Győzedelmes március

„Rajta, magyar! Éljen a haza!” – hangzott végig a lángoktól veresre festett sötétségben, e kiáltással az egész tömeg szuronnyal rohan előre, s megfoghatatlan sebességgel mássza meg a sáncokat, töri be a főkaput, kaszabolja le az ágyúi mellett az ellenséges tüzéreket, s mindez mintegy varázsütésre történt, amint az előttünk megvilágosodott – emlékezett vissza Nagyszeben bevételére a 11. honvédzászlóalj egyik tisztje

Babucs Zoltán – 2019.03.11. 01:27 –

Az 1849. február végi kápolnai csata után Windisch-Grätz tábornagy kiadta elbizakodott győzelmi jelentését, ami politikai lépésre ösztönözte a császári udvart. Így hirdették ki az olmützi oktrojált alkotmányt, amelyben a császárhű nemzetiségek azt kapták jutalmul, amit a magyarok büntetésül. Márciusban a honvédek támadásba lendültek Erdélyben és Délvidéken, miközben kérdés maradt, hogy a magyar fősereg honnan indítja meg tavaszi offenzíváját.

Erdélyi Körkép 20190311 Bem és kísérete a győztes nagyszebeni ütközetben. Az Erdélyi Körkép részlete (Forrás: Wikipedia)
A Kossuth által főparancsnokká kinevezett gróf Henryk Dembiński altábornaggyal szemben egyre nőtt az elégedetlenség, őt hibáztatták hadseregvezetési stílusa miatt a csapatok a kudarcért. Ez 1949. március 3-án valóságos zendüléshez vezetett, felsőbb parancsnokai Görgei Artúr vezérőrnaggyal együtt követelték, hogy a hadtestparancsnokokból álló tanáccsal egyetértésben vezesse a sereget, s ezt szemerei Szemere Bertalan felső-magyarországi kormánybiztos is pártolta. Dembiński azonban elvetette, így parancsnokai megtagadták az engedelmességet. Amikor a Szemere vezette küldöttség Dembińskit felkereste, azt hitte, hogy féltve őrzött haditerve után érdeklődnek, és közölte, azt még a sipkájának sem árulja el. Kossuth is csalódott a lengyel generálisban, és a tiszafüredi eseményekre úgy reagált, hogy odautazik „Görgeit agyonlövetni”. Füreden Szemere mellett tárgyalt a tisztikarral is, majd jóváhagyta Görgei fővezéri kinevezését. Aztán pár nap múltán újabb vezért kapott a fősereg doggenfeldi Vetter Antal altábornagy személyében.

A szolnoki tüntető támadást nem annulálták, így március 2-án vette kezdetét a császári kézen lévő fontos tiszai hídfő elfoglalását célzó hadművelet. E szerint gróf hernádvécsei és hajnácskeői Vécsey Károly vezérőrnagy csapatai Szanda felől támadták meg a hídfőt, míg Damjanich János vezérőrnagy hadosztálya átkarolást hajtott végre, hogy megakadályozza az ellenfél Cegléd felé való hátrálását.

Ütközet Szolnoknál

Március 5-én Damjanich Cibakházánál átkelt a Tiszán, s a nagy ködben Szolnok felé nyomult. Vécsey késlekedett és reggel 7 órakor a szolnoki templomtoronyban posztoló őrszem észlelte a magyar csapatmozgásokat, így Leopold Edler von Karger vezérőrnagy egy mozdonyt küldött Abonyba, hogy az Ottinger-dandártól segítséget kérjen, és csapataival a várostól délre, a vasútvonal és Tisza között állt harcrendbe. A vasúti indóháznál lemozdonyozott ellenséges lovasüteg kartácsra töltött, amikor a szegedi 3. fehértollas honvédzászlóalj támadáshoz készülődött. Bobich János őrnagy, zászlóaljparancsnok erre „félre húzódj!”-ot vezényelt, mire dobosa – aki duplán vételezett a reggeli pálinkából – ellenszegült, és a „Sturm” dobjelet verte.

