Faggyas SándorA misszionárius

Álláspont. Huszonöt éve hunyt el Antall József, a négy évtizedes kommunista diktatúra utáni első szabadon választott magyar miniszterelnök

Faggyas Sándor – 2018.12.12. 01:35 –

Halálos ágyán azt mondta: „Keresztény Magyarországot akartam, mert csak ennek van jövője”. A néhai piarista diák ízig-vérig keresztény államférfi volt, aki soha nem volt hajlandó engedni abból, hogy nemzeti érzésű és európai, a parlamenti demokrácia híve, s utálja a nácizmust és a kommunizmust. Családi öröksége és neveltetése folytán egész életében közéleti pályára készült, de amikor a Gondviselés kegyelméből ötvennyolc évesen, 1990. május 23-án a demokratikus parlament a Magyar Köztársaság miniszterelnökévé választotta, már súlyos beteg volt. Másfél évvel később írta kezelőorvosainak: „Örök hálával tartozom Nektek, mert meghosszabbítottátok az életemet. Tiltakoztatok az ellen, hogy nem vállalom a jobb esélyt adó, de a munkám folytatását korlátozó, majd lehetetlenné tevő kezelést. Meg akartatok mindent tenni az ember gyógyítása érdekében, de nekem a miniszterelnöki teendők ellátása a feladatom, erre esküdtem fel, mint egy katona. Ez elé nem helyezhetem a magam személyes érdekét.”

A történész-múzeumigazgatóból 1989-ben, a békés, tárgyalásos rendszerváltoztatás folyamán hirtelen karizmatikus politikussá váló és a Magyar Demokrata Fórumot 1990 tavaszán választási győzelemre vezető Antall rendíthetetlen hittel és küldetéstudattal, rendkívüli intelligenciával és műveltséggel, világos jövőképpel és politikai stratégiával rendelkezett. Az általa vezetett MDF–FKGP–KDNP-koalíciót a középerők kormányának nevezte, amely a szabadság, a nép, a gazdasági fordulat és az európaiság alapelvének szellemében működik. Példaként a nyugati, elsősorban német kereszténydemokrácia és szociális piacgazdaság, célként az Európai Közösséghez és a NATO-hoz csatlakozó szabad, független, demokratikus Magyarország lebegett előtte, s lélekben tizenötmillió magyar miniszterelnökének tekintette magát. Az országot tönkretevő, eladósító és elszegényítő kádári rezsimtől örökölt gazdasági, pénzügyi és társadalmi válságban, a heves belpolitikai és médiaellenszélben az ország „szerény kormányosa” kívánt lenni, jól tudva, milyen veszélyek fenyegetik hazánkat. Batthyány Lajosra és Nagy Imrére, két kivégzett elődjére utalva arra figyelmeztetett, „nemzeti mitológiánk szimbólumaként a mártírsors, a megváltás tudata kell hogy legyen egy miniszterelnöknek az útravalója”. A Der Spiegelnek 1990 májusában azt mondta, aki ma Magyarországon arra vállalkozik, hogy miniszterelnök legyen, annak „vagy misszionáriusnak kell lennie, vagy pedig őrültnek”.

Antall teljesítette lehetetlen küldetését, s halála napjáig szolgálta a hazáját, amire 1990 tavaszán felesküdött. Német barátja és kollégája, Helmut Kohl úgy tartotta meg őt emlékezetében, mint a szabadság és a demokrácia szenvedélyes harcosát, nagy magyar hazafit és meggyőződéses európait. Margaret Thatcher úgy emlékezett vissza rá, mint egy valódi konzervatívra, aki biztos kézzel irányította a kommunista rendszerből a demokráciába tartó átmenetet.

Ma huszonöt éve, advent harmadik vasárnapján Antall József visszaadta lelkét Teremtőjének. Rá nézve is igaznak hisszük Arany János Széchenyit búcsúztató, magasztaló sorait: „Nem hal meg az, ki milliókra költi / Dús élte kincsét, ámbár napja múl; / Hanem lerázván, ami benne földi, / Egy éltető eszmévé fínomul, / Mely fennmarad s nőttön nő tiszta fénye, / Amint időben, térben távozik”.

A rendszerváltoztatás miniszterelnöke az elmúlt negyed században végleg elfoglalta helyét a kiemelkedő magyar történelmi személyiségek panteonjában.