Nagy ErvinKöltői kérdések

Kunhalmit vagy Szél Bernadettet sem Józsi szaktárs túlórája érdekli – hanem a saját karrierje

Nagy Ervin – 2018.12.19. 01:00 –

Sok dolog böki a csőröm mostanság. Mert elindult egy jogos vagy jogtalan (de értelmes) szakszervezeti vita és tiltakozás, amelynek létezik tárgyalásos és békés menete, majd – és ezzel vagyok a legkevésbé kibékülve – megérkeztek ugyanazok a rossz arcú ellenzéki politikusok, akik már annyiszor, de annyiszor lejáratták magukat, hogy ha kiesnének a parlamentből vagy az önkormányzatból, nem akadna oly balga cég, amely alkalmazná őket. Túlórával vagy anélkül… És mégis! Ez a fajta balhépolitizálás eltereli a lényegről a figyelmet. Az alkalmazott pedig megszeppenve pislog: „Hogy akkor most mi van? Kiről szól ez az egész, Kunhalmiról vagy rólam?”

A kérdés persze költői.

Mert azt látjuk, hogy bukott politikusok rendőröket provokálnak, vegzálnak, trágárkodva kiabálnak abban a tömegben, amely autókat tör össze, kukát gyújt fel és megdobálja a Parlamentet. Továbbá szánkót lop, és kicsit megtépi az ország karácsonyfáját. Az ellenzéki politikusok – akik állítólag országot akarnak irányítani – pedig mindezt végignézik.

De ahogy a pesti folklór mondja: „Képviselje a te érdekeidet a Kunhalmi!” Vagy a Gréczy, esetleg a több gyanús üzleti ügybe keveredett, mindenhonnan kirúgott Hadházy. Ne feledjük, Kunhalmi gyakorlatilag egy percet sem dolgozott, noha az igazolványkészítéshez, főleg a diákhoz, jól ért, Gréczy végighazudta az elmúlt évtizedet mint Gyurcsány táskahódozója és udvari bolondja, Hadházy pedig egyetlen pártban sem tudott huzamos ideig megmaradni, mert összeférhetetlen, egoista és képtelen a csapatjátékra.

És persze van még rajtuk kívül pár leszerepelt ellenzéki politikus, aki az elmúlt három választás alkalmával bebizonyította, nem alkalmas annak, ami lenni szeretne. Már csak Gyurcsány Ferenc „ellenállása” nem hasít kellően – de ne aggódjunk, ami késik, nem múlik, úgyis ő teszi majd fel a végén az i-re a pontot.

Ha azonban az önző – az alkalmazottak érdekeivel immár semmit nem törődő –, jól fizetett ellenzéki politikusokat az első sorokban látjuk, érdemes egy kicsit mögéjük is oda-odapillantani. Mert mögöttük valahogy most is ugyanazok az ismerős aktivisták kiabálnak mocskos rigmusokat, akik tették ezt az elmúlt években. Ugyanazok rúgják fel a kukákat, köpködik a rendőrök arcát tíz centiről. Talán annyi a különbség, hogy az elmúlt néhány év alatt újságíró lett egyik-másik gördeszkás anarchistából, de alapvetően a dolgok nem sokat változtak. Az elégedetlenek kieresztik a gőzt, az ifjú, feltörekvő politikuspalánták igyekeznek exponálni magukat, a régi motorosok pedig minden csoportosulás élére odatülekszenek, csak látszódjanak a fotókon, amelyeket majd rutinos kollégáik eljuttatnak a nyugati elvtársakhoz – egy-egy Soros által pénzelt „civil szervezet” jogi kiegészítésével. A melós, a munkás, az alkalmazott meg magasról le van pottyantva.

Mert Kunhalmit vagy Szél Bernadettet sem Józsi szaktárs túlórája érdekli – hanem a saját politikai karrierje. Annak új lendületet adni. Mert az a karrier bizony igencsak megrekedt valahol a semmi és a béka boldogabbik vége között.

Végül pedig az böki még igencsak a csőrömet, hogy miként jön ahhoz ez a hangos kisebbség, hogy magának vindikálja a társadalmi többséget? Hogy jön ahhoz egy-két független, nullaszázalékos támogatottságú képviselő vagy olyan politikus, aki taktikázás miatt került be a parlamentbe (hiszen amúgy a kutya sem szavazott volna rá), hogy a magyar dolgozók nevében beszéljen, és a nemzetközi sajtóban illegesse magát mint a magyarság képviselője a „diktátor” Orbán ellenében? Persze tudom, hogy ezek megint csak költőire sikeredett kérdések.