Kiszámítható a támogatási rendszer a mezőgazdaságban

A legfontosabb feladatok egyike az új jogcímek beindítása

MH/MTI – 2015.03.25. 16:39 –

Stabil és kiszámítható támogatási rendszer jött létre a mezőgazdaságban - jelentette ki Czerván György egy szakmai konferencián szerdán Budaörsön.

A Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára emlékeztetett: az idei évtől "élessé" vált a 2020 végéig működő új támogatási rendszer, melynek legnagyobb tétele az I. pilléres, úgynevezett közvetlen támogatások.
Az államtitkár hozzátette: az egységes kérelem benyújtása április elsejével kezdődik. Szavai szerint rendkívül felhasználóbarát informatikai rendszert sikerült kidolgozni annak ellenére, hogy a támogatási rendszer jelentősen változik. Kiemelte, hogy folyamatban van a falugazdászok képzése, így segítséget tudnak nyújtani minden hozzájuk fordulónak.
Czerván György 2015 legfontosabb feladati között említette az új jogcímek beindítását, például az anyakocákhoz kapcsolódó támogatásnál, valamint az agrárfinanszírozás eszközrendszerének erősítését.
Szólt arról is, hogy folyamatos feladat a kárenyhítési rendszer továbbfejlesztése, valamint hogy a dohányágazat fennmaradásához szükséges forrásokat nemzeti költségvetésből kellett megoldani. A szükséges támogatási forrás, mintegy 5 milliárd forint rendelkezésre fog állni az idei évben is – tette hozzá. Czerván György a 2020-ig tartó időszak fontosabb célkitűzései között sorolta az állattenyésztés arányának további növelését, a hazai termékek arányának emelését, a foglalkoztatás bővítését, valamint azt, hogy 2020-ig szeretnénk a most 8 milliárd eurós exportalapot 10 milliárdra növelni, ezen belül emelni a feldolgozott termékek arányát.     
A mások mellett a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ) által jegyzett konferencián az agrárgazdasági aktualitásokkal kapcsolatban Czerván György elmondta: a növénytermesztésnek  a belvíz, illetve az átnedvesedett területek okozták, ám folyamatosan csökken a vízzel sújtott területek nagysága.