A fehértollasok rohama megállíthatatlannak bizonyult, és a honvédek bejutottak Szolnokra. Sikerrel akadályozták meg, hogy az ellenség felgyújtsa a Tisza-hidat, miközben a kassai vörössipkások szemből kergettek szét egy császári lovasosztályt. Az általános roham oly erős volt, hogy az ellenséges gyalogság zömét a Zagyvának szorították. Ekkorra már Vécsey is benyomult a városba, míg lovassága Damjanichot támogatta. Karger elrendelte a visszavonulást, amikor a lengyel légió dzsidásszázada áttörte a Ferenc József-dragonyosok két osztályának vonalát, azok pedig gyűrűbe fogták a lengyeleket. A Hannover- és a Ferdinánd-huszárok siettek segítségükre, de a vizes szántóföldön lendületüket vesztették. Végül a dragonyosok sietősen visszavonultak, még a fedezetükként szolgáló lovas­üteget is hátrahagyták. A császáriak tizenegy ágyút és 678 katonát vesztettek, a két honvédtábornok azonban alaposan összeveszett a győzelmi babéron. Vécsey maradt alul, átadta hadosztályát Damjanichnak, s az aradi ostromsereghez távozott, ahol átvette az V. had­- test parancsnokságát. Az összes tiszai átkelő magyar kézbe került, így a honvéd hadvezetésnek alkalma nyílt arra, hogy magához ragadja a kezdeményezést.

Diadalok sorozata

Amikor Józef Bem vezérőrnagy február végén megtisztította a Borgói-szorost, báró Puchner Antal altábornagy főseregével elhagyta Nagyszebent, s Medgyes felé indult, hogy Bem ottani erőit megverje. Sietnie kellett, ezért március 2-án támadásba lendült, de a Küküllő völgyében, Kiskapusnál Czecz János ezredes visszaverte a császáriakat, Bem délután érkezett meg, és Asszonyfalváig űzték Puchner élcsapatait. Másnap az összes császári erő beérkezett, ezért támadásukat felújították. A magyar centrum állta sarat, de a jobb szárnyat átkarolta Puchner, ami meghátrált, ezért Bem a zömtől vont el erőket, hogy jobb szárnyát fedezze. A császári szuronyok eldöntötték a küzdelmet, amely legalább akkora áldozattal járt, mint a piski. Bem Segesvárra vonult vissza, Puchner pedig diadalmasan bevonult Medgyesre. Táborkara új tervet eszelt ki, nem a Medgyes–Segesvár úton, hanem délről akarta a magyar csapatokat bekeríteni. Bem hamar rájött ellenfele szándékára, és túljárt az eszén, hiszen lehetősége adódott, hogy Segesvárról kitörjön azon felkiáltással: „Most pedig megyünk Nagyszebenbe!” Csapataival március 9-én meglepte az alig őrzött Medgyest, ahonnan 53 óra alatt 85 kilométert megtéve a hatezer császári és cári katona által védett Nagyszeben alá érkezett a délutáni órákban. Kilencezer fáradt honvéddel ért Szeben alá, de a várost gyorsan kellett bevennie, mielőtt még az üres Segesvárra bevonuló Puchner rájön a cselre. Azonnali támadást rendelt el Nagycsűr felől, vele szemben Grigorij Jakovlevics Szkarjatyin orosz ezredes és Alois Pfersmann von Eichthal császári altábornagy serege állt harcrendbe, s úgy vélték, a medgyesi győzelem után könnyű lesz a honvédeket megverni. A magyar tüzérség alaposan megritkította az ellenséges gyalogság sorait, de az állta a tüzet. Szkarjatyin a kozákokat a magyar jobbszárny átkarolására utasította, de Bem kartácszáporában a lovasroham összeomlott. A magyar centrum és jobb szárny megindult, ám az ellenfél behúzódott a felsőváros falai közé, mielőtt elvághatták volna a várostól. Este Nagyszebentől délre tört ki lövöldözés, ugyanis ekkor érkezett oda a város megkerülésére küldött gróf bethleni Bethlen Gergely alezredes dandára. Erre Bem tüzérségével lövetni kezdte a városfalat, mire az épületek egy része kigyulladt. Gyalogságát rohamra küldte és a harmadik nekifutásra törtek be Nagyszebenbe, élükön a vörössipkával kitüntetett kolozsvári 11. honvédzászlóaljjal. Erről Szigeti Miklós százados így emlékezett meg: „»Rajta, magyar! Éljen a haza!« – hangzott végig a lángoktól veresre festett sötétségben, e kiáltással az egész tömeg szuronnyal rohan előre, s megfoghatatlan sebességgel mássza meg a sáncokat, töri be a főkaput, kaszabolja le az ágyúi mellett az ellenséges tüzéreket. (…) s mindez mintegy varázsütésre történt, amint az előttünk megvilágosodott.” Véres utcai harcok eredményeként 22 órakor Nagyszeben a honvédeké lett, a szövetséges erőket a Vöröstoronyi-szoros felé kergették. A nagyszerű diadal révén Bem hadizsákmánya jelentős volt: több ezer lőfegyver, nagy mennyiségű lőpor, huszonegy löveg – köztük azon ágyúk, melyeket a császáriak vettek el Vízaknánál –, élelmiszer- és ruházati készletek.

