Lavrov: Az EBESZ intézményeinek átláthatóbban kell működniük

„A cél továbbra is a Vancouvertől Vlagyivosztokig terjedő szabad, demokratikus, közös és oszthatatlan biztonsági közösség kiépítése”

MH/MTI – 2019.02.19. 17:35 –

Oroszország szeretné elérni, hogy az EBESZ-intézmények kiegyensúlyozottabban és átláthatóban működjenek - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, miután kedden megbeszélést folytatott szlovák hivatali partnerével, Miroslav Lajcákkal, aki az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) soros elnöksége nevében kereste fel az orosz fővárost.

Lavrov szerint az EBESZ-nél a Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatalának (ODIHR), a nemzeti kisebbségei főbiztosnak, a sajtószabadságért felelős képviselőnek és a missziók működésének kellene kiegyensúlyozottabbá és az összes tagállam számára átláthatóbbá válnia. Mint mondta, az EBESZ-nek helyre kell állítania az euroatlanti együttműködésbe vetett bizalmat, és megfelelő válaszokat kell találnia az összes államot érintő kihívásra.

Úgy vélekedett, hogy a cél továbbra is a Vancouvertől Vlagyivosztokig terjedő szabad, demokratikus, közös és oszthatatlan biztonsági közösség kiépítése. Kifejezte Oroszország készségét a soros szlovák elnökséggel való együttműködésre a terrorizmus, a kábítószer-kereskedelem és a kiberfenyegetések elleni küzdelemben, az integrációs folyamatok összefogásában, a hagyományos értékek megóvásában, a nemzeti kisebbségi - elsősorban a vallási és nyelvi - jogok biztosításában, a zsidó-, a keresztény- és az iszlámellenesség elleni harcban, valamint az újnácizmus megnyilvánulásainak megelőzésében.

Kifejezte reményét, hogy Lajcák képes lesz konszenzusos megoldásokat találni az EBESZ-ben. Elmondta, hogy az orosz diplomaták a szlovák EBESZ-elnökségnek összefoglalót adtak át arról, hogy Kijev milyen konkrét lépésekkel hiúsította meg a kelet-ukrajnai konfliktus rendezését célzó minszki megállapodások végrehajtását. 

Közölte, hogy Oroszország folytatja a küzdelmet az Ukrajnában hazaárulás címén májusban letartóztatott, orosz-ukrán kettős állampolgárságú Kirill Visinszkij, a RIA Novosztyi Uraina hírportál főszerkesztője szabadon bocsátása érdekében. Lajcák kijelentette, hogy az ügy megoldása érdekében folytatandó tárgyalásokért kész latba vetni az EBESZ tekintélyét, egyúttal támogatásáról biztosította Harlem Désir sajtószabadság-ügyi képviselőnek a kérdéssel kapcsolatos tevékenységét.

Lavrov az orosz tömegtájékoztatási eszközökre való nyomásgyakorlás példájaként említette, hogy a Facebook letiltotta az RT orosz állami médiaszolgáltatónak az In the Now című, fiataloknak szóló projektjével kapcsolatos profilját. A szolgáltató ezt a CNN amerikai hírtelevízió kérésére tette meg, amely kifogásolta, hogy az RT nem tüntette fel, hogy milyen "kapcsolatban áll a Kremllel". 

Az orosz diplomácia vezetője hozzátette: ellenzi, hogy Moszkva válaszul, "fogat fogért" alapon hasonló korlátozó intézkedéseket hozzon. Lajcák megígérte, hogy kapcsolatba lép Désirrel a helyzet tisztázása céljából.