Az évszázad rablása megoldódni látszik

Különös, filmbe illő módon bukkant a hat éve ellopott Picasso-festményre Mira Feticu írónő, akit névtelen levélben értesítettek az elásott műkincs pontos helyéről

Varga Bence – 2018.11.19. 02:00 –

Az évszázad rablásaként emlegették, úgy tűnik megtalálták a hat évvel ezelőtt eltűnt Picasso-festményt.
A hírhedt rotterdami bűncselekmény során három román férfi 2012 októberében hét nagy értékű festményt – köztük Picasso, Matisse, Monet és Gauguin képeit is – lopott el a Kunsthal Múzeumból mindössze két perc leforgása alatt. A román főügyészség 2013-ban hat ember ellen emelt vádat az ügyben. A per fővádlottjának, Radu Dogarunak anyja azt vallotta, a festményeket elégették, később pedig arról beszélt, ismeretlen személynek adott át ötöt a műkincsekből. Ő később két év börtönbüntetést kapott, a tárgyalás két fővádlottja végül vallomást tett, őket hat évre, illetve öt év négy hónapra ítélték. A képek azonban máig sem kerültek elő.

A News.ro hírügynökség szerint Mira Feticu írónő és egy holland állampolgár szombaton este bevitte Hollandia bukaresti nagykövetségére az egyik eltűnt festményt, miután – a nő állítása szerint – tíz nappal korábban névtelen román nyelvű levelet kapott, amelyben a feladó megjelölte az elásott műkincs pontos helyét.

A Hollandiában élő román származású írónő 2015-ben írt könyvet Tascha címmel, amelyet a hírhedt műkincslopás ihletett. A levélben megjelölt helyszínen egy kő alá rejtve, műanyag fóliába csomagolva találta meg a Picasso Harlequin fej című képét. A műalkotást vasárnap átadták a romániai szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészségnek, amely bejelentette, nyomozást indítanak az ügyben. A festményt ma szállítják a Román Művészeti Múzeumba, ahol szakértői vizsgálattal próbálják kideríteni, valóban az eredeti alkotást talál- ták-e meg.