Megszőni a terveket az álmokból

A milánói székhelyű, fiatal magyar művészeket is felkaroló Cramum egyesület először mutatkozik be a budapesti Olasz Intézetben

Szilléry Éva – 2015.10.07. 02:57 –

Nonprofit szervezetként kortárs képző- és iparművészeket felkarolni: ez a milánói székhelyű Cramum Egyesület célja, amely az idén először mutatkozik be Budapesten. A magyar és külföldi alkotók munkáiból OLTRE / TÚL címmel az Olasz Kulturális Intézetben csütörtökön nyílik meg a tárlat, amely később Olaszországban is látható lesz. Lapunknak a kezdeményezésről és az ötlet megszületéséről Kacziba Andi textilművész, az egyesület egyik alapítója beszélt, aki csaknem két évtizedes kapcsolatépítés után vágott bele a művészetmenedzselésbe.

Kacziba Andrea 20151007Kacziba Andi, a szervezet alapítója textilművészként is dolgozik (Fotó: MH)

– Mennyire bevált módszer Olaszországban a nonprofit alapon működő művészetmenedzsment?

– Inkább csak egy-egy embert ismerünk, akik így foglalkoznak ezzel. Mi három évvel ezelőtt kezdtük el ezt a munkát, és az olasz Giorgio Pardi Alapítvány lett a segítségünkre, amely a fiatal olasz orvosok Olaszországban tartását tűzte ki célul. Az alapítvány az évente kiválasztott tehetséges fiatal orvosoknak havi támogatást biztosít, hogy kutatásaikat végezhessék, illetve hogy külföldről hazatérve folytatni tudják munkájukat. Az alapítvány munkatársai úgy gondolták, fontos, hogy a képzőművészek mellé is odaálljanak, hiszen a tehetséges művészek támogatásával alternatív úton közelíthetik meg és juttathatják el információikat célcsoportjukhoz.

– Az önök szervezete, a Cramum Egyesület hogyan tudja támogatni az alkotókat?

– Megyei, városi és magánszektorból vannak támogatóink, elsősorban a fiatal, tehát a harminchat év alatti kortárs képző- és iparművészeket támogatjuk, például kiállításokat szervezünk, hogy bemutathassák munkáikat. Létrehoztunk egy díjat is, és minden évben kiadunk egy könyvet az összes résztvevőről, a legnevesebb olasz művészeti kiadónál. Mi elsősorban az Olaszországban alkotó fiatal művészek támogatását tekintjük célunknak, nemzetiségüktől függetlenül. Évente átlagosan mintegy huszonöt fiatal alkotóval léptünk kapcsolatba, de természetesen a tárlatok kialakításakor fontosak a már befutott húzónevek is. Így az egyesület a Cramum-díjjal és a kiállításokkal nemcsak bemutatkozási lehetőséget biztosít a fiataloknak, hanem elősegíti a hálózatépítést is, hiszen a résztvevőknek lehetőségük van kapcsolatokat kialakítani a már ismert művészekkel és újságírókkal, kurátorokkal, kritikusokkal, galériásokkal, gyűjtőkkel is. Az a tapasztalatom, hogy a fiatal alkotók gyakran évekig egyéb, az önkifejezési formáiktól akár távol álló foglalkozással kénytelenek fenntartani magukat, míg a saját művészeti munkájuk meghozza eredményét.

– Milánó a művészetek egyik központja. Hogyan látja, a kortárs művészeket befogadó galériák ízlése mennyiben találkozik a magyar trendekkel? Egyáltalán beszélhetünk-e trendekről?

–Úgy gondolom, hogy minden galériás ízlése más és más, nagyon nehéz trendekről beszélni. Szerintem akkor tud egy galéria jól működni, ha pontosan meghatározott elképzelése van a művészetről, az ízlése egyértelmű, legyen az bármelyik művészeti irány. Az én találkozásom egy évvel ezelőtt Sabino Maria Frassával, akivel létrehoztuk a Cramum Egyesületet, ízlésbeli és gondolkozásbeli összecsengésen alapszik. Ha szavakkal kellene körülírni, akkor azt mondanám, hogy a letisztult, egyszerű, finom munkákat keressük a művészetben. A magyar alkotók egyébként rendkívül kreatívak – ez általában is igaz a magyarokra –, de jellemzően nem azokat ismerik itt, Olaszországban, akik Magyarországon befutottak.

– Fontosnak tarja, hogy magyar művészeknek helyet adjon?

– Természetesen igen, de mivel lényeges nekünk az, hogy kapcsolatban legyünk az alkotókkal, ezért olyan kortársakkal foglalkozunk elsősorban, akik kint élnek. A budapesti Olasz Kultutális Intézetben csütörtöktől látható tárlat igazi olasz–magyar koprodukció lesz: hazánkból mások mellett a Kossuth-díjas Tót Endre képzőművész, Cseke Szilárd, a Velencei Biennále kiállítója, Tombor Zoltán fotográfus, Kard Kamilia, Merényi Dávid és Székely Beáta festőművészek, valamint jómagam állítunk ki.

– Erről, az OLTRE / TÚL című tárlatról egy hatalmas, öt és fél méter hosszú művészeti albumot is kiadnak. Ezt hogyan képzeljük el?

– Ez egy harmonikaként összehajtható, reprezentatív kiadvány, amelyet szeretnénk minél többekhez eljuttatni. Noha az egy időben zajló Art Markethez nincs közünk, mégis bízunk abban, hogy az intézetbe, a mi tárlatunkra is ellátogatnak az érdeklődők.

– Budapest után valahol látható lesz még a kiállítás?

– Először az ivreai Garda Múzeumba visszük, majd a római Magyar Akadémián lesznek megtekinthetők a művek.

– Ön közel húsz éve él Milánóban. Hogyan indult a pályája?

– Modellként mentem ki a divat és a kreativitás egyik fővárosának számító Milánóba. Magyarországon azonban művészet­menedzsmentet tanultam, és ezért a hobbimmá vált a kortárs alkotók felkarolása. A modellkedés évei alatt megismerkedtem egy textiltervezővel, aki felkeltette a textil iránti érdeklődésemet. Elvégeztem az Istituto Europeo Di Design fotó szakát, majd Milánóban művészettörténetet tanultam az egyetemen, ekkor már elkezdtem kiépíteni a kapcsolatrendszert, amelyet ma magaménak tudhatok. Rengeteget foglalkoztam saját munkáimmal, amelyek lassan felhalmozódtak egy szekrényben, mire meg mertem mutatni egy kurátornak. A fiatalokat arra bátorítom, hogy ne vesztegessék az idejüket: a tervek és az álmok közötti a különbséget ugyanis a határidő szabja meg.

– Munkáival némileg a hagyományos kézimunkához tér vissza.

– A kortárs nőt és környezetével való kapcsolatát próbálom megjeleníteni. Míg a férfi alkotókat gyakran egyetlen dolog foglalkoztatja életük végéig, az én érdeklődésem, mint a nőké általában, ciklikus, az életkorom változásával. Éveken át közönséges madzagból szőtt elemekből háromdimenziós, organikus formákat hoztam létre, amelyeket utólag kézzel festettem. A festés időtartamának megváltoztatásával manipuláltam az alapszín intenzitását. Az év végi kiállításomra is ezekből építem a struktúráimat, melyek egyetlen szálból állnak: a szál körbefut önmagán, és egy láthatatlan varrás segítségével rögzítem a formát.