együtt – a Közti Zrt.-ben dolgozó Pintér Béla tervei szerint a modernista irodaházat, amely a kereskedelmi kamarának készült. A közelmúltig pedig már a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége használta, innen ismert MTESZ-székházként. Miután az állam megszerezte, 2015 őszén nyílt ötletpályázatot írtak ki, hogy a felújítás-korszerűsítés után az Országgyűlés Hivatala foglalhassa el. A kiírásban nem szerepelt, hogy meg kell valósítani a Hültl-féle historizáló homlokzatot, de az igen, hogy az eredeti tervekben megtestesülő városépítészeti elképzeléseknek a lehetséges mértékben meg kellene felelni. Ez lényegében azt takarta, hogy valahogyan érzékeltetni kellett az eredetileg tervezett építészeti hangsúlyokat. A nehézséget az jelenti, hogy míg a szomszédos régi ház hatszintes, ez hétszintes, és a szerkezetét nem volt szabad jelentősen módosítani. A közelmúltban hirdettek eredményt: harminchat érvényes pályamű volt, ám egyetlen díjat sem osztottak ki, mivel senkinek sem sikerült a zsűrit meggyőznie. Azonban öt magyar, egy brit és egy portugál tervet megvettek, közülük három magyar iroda kiemelt elismerést kapott.

Lapunknak a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tanszékvezetője, az Ybl-díjas Perényi Tamás elmondta: szakmailag ez az utóbbi évek legnehezebb építészeti feladata. Úgy véli, annak ellenére, hogy nincsenek díjazottak, szerinte eredményes a pályázat, mert ahogy a zárójelentés is írja, megmutatta azokat a nehézségeket, amelyekkel itt szembe kell nézni, és arra jó volt, hogy egy esetleges újabb pályázathoz iránymutatást adjon a kiírónak is.

A Kossuth6-8.parlament.hu portálon megtekinthető pályázatokból két irány rajzolódik ki: többen valamilyen gesztussal megidézték a Hültl-féle homlokzatot. Különös, réseken és apró lukakon át a fényt áteresztő fémburkolattal, vagy függőleges lamellákkal, amelyek összessége kiadja a historizáló tagozatokat. Mások inkább egy kortárs, hol szolidabb, hol harsányabb arculatot adtak az épületnek.

Perényi szerint valószínűleg nem működhet az, hogy megépítik a hatszintes Hültl-féle homlokzatot, de mögötte ott marad a hétszintes irodaház. „Mindenképp látszana ez a két réteg, ha a kiírók prioritásként kezelik az eredeti koncepció valamilyen szintű megidézését és egyúttal a szerkezet megtartását. Vegyes építészeti összkép jön létre, ahogy több tervnél is láthatjuk” – teszi hozzá. Úgy gondolja, el kellene kerülni az e kettősségből fakadó furcsaságot: bár egy mértékig működhet a szintézis, itt túl nagy volna a feszültség. Arról is beszélt, hogy ha nem a Kossuth térről volna szó, amely kiemelt jelentőségű helyszín, az ilyen pixelekkel, lamellákkal megidézett régi homlokzat találó lehetne, érthető, hogy a kiíró megvette ezeket a terveket. De ezek a gesztusok szerinte nem ide valók, mert kissé múlandók és idegennek tűnnek.

Az építész úgy véli: mivel az a döntés született, hogy nem tartják meg a jelenlegi homlokzatot, három út adódik. Vagy lebontják a jelenlegi épületet, és a Hültl-féle koncepciónak megfelelő méretű újat húznak fel  historizáló homlokzattal, vagy teljesen új, kortárs homlokzattal öltöztetik fel a meglévő irodaházi szerkezetet. A kettő egyfajta ötvözete volna az, ha az utca felőli külső traktust visszabontanák egy bizonyos mélységig. Ennek helyére pedig egy hatszintes szerkezetet húznak fel a historizáló homlokzattal, mögötte egy irodasorral, összekötve a megmaradó résszel. Ez nyilván költségesebb, de nem aránytalanul – teszi hozzá a szakember. Egyébként ilyen elképzelést nyújtott be az egyik pályázó: nem találtuk nyomát a honlapon, ki lehet a 36. számú jelentkező, de a zárójelentés ki is tér arra, hogy a kiírás nem engedte meg az ilyen mértékű bontást.

A kortárs, új homlokzattal kapcsolatosan az építész rámutat: a laikus közvélemény egyébként is nyilvánvalóan azt támogatja nagyobb arányban, hogy a historizáló homlokzat valósuljon meg, vagy a rá leginkább hasonlító – bármit is mond a szakmai közvélemény, hiszen az építésztársadalomnak más szempontrendszere van. Ezzel kapcsolatos kérdésünkre rámutat: a modern építészetben azt látja, hogy mintegy száz éve különvált a nagyközönség és a szakma értékítélete, néha közelebb kerülnek egymáshoz, de a modernizmus előtti „összesimulásra” alig akad már példa. Hangsúlyozza azt is: az építészet mindig korának lenyomata, így félő, hogy egy kortárs új homlokzat is hamar elavulna, hiszen az utóbbi évtizedekben gyorsabban váltják egymást az építészeti stílusok. „A jelenlegi épület negyvenéves, de egy mostani, új homlokzat azonban lehet, hogy tizenöt év múlva már elutasítás tárgya lenne” – mutat rá.

A jelenlegi irodaház értékeit szakmai szemmel abban látja, hogy a mészkőburkolatú pilléreivel, függőleges lamelláival igazodni próbál a gótizáló Parlament struktúrájához, a maga korában minőségi kivitelben készült, így azon kevés példák egyike a hatvanas-hetvenes évekből, amely kiállta az idő próbáját. De két, tényleg nem szerencsés jellegzetességet is talál rajta: a dunai homlokzat „fűrészfogas” kialakítását, illetve a túlzó méretű tetődobozt.

Szerinte sok építész azt mondaná, itt kell hagyni ezt az épületet és fel kell újítani. Mások pedig azt, hogy le kell bontani, mert csak bajlódunk vele. Dönteni kell, hogy melyik utat választjuk – mutatott rá Perényi Tamás.