Széles kiáll Matolcsy mellett

„Tarthatatlan, hogy a sármellékihez hasonló, nagyon értékes objektumokat minden felelősség nélkül elkótyavetyéljenek”

Pindroch Tamás – 2014.09.02. 05:39 –

A forint bankjegyeinek komplett kicserélése a legzseniálisabb ötlet, amit a rendszerváltás óta hallottam – mondta Széles Gábor, lapunk tulajdonosa. Úgy vélekedett, ez a legjobb módszer a gazdaság kifehérítésére. Mindemellett továbbra is slendriánnak tartja a sármelléki reptér vagyonelemeiről kiírt pályázatot, amelynek nyertese nem fizetett határidőre. Kifejtette, úgy is lehetett volna győztest hirdetni, hogy ilyen esetben a pályázat második helyezettje előrelép. Most cége egy olyan, szigorított kiírású tendert is szívesen venne, amely minisztériumi felügyelet alatt áll, és indulási feltételei közé komoly garanciákat épít be.

Széles-GáborSzéles Gábor: Strómanok strómanjai és indiai színészek játszották el a nagybefektetők szerepét (Fotó: Hegedüs Róbert)
– A múlt héten derült ki, hogy a sármelléki repülőtér eszközparkjára kiírt pályázat nyertese, Linusz Imre nem tud fizetni. A mostani helyzet kuszának tűnik, mi az álláspontja?
– Az álláspontom nem változott. Azért tartottam akkor és most is rendkívül felelőtlennek, hanyagnak, slendriánnak a pályázati kiírást, mert egy első osztályú magyar reptér bizonyos eszközeinek megvéte­léhez szigorú feltételeket kellett volna kikötni. Azonban a pályázat során semmilyen előzetes vizsgálatot nem folytattak le a pályázók kilétére vonatkozóan. Nem nézték meg az anyagi hátterüket, például egy olyan egyszerű dolgot sem, hogy van-e esetleg adótartozásuk. Azt sem ártott volna megvizsgálni, hogy a pályázók vállalkozásai milyen állapotban vannak. Menet közben kiderült, hogy a nyertes Linusz Imre – aki magánszemélyként pályázott – öt cégéből négy ellen felszámolás van folyamatban. Az ötödik ellen valószínűleg még azért nincs, mert még csak idén tavasszal alapította. Rendkívüli felelőtlenség volt a felszámolótól, hogy nem vette figyelembe a reptér nemzetbiztonsági és rendvédelmi, fokozottan kiemelt státusát sem. A schengeni övezeti tagságunk miatt elengedhetetlen lett volna a pályázati kiírásba egy olyan pontot rögzíteni, hogy a jelentkezőket – akár magyar, akár külföldi vállalkozókról van szó – előzetes belügyi, nemzetbiztonsági kontrollnak vetik alá. Rögzíteni kellett volna, ha ezen a rostán átmegy a jelentkező, csak akkor veszik figyelembe a pályázatnál az ajánlatát. Emellett azt sem követelték meg a pályázóktól, hogy a reptérről szóló, a felszámoló által összeállított részletes dokumentációt megvásárolják. Ez egy százoldalas anyag volt, amelye mi másfél millió forintért megvettünk, Linuszék azonban nem. Ők éppen csak beletekintettek az anyagba, nem volt rá szükségük, mintha minden fontosabb gazdasági mutatót előre tudtak volna a reptérről. De az is óriási felelőtlenség volt a felszámolótól, hogy azt sem vizsgálták, a pályázók milyen eredetű pénzből kívánják kifizetni a harminchatmilliós foglalót. A felszámolócéget a vételár kifizetésére szolgáló pénz útja, eredete sem érdekelte. Ezenkívül nem kértek előzetesen üzleti tervet sem. Arról lehet hallani, hogy Linuszék készítettek egy ilyet, de szerintem ez csak bizonyítványmagyarázás, az utóvédharcaikat jelenti.

– Linusz Imre magánemberként pályázott, a másik pályázó az ön érdekeltségébe tartozó cég, az SGH Aviation Kft. volt. Egy kívülállónak is furcsa, hogy Linusz magánszemélyként adta be a pályázatát. Mit gondol erről?
– Egy ekkora értékű, az állam szempontjából is stratégiai objektum megvételére magánszemélyként pályázni valóban meglehetősen furcsa. Nem is a pályázatban szereplő eszközpark megvétele, hanem a reptér üzemeltetése miatt. Sármellékbe ugyanis a megvásárlás után milliárdokat kell majd befektetni, hogy fel lehessen futtatni a reptér forgalmát. Egy, a gazdasági hátterét az imént bemutatott magánszemély – kisvállalkozó – kapcsán azért az nehezen feltételezhető, hogy képes lenne egy reptér üzemeltetésére és a tulajdonában lévő eszközök folyamatos fejlesztésére.

