A maratoni futás titka: akarat, akarat, akarat

Atlétika. Transzparens fogadta Tokióban, ez állt rajta: „Üdvözöljük, Sütő úr”

Kő András – 2015.04.24. 09:22 –

Az 1896-os athéni olimpia maratoni számában a magyar Kellner Gyula negyedikként érkezett a célba. A harmadik helyezett görög Velokasz eredményét azonban szabálysértés miatt (a táv egy részét szekéren tette meg) megsemmisítették, és így Kellneré lett a bronzérem. Hatvannyolc évvel később, a tokiói olimpián Sütő József maratoni futása vívta ki a szakemberek elismerését. Balatonszárszón kerestük fel.

De mi van a reflektorfény után? (243.)
Arcok. Arcok tegnapelőttről. Ma már szinte ismeretlenek, tegnap, tegnapelőtt meg mindennap velünk voltak. Sportolók, játékosok, versenyzők, edzők, akiket a sport emelt fel, akik a sportot felemelték, aztán egy idő után kikoptak sportéletünkből, csendben élik mindennapjaikat. Ilyen sportembereket kerestünk meg, és sorozatunkban igyekszünk bemutatni, hogyan élnek, mi lett velük.
suto-jozsefSütő József Tokióban, az ötvenedik olimpiai évfordulóján (Fotó:MH)
– Miért esett a választása a futásra?

– Dongalábakkal születtem. A négy kiló húsz dekámmal nem fértem el a negyvenhat kilós anyukám hasában, és befelé fordultak a lábfejeim. Amikor kétéves voltam, egy ideig gipszben jártam, majd két éven át kétszer másfél kilós szerkezetet cipeltem, hogy kiegyenesedjenek a lábfejeim. A nehezéknek köszönhetően megerősödtek az lábizmaim. Mire iskolába kerültem, teljesen rendbe jöttem. Múltak az évek, aztán nyolcadikban megnyertem az iskolabajnokságot. A szomszéd fiú rábeszélésére elmentem az Óbudai Harisnyagyárba, amely akkor alakult. Amikor a klub feloszlott, a Vasasban folytattam, és végig ott is maradtam. Ott ismerkedtem meg Andok Palival, aki nem lett válogatott atléta, ellenben az első edzőmet tisztelhettem benne.

– Különös banda – legyintenek sokszor a közép- és hosszútávfutókra –, szeretik a szenvedést. Pedig lehet, hogy nem is a szenvedést, hanem az örömöt keresik és találják meg. A csúcsra több út vezet, de mindegyik – felfelé. Mi vonzotta a banda tagjai közé?

– Nagyon lassú voltam. Képtelen voltam a 400-at 57 másodperc alatt lefutni. 57,2-nél már „kiesett az agyam”. Iharosék, Rózsavölgyiék 51-et, 52-t tudtak… Apropó, Rózsavölgyi. Ő volt a második edzőm, de az edzésterve nem ízlett. Végül Harsányi Guszti bácsinál kötöttem ki a Pasaréten. Vele teljesen átalakult a mozgásom. Felküldött a Hármashatár-hegyre, a János-hegyre. Ötezer és tízezer méteren indultam. 1962 májusában volt egy Béke-kupa futóverseny ötezer méteren a Honvéd-pályán. Iharos Sanyi azt mondta: ha Sütő 14:10-en belül fut, megeszi a szappant… 14:04,2-t futottam. Csak Iharos és Szabó Miki hajrázott le. Ezzel az eredménnyel azonnal bekerültem a válogatottba.

– Mi jelentette a fordulatot, hogy maratonira váltott?

– Csepelen volt egy nemzetközi maratoni futóverseny. Guszti bácsi azt mondta, nincs vesztenivalóm, induljak el. És két óra 23-mal mindjárt országos csúcsot futottam. „Józsikám, ez lesz a fő számod!” – mondta az edzőm. Hamarosan 20 és 25 kilométeren, majd az egyórás futásban javítottam meg az országos rekordot.

– Minek köszönhette, hogy kijutott a tokiói olimpiára?

– Nemzetközi maratoni versenyt rendeztek 1963-ban Szegeden. A szövetség azt mondta, hogy aki a magyarok közül győztesen halad át a célvonalon, azt kiviszik a tokiói olimpiára. Az idő mellékes. Emlékszem, 36 fokos meleg volt, este hat órakor indultunk a Városháza elől. Fájtak a lábaim. Mégis megnyertem a versenyt, igaz, nagyon gyenge idővel. És akkor kivittek.

– A maratoni futás az olimpiai atlétikai versenyek záróeseményeként mindig valamiféle csúcsot jelentett, még úgy is, hogy a 42 195 méterből csupán néhány száz métert tesznek meg a versenyzők a stadion közönsége előtt. Milyen emlékeket őriz?

