Elkezdődött az M5-ös csengelei pihenőjében elkövetett gyilkosság pere Szegeden

A török származású férfi lelőtte egy ismerősét, egy másik férfit pedig életveszélyesen megsebesített

MH/MTI – 2018.12.06. 11:29 –

Előkészítő üléssel elkezdődött annak a német állampolgárnak a pere csütörtökön, aki tavaly decemberben az M5-ös autópályán lelőtte egy ismerősét, egy másik férfit pedig életveszélyesen megsebesített.

A 53 éves, török származású férfit több ember sérelmére, előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének kísérletével és lőfegyverrel visszaélés bűntettével vádolják.

A vádlott évekkel korábban ismerte meg a későbbi sértettet, segített a bolgár állampolgárságú, szintén török nemzetiségű férfinak Ausztriába költözni, elhelyezkedni és kölcsön is adott neki. Mivel a pénzt nem kapta vissza, viszonyuk megromlott. 

A vádirat szerint amikor a vádlott megtudta, hogy a sértett hazaindul Bulgáriába, elhatározta, hogy követi és egy alkalmas pillanatban megöli. Magához vette engedély nélkül tartott lőfegyverét, és tavaly december 4-én Hegyeshalomra hajtott. 

A sértett is megérkezett a határra - egy osztrák állampolgárságú munkatársával együtt -, majd továbbindult Röszke felé. Hajnalban megállt az M5-ös autópálya csengelei pihenőjénél, leparkolt és utastársával együtt elaludt. 

A vádlott is megállt a pihenőben, meggyőződött róla, hogy ismerőse elaludt, magához vette pisztolyát, sapkát, kesztyűt húzott, majd bekopogott az autó vezető felőli oldalán. A sértett felriadt, felismerte férfit, és megpróbált az autóval elmenekülni. A vádlott ekkor azonnal lőtt, ötször ismerősét, kétszer osztrák társát találta el. 

A bolgár férfi - bár a szívébe is kapott egy lövést - még el tudta indítani az autót, és kihajtott a pihenőből. Száz-százötven méter megtétele után, az autópálya leálló sávjában azonban megállt, és a helyszínen meg is halt. Utastársa életveszélyes sérüléseket szenvedett, de még időben tudott segítséget hívni, kórházba került, ahol életmentő műtétet hajtottak végre rajta.

A vádlott elhajtott a helyszínről, de másnap este a német, az osztrák és a magyar ügyészség közös munkájának eredményeképpen elfogták.

Az ügyész a csütörtöki előkészítő ülésen a vádlott beismerése esetére is életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabására tett indítványt, azzal, hogy legkorábban 25 év után bocsátható szabadságra.

A vádlott a lőfegyverrel visszaélés bűntettét elismerte, azt azonban tagadta, hogy előre eltervezte a gyilkosságot. Azt mondta, a kocsiban ülő másik férfit nem akarta megsebesíteni, nem is tudott róla, hogy ott van. Arra hivatkozott, hogy a kesztyűje beszorult a pisztoly ravaszába, amely emiatt sült el többször. A bíróság az ügyet februárban tárgyaláson bírálja el.