A Sörfőzőket kiütötte Pep Guardiola csapata

Labdarúgás. A Manchester City a legutóbbi két kupamérkőzésén tizenhat gólt szerzett, és egyet sem kapott, miközben legjobbjai közül többen pihentek

RR – 2019.01.11. 03:04 –

A Manchester City az angol ligakupa (hivatalosan: Carabao Cup) elődöntőjének első felvonásában 9–0-ra kiütötte a harmadik vonalbeli Burton Albiont. Az eredmény még a jelentős osztálykülönbség ellenére is sokkoló, Pep Guardiola irányította csapatmég soha nem nyert ennél fölényesebben tétmérkőzésen.

Bradley-CollinsPep Guardiola vigasztalta a Burton Albion fiatal kapusát, Bradley Collinst (Fotó: AFP/Oli Scarff)
A katalán edző természetesen tisztában volt azzal, hogy gárdája nagyságrendekkel erősebb, mint a League One-ban, a harmadik vonalban is csak középcsapatnak számító, a város, Burton híres ipara alapján Brewersnek (Sörfőzőknek) becézett alakulat. Ezért is változtatta meg alapjaiban a Liverpool elleni bajnoki rangadót megnyerő együttesét, a sérülése után még meccs­hiánnyal küzdő Kevin De Bruyne kivételével talán csak David Silva és Leroy Sané kezdett a legjobbnak vélt tizenegyből. Mindez egyáltalán nem okozott gondot, egymás után potyogtak a gólok, a brazil Gab­riel Jesus például négyet is szerzett. Pep Guardiola aligha vállalt kockázatot kijelentésével: „A visszavágótól függetlenül tulajdonképpen már bejutottunk a döntőbe.”

Nyilván így lesz, s ezzel a címvédőnek esélye lesz megvédenie elsőségét a Carabao Cupban a Tottenham–Chelsea párharc győztesével szemben. Guardiola edzőként még soha nem aratott fölényesebb győzelmet, beállította rekordját, amelyet 2011-ben, a spanyol Király-kupában a Barcelonával ért el, az L’Hospitalet kiütésével. Az angol ligakupa elődöntőjében eddig egyetlen csapat sem ünnepelhett kilencgólos győzelmet korábban, az elmúlt bő harminc évben általánosságban is ez volt a legnagyobb különbségű siker. (A Liverpool 1986-ban tízet lőt a Fulhamnek, az azóta eltelt időt tekintve a City diadala a rekord.)

A katalán edző 2016 nyarán szerződött Manchesterbe, azóta 146 mérkőzéséből 102-t megnyert, 23 döntetlen mellett 21-szer kapott ki. A győzelmi mutatója csaknem hetvenszázalékos (69,9), ami egészen kivételes teljesítmény, összehasonlításként, Jürgen Kloppé 54,9 a Liverpool élén, José Mouri­nho 58,3-mal zárt a Manchester Unitednél, Antonio Conte 65,1-et ért a Chelsea-vel, Sir Alexnek 59,7 volt a Manchester United élén. Ugyanakkor Guardiola, aki 14 titulust nyert a Barcelonával, a katalánoknál 72,5-ös, a Bayern Münchennél, ahol – miközben hét címet is elnyert – 75,2-es győzelmi mutatót produkált.

A mostani fölényes győzelem nyilván nem jelzés a szezon hátralévő részére. A City versenyben van a bajnoki elsőségért (négy pont a hátránya a Liverpoollal szemben), az FA-kupában (a következő ellenfél a nyolcaddöntőbe jutásért a Burnley lesz) és természetesen a Bajnokok Ligájában is, ahol a következő rivális nagyon is verhető, a Schalke 04. Ugyanakkor tény: a nem jól sikerült december után januárban megverte a listavezető Liverpoolt, majd az FA-kupában 7–0-ra kiütötte a Rotherhamet, a ligakupában pedig 9-0-ra iskolázta le a Burtont.

Sok a feladat. Pep Guardiolának ezért inkább amiatt volt pontos a mostani kiütéses diadal, mert újra megbizonyosodhatott arról, hogy Muricra, Walkerre, Otamendire, Zincsenkóra, Eric Garciára, Gündoganra, Fodenre és Gabriel Jesusra is számíthat a nagy menetelésben.