Hitelesítette a népszavazási kérdést az NVB

Két ellenszavazat is volt a testületben

MH/MTI – 2015.11.13. 16:13 –

Hitelesítette a vasárnapi boltzárral kapcsolatos népszavazási kérdés aláírásgyűjtő ívét pénteki ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).

A Kúria október 20-án elutasította azokat a felülvizsgálati kérelmeket, amelyeket a vasárnapi munkavégzés tilalmára vonatkozó népszavazási aláírásgyűjtő ívek hitelesítése érdekében nyújtottak be. Ezután nyílt meg a lehetőség új kezdeményezések benyújtására a témában, a Kúria határozatának nyilvánosságra hozatalát követő percekben ketten is benyújtottak népszavazási kérdést. 
Az elsőként érkezett kérdés Simonné Gercsényi Gabriella magánszemélyé, a második, fél perccel később érkeztetett pedig Harangozó Tamásé, az MSZP frakcióvezető-helyetteséé. 
Simonné Gercsényi Gabriella kérdése úgy szólt: "Egyetért-e Ön azzal, hogy a kiskereskedelmi üzletek vasárnap zárva tarthassanak?" Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke a kérdést elutasította, mert ahhoz nem volt benyújtva üres aláírásgyűjtő ív, ez pedig elengedhetetlen feltétele az érvényes benyújtásnak. 
A kezdeményező október 30-án ismét benyújtotta kérdését, immáron az aláírásgyűjtő ívet is csatolva. 
Az NVB pénteki ülésén - még a hitelesítés előtt - Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda vezetője indítványozta, hogy a bizottság tekintse meg az épület bejáratánál elhelyezett biztonsági kamera felvételét, mert - mint mondta - az NVI-t az a vád érte, hogy a szocialista képviselő megbízottjait "kiküldték", és előnyt biztosítottak Simonné Gercsényi Gabriellának. 
Az ipari kamera felvételét kommentálva Pálffy Ilona jelezte: a Kúria döntésének nyilvánosságra kerülésekor Harangozó Tamás két megbízottja, valamint Simonné és kísérője volt az előtérben. A szocialista megbízottak éppen telefonáltak, amikor Simonné segítője az időbélyegzővel érkeztette beadványát, majd már tartott Simonné beléptetése, amikor a szocialisták is lebélyegezték - mintegy fél perccel később - Harangozó beadványát.
(Az érkezési és így az elbírálási sorrendnek azért van jelentősége, mert a népszavazásról szóló törvény szerint egy kérdés benyújtása után már nem nyújtható be azonos tárgyú kérdés az előbbi hitelesítését megtagadó döntés jogerőre emelkedéséig.)
Patyi András, az NVB elnöke a kérdés hitelesítéséről szóló vitában azt mondta, bár a benyújtott népszavazási kérdés "az egyértelműség határán mozog", inkább egyértelműnek tartja, mint nem, ezért a hitelesítést javasolja. 

DK: Fideszes trükk a boltzáras népszavazás "átengedése"
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint fideszes trükk a boltzáras népszavazás "átengedése" - közölte az ellenzéki párt pénteken.
A DK szerint "az Orbán-kormány tovább folytatja ócska játékát" a vasárnapi boltbezárás eltörléséről szóló népszavazás ügyében.
A párt szerint a fideszes többségű Nemzeti Választási Iroda "átengedte egy álcivil kezdeményezését", aki ráadásul az eredetihez képest ellentétes tartalmú beadványt nyújtott be "Egyetért-e Ön azzal, hogy a kiskereskedelmi üzletek vasárnap zárva tarthassanak?" címmel.
A DK véleménye az, hogy a kérelmet benyújtó fideszes "civil" a boltzár fenntartása érdekében kíván kampányolni, míg az ellenzék a nyitva tartásért akarta a népszavazást elindítani, vagyis a kormány így akadályozza meg a valódi népszavazást, amelyet a pártok közül elsőként a DK, majd később a Magyar Szocialista Párt is kezdeményezett - hangsúlyozták.
A DK szerint az "álcivil" javaslat éppen azt a célt szolgálja, hogy ne gyűlhessen össze a szükséges aláírás-mennyiség, hónapokkal csússzon egy hiteles ellenzéki kezdeményezés lehetősége, így a boltok továbbra is zárva maradhatnak, adóbevételektől és munkahelyektől fosztva meg Magyarországot.

Litresits András, az MSZP delegálja viszont amellett érvelt, hogy a kérdést nem lehet hitelesíteni, mert nem felel meg a jogalkotói és választópolgári egyértelműség követelményének. Azzal érvelt, hogy ha a népszavazáson végül a nemek kerülnek többségbe, akkor az azt jelentené, hogy minden kiskereskedelmi üzletnek nyitva kell lennie vasárnap, ami nonszensz. Felhívta a figyelmet arra is, hogy mivel Simonné október 20-án nem nyújtott be üres, hitelesítendő aláírásgyűjtő ívet, akkor azt hiánypótlás keretében nem teheti meg. 
Az NVB többsége Litresits András és Bodolai László, az LMP delegáltja szavazata ellenére 8 igen szavazattal hitelesítette a népszavazási kérdést. Az NVB határozata ellen 15 napon belül lehet jogorvoslati kérelmet benyújtani a Kúriához. 
Az NVB tárgyalt Harangozó Tamás népszavazási kérdéséről is. Harangozó Tamás azt a kérdést nyújtotta be: "Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés semmisítse meg a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvényt?" 
Az NVI elnöke október 22-én ezt a beadványt is megvizsgálta, és a "párhuzamossági moratóriumra" hivatkozva utasította el. A népszavazásról szóló törvény szerint ugyanis egy kérdés benyújtása után már nem nyújtható be azonos tárgyú kérdés az előbbi hitelesítését megtagadó döntés jogerőre emelkedéséig, márpedig Harangozó Tamás kérdését az NVI székházában elhelyezett időbélyegző adatai szerint fél perccel "megelőzte" Simonné Gercsényi Gabriella azonos témájú kérdése. Harangozó Tamás november 3-án ismételten benyújtotta népszavazási kérdését, amelyet az NVB-nek a napirendjére kellett tűznie. 
A hitelesítésről szóló vitában Patyi András amellett érvelt, hogy a hitelesítést a "párhuzamossági moratórium" miatt meg kell tagadni, hiszen Simonné kérdése, amelyet percekkel korábban hitelesítettek, ugyancsak a vasárnapi boltzárra vonatkozik. 
Litresits András viszont amellett érvelt, hogy Harangozó kérdése egy törvény megsemmisítésére irányul, míg Simonné kérdése jogalkotási kötelezettséget róna az Országgyűlésre, ha a nemek kerülnek többségbe, így nem áll fenn az azonos tárgykör. 
Az ülésen Tóta Áronné, a testület Országgyűlés által választott tagja felvetette, hogy a viták elkerüléséért rögzíteni kellene: a beadványozónak az időbélyegző használatakor is jelen kell lennie. Ezt a javaslatot azonban a testület többsége nem támogatta. Ugyanakkor Litresits András megjegyezte, a jogalkotónak rendeznie kellene a kérdést, mert ami a népszavazási kérdések benyújtásánál történik, lejáratja a népszavazás intézményét.
Az NVB végül - a párhuzamossági moratóriumra hivatkozva - megtagadta Harangozó Tamás kérdésének hitelesítését. A hitelesítés mellett Litresits András és Bodolai László szavazott.