Egyedülálló az egerszegi tesztpálya

Megépült a járműdinamikai felület, a kormányozhatósági pálya, a fogadó- és a műszaki épület

Zováthi Domokos – 2019.02.12. 02:53 –

A zalaegerszegi pálya a hagyományos járműdinamikai próbák mellett alkalmas lesz az önvezető járművek, valamint a különböző vezetéstámogató asszisztens rendszerek tesztelésére is.

zalazoneA hagyományos mellett a pálya alkalmas lesz az önvezető járművek tesztelésére (Forrás: Zalazone.hu)
A zalaegerszegi járműipari tesztpálya megvalósítása a tervezett ütem szerint halad, a projekt első fázisa a végéhez közeledik – nyilatkozta lapunknak Háry András, az Autóipari Próbapálya Zala Kft. ügyvezető igazgatója. Hozzátette, hogy megépült a járműdinamikai felület, a kormányozhatósági pálya, a városi környezetben való tesztelést lehetővé tevő Smart City Zóna első negyede, a fogadóépület és a műszaki épület. A középtávú stratégiájuk négy fő pilléren nyugszik. Ezeket kifejtve elmondta: a zalaegerszegi tesztpálya egyedisége, hogy a hagyományos járműdinamikai tesztek mellett alkalmas lesz az önvezető járművek, valamint a különböző vezetéstámogató asszisztens rendszerek tesztelésére is. Ezzel össz­hangban alakítják ki a klasszikus tesztpálya modulokat is, továbbá egy olyan részt, amely kifejezetten a városi környezetben végzett teszteket teszi lehetővé, különböző közlekedési helyzetek szimulálásával.
Arról, hogy miért fontos az e-mobilitás vagy az önvezető gépjárművekkel kapcsolatos tudás megismertetése, Háry András kiemelte, hogy az 5G és az újszerű infokommunikációs technológiák várha­tóan jelentős szerepet játszanak a jövő közlekedési rendszereiben, ezért e technológiák kipróbálására a zalaegerszegi tesztpályának is készülnie kell.

Tekintettel arra, hogy a tesztpálya az újszerű járműirányítási és mobilitási technológiák tesztelését is lehetővé teszi, fontos hangsúlyt kap a kutatás-fejlesztési tevékenységek helybe vonzása és újfajta tudások felépítése is. Beszámolt arról is, hogy a projektet az Autóipari Próbapálya Zala Kft. valósítja meg, számos hazai és külföldi partnerrel együttműködve, beleértve mindazon ipari és kutatóintézeti partnereket is, amelyek a tesztelési infrastruktúra létrehozása és majdani használata mellett szerepet játszanak a kapcsolódó tudásháttér építésében és kutatás-fejlesztési programokban. Jelenleg komoly technológiai átalakulás zajlik a járműiparban, amelynek meghatározó ága az újfajta járműirányítási technológiák és a magas szinten automatizált megoldások terjedése – tette hozzá.

A Honvédelmi Minisztériummal megkötött együttműködésről az ügyvezető elmondta, hogy az ágazat mindig is mozgatórugója volt a fejlesztéseknek, az új találmányok felfedezésének, kidolgozásának, a polgári tudományok fejlődésének. Most sem maradhat le, a korszerű együttműködés során közösen tud fejlődni és eredményesebb lenni. Felhívta a figyelmet, hogy minden évben májusban rendezik meg a Pálya Napját, amelynek során bárki megtekintheti a tesztpálya megvalósult elemeit.