Timmermanst csalással vádolják Romániában

Soros embere ellen nyomozást indított az Igazságszolgáltatás Elleni Bűncselekmények Nyomozási Szakosztálya

MH – 2019.02.21. 10:25 –

Az Igazságszolgáltatás Elleni Bűncselekmények Nyomozási Szakosztálya (SIIJ) eljárást indított az Európai Bizottság (EB) első alelnöke, a bel- és igazságügyi együttműködésért felelős biztos, Frans Timmermans ellen Romániában. A vádak alapján az európai szocialisták (PES) csúcsjelöltje meghamisíthatta az EB által készített, a román igazságszolgáltatás reformját nyomon követő Ellenőrzési és Együttműködési Mechanizmus (MCV) 2018-ra vonatkozó jelentését.

Az Európai Bizottság november 13-án hozta nyilvánosságra a román igazságügy helyzetéről szóló, 2018-as jelentését.

A romániai Legfelsőbb Bírói Tanács plénuma úgy reagált, hogy a jelentés olyan ténybeli tévedéseket tartalmaz mint, hogy a CSM nyomást gyakorolt a Legfelsőbb Semmitő-és Ítélőszékre (a legfelsőbb bíróság romániai megfelelője, Magyarországon Kúria). 

Viorica Dăncilă kormányfő szerint pedig olyan ajánlásokat tartalmaz, amelyek megszegnek a parlament által megszavazott és az alkotmánybíróság által érvényesnek tekintett törvényeket, ami az ország szuverenitásának megsértését jelenti, és áthágja az Európai Unió alapszerződését.

A legújabb hírek alapján úgy tűnik, hogy nem a jelentés fogalmazásakor történtek ténybeli tévedések, hanem inkább szándékosan meghamisították a dokumentum tartalmát -írja az Origo.

Pontosan ezért a romániai Igazságszolgáltatás Elleni Bűncselekmények Nyomozási Szakosztálya (SIIJ) eljárást indított a szocialisták csúcsjelöltje, Soros György megbízható embere, Frans Timmermans ellen.

A jogi eljárás megindítását közlő dokumentumot szerdán hozta nyilvánosságra az Igazságszolgáltatás Világa (Lumea Justiţiei)nevű jogi szakportál honlapja, a luju.ro.

NEM LEAD A soros-ember Timmermans dokumentum (román)

A bűnvádi iratban szerepel még Vera Jourova, az Európai Bizottság jogérvényesülésért felelős biztosa, Angela Cristea, az Európai Bizottság Romániai Képviseletének a vezetője és Augustin Lazăr legfőbb ügyész neve is.

Az iratot Adina Florea, a constanțai Fellebbviteli Bíróság ügyésze ellenjegyezte, aki a Nemzeti Korrupcióellenes Ügyészég (DNA) következő vezetője lehet.

A sajtóban megjelent információk szerint ugyanis támogatja őt ebben Tudorel Toader igazságügyi miniszter.

Az Igazságszolgáltatás Elleni Bűncselekmények Nyomozási Szakosztálya által megfogalmazott feljelentés a következőkkel vádolja Timmermanst, Jourovát, Cristeát és Lazărt:bűnszervezet létrehozása, közokirat-hamisítás, hivatali visszaélés, és hamis információk közlése a Ellenőrzési és Együttműködési Mechanizmus (MCV) kapcsán.

A bűnvádi irat alapján valamennyi vád összefüggésben áll az MCV-jelentés meghamisításával, amit a fenn említett négy személy követhetett el.