Puchner belebetegedett a vereségbe, habár Segesváron, Brassón, a Vöröstoronyi-szorosban és Gyulafehérvárott lévő csapatai erőfölényben voltak. Joseph Kalliány de Kallian vezérőrnagy vette át tőle a parancsnokságot, aki Nagyszebent akarta visszavenni. Báró Nyiko­laj von Engelhardt orosz vezérőrnagy azonban Brassóból üzenetet küldött, miszerint közelednek a székelyek, és ha nem kap erősítést, feladja a várost. Így Kalliány Nagyszeben mellett egy kisebb különítményt hagyott hátra, és Brassó felé vette útját. Czecz parancsnoksága alatt a fősereg is elindult, Nagyszebenben egy kisebb dandárt hagyva. Fenyőfalvánál szétkergették a császáriakat, és március 18-án Brassót megközelítették. Kalliány Feketehalomnál akarta a magyar sereget megállítani, de az ütközet magyar győzelemmel zárult, ugyanis Szászhermány felől megérkeztek a székelyek és Bem segélycsapatai. A császá­riak véres fejjel takarodtak vissza Brassóba.

Az ottani szövetséges haditanács elrendelte Erdély kiürítését. Március 20–21-én csapataik a Tömösi- és Törcsvári-szorosokon keresztül Havasalföldre hátráltak, miközben az utóvédet adó császári csapatok teljesen demoralizálódtak a honvédek üldözése és a hegyekben tomboló hóvihar következtében. Bem olyan híreket kapott, miszerint Szkarjatyin újra be akar törni Erdélybe, így Nagyszebenen keresztül a Vöröstoronyi-szoros felé vette útját, ahonnan március 28-án kiűzte az orosz csapatokat. Bem gyors hadmozdulatainak eredményeként a gyulafehérvári és a dévai vár, valamint az oláhok által ellenőrzött Érchegység kivételével felszabadította Erdélyt. E tet­téért altábornaggyá léptették elő és megkapta a magyar katonai érdemjel 1. és 2. osztályát.

Délvidéken is fordult a kocka, ahol jelentősen megerősödtek az ottani honvédalakulatok, ebben nagy érdeme volt gróf németújvári Batthyány Kázmér teljhatalmú kormánybiztosnak. A császári erők létszáma viszont csökkent, a súrlódások miatt Stevan Petrović Knićanin ezredes hazatért szerbiai önkénteseivel, míg a délvidéki rácok nem örvendtek az új alkotmánynak. A IV. hadtest parancsnokságát bonyhádi Perczel Mór vezérőrnagy vette át, aki Pétervárad erődjét akarta felmenteni. Első lépésként a Szeged alá vonult császári hadtestet vetette ki állásaiból már­cius 22-én. Hasonló sikereket ért el Makó alatt és Zentánál. A Tisza–Maros-szögének megtisztítását követően Perczel hadteste felét Szeged védelmére hagyta vissza, maga pedig egy hadosztállyal Pétervárad felé igyekezett, mivel azt a hírt kapta, hogy eördöghfalvi Csuha Antal vezérőrnagy fel akarja adni az erődöt, és a császári hadseregből átkerült alakulatok egy része nem akar saját bajtársai ellen harcolni. Átkelt a Ferenc-csatornán és már­cius 27-én bevonult Péterváradra, ahol öccsét, bonyhádi Perczel Miklós őrnagyot nevezte ki parancsnokul, a megbízhatatlan tiszteket pedig elküldte. Innentől a Délvidék teljes felszabadítására koncentrált, és a rác ellenállás fellegvárának számító Szenttamás bevételére készülődött.

Újabb vezércsere

Vetter a császári erőket akarta megosztani, délkeletről szándékozott támadni, bár maga is szerencsésebbnek tartotta a Miskolc–Hatvan–pesti országút mentén való előretörést. Görgei hadteste Miskolc irányából tüntetett, serege zöme március 16–17-én átkelt Cibakházánál a Tiszán, de harc nélkül visszavonult, mert kiderült, a császári fősereg nem Gödöllőn, hanem Nagykőrösön tartózkodott. Damjanich, aki már a délvidéki harcok óta nem szívlelte Vettert, az újabb kudarcért őt okolta. Jellemző, hogy a császáriak a magyar támadási kísérletet észre sem vették, így Vetter korábbi elképzelése szerint a Tiszafüred és Eger térségbe vonhatta csapatait tervezett ellentámadásához. Vetter és Damjanich újból vitába keveredett, s mivel nem akart egy újabb válság alanya lenni, a fővezér beteget jelentett. Kossuth meghajolt a fősereg akarata előtt, és Görgeit nevezte ki ideiglenes fővezérül. Választása ezúttal szerencsésnek bizonyult.