Márciusig megérkeznek a háztartási gépcsere program támogatási okiratai

Az okiratokat 20 ezer pályázó már megkapta, közülük 6 ezren meg is vásárolták az új készüléket

MH/MTI – 2019.01.24. 13:20 –

Március elejéig minden pályázó megkapja az Otthon melege program háztartási gépcsere alprogramjának támogatási okiratait - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) fenntarthatóságért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón. 

Weingartner Balázs elmondta, hogy az okiratokat 20 ezer pályázó már megkapta, közülük 6 ezren meg is vásárolták az új készüléket, további 20 ezer értesítést pedig hamarosan elküldenek az érintetteknek. A következő egy-másfél hónap során egyszerre további 20-20 ezer pályázatot bírálnak el, a vásárlói igényekre a kereskedők így jobban fel tudnak készülni - tette hozzá. Az államtitkár megjegyezte, hogy minden régióból a pályázók számarányának megfelelően, egyenletesen bírálják el a kérelmeket, tehát egy térség sem élvez elsőbbséget a többivel szemben.