– Tokióban állandóan az országúton edzettem. Volt egy térképem, azt vittem magammal reggel és este. Kiegészítésképpen tízezer méteren is elindultam és 29:43,0-s idővel tizenhatodik lettem. Egy kört vertek rám. S aztán következett a maratoni. Déli egy órakor indultunk el. Én a 2:23-as időmmel csöppet sem számítottam esélyesnek azokkal szemben, akik két óra 20-on belül futottak. Tudtuk, hogy az etióp Bikila Róma után is jó lesz. Majdnem utolsónak mentem ki a stadionból, de aztán szépen lépegettem felfelé. S a fordulónál – a 21. kilométer után – ötödik-hatodik voltam. Egyszer csak mellettem termett a japán Tsuburaya, és arra gondoltam: vele tartok. És a 38. kilométerig együtt futottunk! Az utolsó négy kilométeren azonban elfáradtam. Két angol is elém került, így lettem ötödik. De életem legjobb idejével, 2:17:55,8-cal értem célba, és több mint öt perccel megjavítottam a magyar csúcsot. Tsuburayát a stadionban a brit Heartley megelőzte, és a japán futó „csak” bronzérmes lett.

– A szóbeszéd szerint annyira szégyellte a történteket, hogy öngyilkos lett.

– Én is így tudtam, de tavaly az olimpia ötvenedik évfordulójára kiutazhattam Tokióba, és megtudtam az igazságot. Tsuburayának volt egy menyasszonya. A családja és az edzője azt akarta, hogy hagyja abba a futást, és nősüljön meg. Ő azonban indulni szeretett volna az 1968-as olimpián, hogy a bronzból aranyat kovácsoljon. A következmény az lett, hogy szétment a kapcsolat, és Tsuburaya magára maradt. Egyre súlyosabb hátfájdalmai is voltak. A történteket nem tudta feldolgozni, és néhány hónappal a mexikói játékok előtt öngyilkos lett: elvágta késsel a torkát.

– Hogy jutott ki az ötvenedik évfordulón Tokióba?

– Két évvel ezelőtt felkeresett Balatonszárszón egy japán újságíró, aki egy fiatal lányról írt könyvet. A lány indulni akar a 2020-as tokiói olimpián, és Tsuburayát tekinti példaképé­nek. Én azzal kerültem be a krédóba, hogy közel húsz kilométeren együtt futottam a honfitársával. Megemlítettem az újságírónak, hogy szeretnék kimenni az ötvenedik évfordulóra. Eljutottam Sukagawa városba, ahol magyar nyelvű transzparens fogadott. Ez állt rajta: „Üdvözöljük, Sütő úr”. Ezenkívül televíziós kamerák vártak. Hihetetlen fogadtatásban részesültem. Sztárt csináltak belőlem. Részt vettem a 32. alkalommal megrendezett emlékfutáson, felkerestem Tsuburaya sírját, és bejártam Tokió­ban a maratoni táv útvonalát. A Japán Olimpiai Bizottság vezetőjétől azt kértem, hogy ha az egészségem megengedi, 2020-ban szeretném átadni a virágcsokrot a maratoni verseny győztesének.

– Mi a maratoni titka?

– Akarat, akarat, akarat… Ezt a „háborút” csakis ezzel a három dologgal lehet megnyerni. Rettenetes akarat munkált bennem. Apám postás volt, levélkézbesítő. Ha húsz centi hó esett, akkor is felkelt és ellátta a tennivalókat. A Bécsi út 22.-ben házmesterek voltunk. Ha apám elment dolgozni, akkor nekem is kötelességem edzésre menni. Így gondolkoztam. A neves új-zélandi edző, Lydiard mondta: „Az atlétika lényege az öröm, amit az ember ki tud hozni belőle.”

– Az élet azt bizonyítja, hogy nem könnyű abbahagyni a versenysportot. Ön mikor mondta, hogy vége?

– Mexikóban még rajthoz álltam, nagyon jól is éreztem magam, de torokgyulladást kaptam, és a penicillininjekció levett a lábamról. Amikor hazajöttem, választás elé kerültem. Edző nem akartam lenni, mert azt láttam, hogy úgy fúrják egymást, ahogy csak tudják. Volt egy jó szakmám, és elhatároztam, hogy autótechnikusként külföldön próbálok szerencsét. Sok barátom volt Genfben, ahol többször versenyeztem. Kimenetelem után hat héttel már politikai menedékjogot kaptam. Először gyárban dolgoztam, majd letettem a vizsgákat a taxizáshoz. Másfél év múltával önállósítottam magam. Huszonkilenc éven keresztül a taxizásból éltem. Kétszer elváltam, majd 2002-ben hazaköltöztem. Balatonszárszón vettem egy kis házat. Megtetszett ez a falu, a csendes vidék.

– Még mindig örömet talál a futásban?

– Igen. Hetvennyolc évesen naponta kilenc kilométert futok. Ez volt és ez marad az életem. Ha összeadom, hány kilométer van a lábaimban, úgy is fogalmazhatok, hogy háromszor körbefutottam az egyenlítőt. Az egészségem ma is tökéletes, s ezt a futásnak köszönhetem.


Pályakép

Sütő József 1937. szeptember 9-én született Makón. Az Óbudai Harisnyagyár, majd a Vasas versenyzője volt. Autótechnikus. Többszörös magyar bajnok tízezer méteren (1962, 1963), maratoni futásban (1963, 1964, 1965) és mezei futásban (1963). Ezenkívül ötszörös váltó- és csapatbajnok, 1960 és ’68 között tizennyolcszor volt válogatott, 1969-ben Svájcba emigrált, 2002 óta Balatonszárszón él.