Élelmiszeripar: növekednek a támogatások

Nagy Kristóf – 2016.01.05. 01:34 –

Új pályázat indul mintegy 151 milliárd forint értékben az élelmiszer-ipari fejlesztésekre Magyarországon, ami az előző fejlesztési időszakinál majdnem kétszer nagyobb, a pályázatokat februártól lehet benyújtani a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz – közölte Gyuricza Csaba, a hivatal elnöke.

A mikro- és kisvállalkozások részére nyújtott támogatás maximálisan igényelhető összege vállalkozásonként ötszázmillió forint, konzorciumok esetében akár az 1,5 milliárd forintot is elérheti. A beruházásokhoz igényelhető támogatás intenzitása legfeljebb ötvenszázalékos lehet, a közép-magyarországi régióban százszázalékos. A hivatal számításai szerint mintegy ötezer pályázatot támogathatnak az összegből.
Korábban írtuk: a hazai élelmiszeripar jelentős forráshiánnyal küzd, emellett lemaradásban van a nyugat-európai országokhoz képest. Az ágazat a rendszerváltás óta nem kapott ekkora támogatást, a vidékfejlesztési programból kétszázmilliárd forint, a gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programból pedig további százmilliárd forint juthat a fejlesztésekre. A cél a versenyképesség növelése elsősorban technológiai beruházásokkal, emellett az ágazatban a foglalkoztatottak számának növelése is fontos. A kis- és közepes cégek mellett az élelmiszer-ipari nagyvállalatokat is támogatni kell.