Folytatódott az egyeztetés az MTA jövőjéről

Palkovics László: A kormány szándéka egyáltalán nem az, hogy bármilyen bizonytalanságot fenntartson a kutatókban

Szalai Laura – 2019.02.23. 01:56 –

Lapunk információi szerint ezúttal is konstruktív hangulatban tárgyalt Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke az akadémiai kutatóhálózat finanszírozásának jövőjéről.
Ismét tárgyalóasztalhoz ült az innovációs miniszter és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke, a felek, úgy tudjuk, konstruktív hangulatban folytatták a múlt pénteken abbamaradt egyeztetést. Palkovics László kedden a köztévében arról beszélt, hogy minél gyorsabban szeretné lezárni a kormány a magyar kutatás finanszírozásának felülvizsgálatát. Hangsúlyozta, a kormányzat szándéka egyáltalán nem az, hogy bármilyen bizonytalanságot fenntartson a kutatókban, hanem az, hogy egy jobban működő rendszert teremtsen. Leszögezte, hogy az alapkutatások finanszírozása sem kerül veszélybe, mert nem készülnek különbséget tenni az alkalmazott és az alapkutatások között. A miniszter jelezte továbbá, hogy nincs még döntés az alapítványi modellről, de látni kell, hogy nem csak közalkalmazotti státusban lehet kutatni, ahogy azt a vállalati kutatóközpontok bizonyítják. „Az állam tovább szeretné növelni a kutatói munkahelyek számát” – hívta fel a figyelmet.

Ahogyan arról beszámoltunk, az MTA elnöke a héten a Népszavának elismerte, hogy az Akadémia a kutatóintézeteinek átvilágítása alatti időszakban képes finanszírozni intézményi kutatóhálózatát. „Mondjuk úgy, igen, túl lehet élni, mert bizonyos beszerzéseket, kifizetéseket, pályázati kiírásokat el lehet halasztani” – fogalmazott. Az interjúban Lovász László kitért azokra a sajtóhírekre is, amelyek szerint Palkovics László éveken át vett fel havi nyolcszázezres fizetést az MTA-tól, de közben nem publikált semmit. Az MTA elnöke elmondta, hogy Palkovics még államtitkárként, alkalmazott kutatóként dolgozott az önjáró autók fejlesztésén. „Még egy előadását is hallottam. Kiváló mérnök, ezért gondolom, hogy okkal számítottak rá, nem kell okvetlenül tudományos cikkel zárulnia egy ilyen munkának” – mutatott rá. A miniszternek egyébként 2014 óta hét publikációja jelent meg, az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetének tudományos munkatársaként több tanulmány megírásában vett részt, és egy szabadalom is hozzá fűződik. A benyújtott szabadalmi bejelentésekre vonatkozó adatokból egyébként az derül ki, hogy az Akadémia kutatóintézeteinek tavalyelőtt mindösszesen kettő szabadalmi bejelentésük volt, tavaly pedig egyetlenegy sem.