– Mi történt pontosan a tender júliusi tárgyalásán, hogyan nyerhetett mégis Linusz Imre?
– Linusz Imre két, angolul beszélő férfival jelent meg a tárgyaláson. A kísérői egyikéről nem sokkal később kiderült, hogy egy indiai színész. Természetesen nekik jogilag semmi közük nem volt a pályázathoz, hiszen Linusz egymaga, magánszemélyként indult. Utólag közölték velünk, bárhogy emeltük volna fel az ajánlatunkat, az volt a feladatuk, hogy arra is ráemeljenek. Úgy tűnt tehát, hogy az ajánlatuk összege a csillagos ég lehet. Természetesen mi már előre láttuk, hogy ez a helyzet, ezért el sem mozdultunk 603 milliós vételárajánlatunktól.

– Hogyan alakult ki ez az ajánlatuk?
– A tender kiírása 1,2 milliárd forintos volt, amely két cég vagyonelemeire vonatkozott. A Vectigalis a pályázat kiírásában előnyt ad annak, aki mindkét cég vagyonelemeire pályáz. Ha nem tud ekkora összeget invesztálni, semmisnek kell tekinteni a pályázatot, és újra, már kisebb összegen kell kiírni. A törvények szerint ha valaki a kikiáltási ár felét kifizeti, nyerhet, vagyis az FB Airport Kft. esetében 275 millió forint, a Cape Clear Aviation Kft. esetében 325 millió forint, összesen hatszázmillió forint. Ezzel szemben az ártárgyaláson a felszámolócég képviselője, Péter Márta bejelentette, hogy a Magyar Követeléskezelő Zrt.-től kapott utasítás alapján az induló minimálár az FB Airport Kft. esetében négyszázmillió forint, vagy­is az indulóárat jóval feljebb emelte, tehát ha mi nyerünk, akkor is csak minimum 725 millió forintért tudtuk volna elhozni. A pályázatot a reptér eszközparkjára, az irányítótorony berendezésére és a terminálépületekre írták ki. Nagyon gyanús lépés volt, hogy Linuszék rögtön, mindenfajta hezitálás nélkül megadták a 400-400 millió forintot a két cégre, így összesen nyolcszázmillióért nyerték a pályázatot. Ezzel el is dőlt a dolog.

– Összejátszás lehetett közöttük?
– Nem tudom, de furcsa az ügy. Ezért is várom a kormánytól, hogy kidolgozzon egy új, felszámolókról szóló jogszabálytervezetet. Az ugyanis tarthatatlan, hogy a sármellékihez hasonló, nagyon értékes objektumokat minden felelősség nélkül elkótyavetyéljenek, netán szélhámosoknak, pénzmosóknak árusítsák ki. Csak halkan jegyzem meg, hogy jelenleg a Malév felszámolását, állami megbízásból, a Vectigalis korábbi tulajdonosa, Varga Jenő végzi.

– Mire számít a mostani helyzetben, új pályázatot írnak ki?
– Ebben a pillanatban még semmit nem lehet tudni. A felszámolócég, a Vectigalis Zala megyei képviselője szeptember közepéig eltűnt, azt mondták, „szabadságon van”. Úgy is lehetett volna azonban eredményt hirdetni, hogy ha a győztes nem fizeti ki időre a vételárat, automatikusan a pályázat második helyezettje lép a helyébe. De ez sem történt meg. Mi egy olyan, szigorított kiírású tendert is szívesen vennénk, amely minisztériumi felügyelet alatt áll, és indulási feltételei között komoly garanciák szerepelnek majd.

– Mit gondol, mi lehet valójában az egész ügy hátterében?
– Hadd ne nevezzem meg, de vannak olyan értesülések, hogy a háttérben egy magyar „nagyvállalkozó” állhat, aki mozgatta a szálakat.

– Miért éri meg önnek, hogy ennyit küzdjön ezért a repülőtérért?
– Amennyiben csak pénzügyi beruházásként nézzük a repteret, biztos, hogy nem éri meg. A jelenlegi üzemeltető, Hévíz önkormányzati cége, a Hévíz-Balaton Airport Kft. évente harmincmillióért bérli a tenderben meghirdetett eszközöket. Induljunk ki a mi ajánlatunkból, a hatszázmilliós vételárból, és rögtön láthatjuk, hogy húsz év lesz a beruházás megtérülési költsége, a kamatokat nem is számítva. Ez nem túl jó befektetés. Emellett a vételáron kívül szükséges a fejlesztés is, az irányítótorony elektronikai megújítására, a check-in és a cargoterminálok felújítására, kétszeres-háromszoros bővítésére lesz szükség. A kifutópálya aszfaltozására, bővítésére minimum egymilliárd forintot kell költeni.

