„Újabb szankciók örökre meggátolhatják a leszerelést”

Phenjan azzal vádolta meg Washingtont, hogy a két ország viszonyát az egy évvel ezelőtti állapotba taszítanák vissza

MH/MTI – 2018.12.17. 07:28 –

Örökre meggátolhatja a nukleáris leszerelést a Koreai-félszigeten, ha az Egyesült Államok újabb szankciókat vezet be Észak-Korea ellen - fenyegetőzött Phenjan vasárnap éjjel az észak-koreai állami hírügynökségen (KCNA) keresztül.

A közleményben a kommunista diktatúra azzal vádolta meg az amerikai külügyminisztériumot, hogy hátsó szándékai vannak, és mindenre elszánt, hogy a két ország viszonyát az egy évvel ezelőtti állapotba repítse vissza. Akkor heves szóváltás és kölcsönös nukleáris megsemmisítéssel fenyegetőzés jellemezte Donald Trump és Észak-Korea viszonyát.

Ám júniusban Trump és Kim Dzsong Un észak-koreai diktátor korábban példa nélkül álló csúcstalálkozót tartott Szingapúrban, ahol elvben megegyeztek arról, hogy elkötelezettek a leszerelés mellett. Ennek ellenére haladás nehezen érzékelhető a kérdésben, és az egyeztetések is megakadni látszanak.

Az amerikai pénzügyminisztérium a múlt héten az emberi jogok súlyos megsértése miatt sújtott szankciókkal három észak-koreai tisztviselőt; az állambiztonsági minisztert, a kommunista propaganda irányítóját és az államot irányító Koreai Munkapárt tervezési és szervezési osztályának vezetőjét.