Saját döntései buktatják le Brüsszelt

Deutsch Tamás szerint a Fidesz kitart a Néppárt eredeti elvei és az európai értékek mellett, míg Juncker megbukott

MH-összeállítás – 2019.02.21. 01:04 –

Leplezi bevándorláspártiságát Brüsszel, a kormány ezért döntött egy tájékoztató kampány mellett. Jean-Claude Juncker szerint a Fidesznek nincs helye a Néppártban.

A brüsszeli bürokrácia le akarja tagadni a bevándorláspárti terveket, az Európai Parlament (EP) és az Európai Bizottság (EB) korábbi döntései azonban lebuktatják őket – mondta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerdai sajtótájékoztatóján. Az államtitkár szerint fokoznák a bevándorlást Európába, ami alapjaiban veszélyezteti Magyarország biztonságát, ezért döntött a kormány egy tájékoztató kampány mellett. Dömötör Csaba a kormány nevében arra kérte az EB-t, hogy hozza nyilvánosságra George Soros brüsszeli biztosokkal folytatott találkozóinak jegyzőkönyveit. Az EB és az EP bevándorlással kapcsolatos javaslatai és döntései szinte teljesen egybevágnak azzal, amit Soros György javasolt – indokolta a kérést. Hangsúlyozta: az EP 2017 novemberében megszavazta a betelepítési kvótát, és csak januárban hatvanháromezer bevándorló kapott utalást „migránskártyájára”. Dömötör Csaba szerint továbbra is bevándorlók milliói számára nyújtanak biankó meghívót. Az államtitkár kitért arra is, hogy az EB több pénzt adna a bevándorlókat befogadó országoknak, míg a migrációt elutasítók kevesebbet kapnának.

Arra, hogy Joseph Daul, az Európai Néppárt elnöke elítélte a magyar tájékoztató kampányt, úgy reagált: tisztelik Joseph Dault, de ebben az ügyben nincsenek egy véleményen. Hozzátette, azt szeretnék, ha a Néppárt markánsabb irányt venne, és „kisebb lenne a megfelelési kényszer a baloldal irányába”.

A kampány kapcsán Jean-Claude Juncker, az EB elnöke úgy fogalmazott, „hazugságok ellen nem sokat lehet tenni”, és kijelentette, hogy a Fidesznek nincs helye az Európai Néppártban. Margarítisz Szkínász, az EB szóvivője azt állította, hogy nincsen szó nyílt konfliktusról Magyarország kormányával, az EB-nek azonban kötelessége reagálni, amikor a magyarokkal „valótlanságokat, alternatív tényeket” közölnek.

Deutsch Tamás EP-képviselő a Facebookon azt írta: Juncker „kudarcot vallott, mert elnöksége alatt milliószámra bejöttek az illegális migránsok, és kimentek a britek”, és „azon dolgozik, hogy kizárassa a Néppártból a Fideszt azért, mert kezdettől ellenezte az illegális bevándorlást”. „Juncker kitart hibás politikája mellett. A Fidesz kitart a Néppárt eredeti elvei és az európai értékek mellett” – szögezte le.


Bírálta hazánkat a kulturális bizottság

Nyugtalanító hatással van a sajtószabadság magyarországi helyzetére a Közép-európai Sajtó- és Médiaalapítvány, és a demokrácia alapjait is veszélyezteti – mondta Petra Kammerevert, az EP kulturális bizottságának (CULT) elnöke tegnap a testület brüsszeli vitáján. Giuseppe Abbamonte, az Európai Bizottság médiapluralizmust vizsgáló, készülő éves jelentését ismertetve közölte, az alapítvány létrehozása a magyar médiára gyakorolt hatásában kockázatot jelent. Hozzátette, hogy annak a vizsgálata a jogállamiságot vizsgáló eljárás keretében is napirenden van. Bocskor Andrea fideszes EP-képviselő felszólalásában kiemelte, hogy az unió több országában létezik a magyarhoz hasonló médiaholding, amelyek működése nem jelent problémát az uniós intézmények számára. Elmondta, elemzések szerint hatvankilenc százalékban kormánykritikus a magyar média, és csak harmincegy százalékban kormánybarát. (HSz)