– Tehát akkor miért érné meg ez a befektetés?
– Nem a pénzügyi haszon érdekel Sármelléken. Hévíznek és a saját, százhúszmilliárdos zalacsányi befektetésemnek is létérdeke, hogy jól működjön a repülőtér, hiszen a külföldi vendégek légi kapcsolatát Sármellék jelenti. Mivel én a térségfejlesztésben vagyok érdekelt, elsősorban nem üzleti, hanem emocionális érdekek motiválnak ebben a befektetésben. Nem hagyhatom, hogy ebek harmincadjára vagy szélhámosok kezébe kerüljön az objektum. Azért furcsállom a pályázati eljárás lebonyolítását, mert itt egyértelműnek tűnik, hogy a strómanok strómanjai és indiai színészek játszották el a nagybefektetők szerepét. Azt gondolom, azok, akik valóban a háttérben állnak, augusztus végére belátták, hogy jobb visszavonulót fújni, jobb, ha a feltételezésem szerinti tisztázatlan pénzüket nem fektetik be Sármelléken. Korábban azt gondolhatták, kerül, amibe kerül, egy hazai reptérben moshatnák tisztára a pénzüket. Innen válik izgalmassá más szempontból is a történet.

– Mi ez a szempont?
– Néhány hete, épp július elején jelent meg először a sajtóban, hogy Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke kezdeményezi a teljes forintállomány lecserélését. Matolcsyt a HVG múlt heti címlapján már királyi koronával a fején karikírozták és „pénzverőnek” nevezték el. Én viszont azt tartom, hogy a forint komplett kicserélése a legzseniálisabb ötlet, amit a rendszerváltás óta hallottam. Mellesleg a nemzetközi szakirodalom ajánlja minden ország számára a teljes pénzcserét húszévente.

– Miért tartja ezt zseniális ötletnek?
– Azért tartom a pénzcserét zseniá­lis ötletnek, mert a rendszerváltás óta egyes becslések szerint legalább ezermilliárd lehet forintkészpénzben különféle trezorokban, páncélszekrényekben, aminek az eredetét nehéz lenne megállapítani. Gondolom, a jegybanknak megvannak a tételes kimutatásai, hogy a rendszerváltás óta összesen mennyi forintot bocsátottak ki, mennyi forint áll rendelkezésre jelenleg a bankokban, mekkora a papírpénz amortizációja, hány forint „mozog” a kiskereskedelemben. Ezen adatok összevetéséből kiderülhetett, hogy bizony legalább ezermilliárd forintos különbözet van. Megjegyzem, ha ezt az összeget visszaosztom huszonnégy évvel, nem is olyan nagy összeg éves szinten. A legjobb módszer a gazdaság kifehérítésére, hogy a régi forintokat – megfelelő türelmi idővel – újra cserélik. Természetesen ez nem fog problémát okozni a kisembereknél, csak azoknál, akiknél százmilliók vagy többmilliárdos tételek vannak a különböző belföldi vagy külföldi trezorokban forintban. Nem Magyarország lesz a világtörténelemben az első, se nem az utolsó, ahol a kormánynak ezt meg kell tennie. Csak két példát hadd említsek a történelemből. Az egyik, amikor a II. világháború végén az SS többmilliárdnyi márkát rejtett el vagy süllyesztett el tavak mélyére. Az új német állam csak egyféleképpen tudta ezeket a pénzeket kivonni a gazdaságból, hogy kibocsátotta az új márkát. A másik példa a nyugat- és keletnémet állam egyesítésekor következett be, amikor a Stasi és a keletnémet pártállam különböző trezorokban elrejtett márkát. Amitől az új német állam meg akart szabadulni. Ezért a kisemberek márkáit átváltotta egy az egyben nyugatnémet márkára. Feltételezem, hogy akik mil­liárdos mennyiségben is rendelkeznek forinttal különböző trezorokban, mi­után megtudták, hogy a magyar állam ki fogja cserélni a forintot, most úgy gondolhatják, már most kezdhetik átmosni a pénzüket különböző ingatlanok, vagyonelemek vásárlásával, hiszen ez a későbbiekben aligha fog sikerülni. Milyen érdekes, hogy főleg a baloldal ágál a pénzcsere ötlete ellen, és próbálja Matolcsy Györgyöt nevetségessé tenni.

– A sármelléki tender kapcsán akár ez is szóba jöhetett?
– Nyilván nem tudom ezt bizonyítani, ugyanúgy, ahogy azt a szóbeszédet sem, hogy amennyiben az „angolok” korábban valóban a maribori reptérről tárgyaltak, akkor valakiknek nem lehet-e az az érdekük, hogy a sármelléki reptér fejlesztését megakadályozzák. Ez ugyanis már a harmadik tender, eddig senkit nem érdekelt az ügy. Én is úgy indultam el a pályázaton, hogy megkerestek, nehogy veszélybe kerüljön a reptér miatt a térség idegenforgalma és a zalacsányi befektetésem. Az események is azt bizonyítják, Linuszék velünk szemben bizonyosan nem a fejlesztésben voltak érdekeltek. Pechükre azonban velem találták szembe magukat.