Szentbalázs temploma

Rejtőzködő Magyarország 878.

Ludwig Emil – 2018.11.17. 00:58 –

A Balaton északi partja és környéke az elmúlt évtizedek káros folyamatai ellenére megőrizte régi varázsát, és bőven rejteget meglepetéseket. A tóparti Zánkától Mencshelyig meredeken felfutó autóúttól keletre, a Szent­antalfa község fölé magasodó szőlőskertek végén csak annak tűnik fel egy szürke kőből falazott, bevakolt templomtorony, aki éppen azt keresi. Gyalogszerrel felkapaszkodva az Árpád-kori Szentbalázs falu széthordott, kiüresedett egyházához tartunk éppen.

Szentbalázs temploma 20181117 Az egykori település nagyrészt bazaltból épültegyházi épületének tornya és urasági karzata (a szerző felvétele)

A csonka torony és a mögötte fekvő fedetlen romkert a szentéllyel 750 éve vigyázza a hegytetőt. Kétfelől erős falpillérek támasztják a nyugat felé tájolt, kétszintes építményt. Az első emeleti, négyszögletű ablaknyílást kőbéllet keretezi, az őrködő íjász a fölötte lévő lőrésen keresztül figyelhette az idegenek mozgását. Az említett pillérek között látható a 13. századi, román stílusú félköríves kapu, azon keresztül léphetünk be a torony aljába, onnan a főhajóba és az ugyancsak egyenes záródású szentélybe. Magasra ívelő dongaboltozat tanúskodik arról, hogy a kései román korban kegyúri karzatot is csatoltak a gyülekezeti térhez. A többnyire bazaltköveket több helyen is az úgynevezett halszálka – latinul opus spicatum – alakzatban rakták forró mészkötésbe, a rómaiak technológiai hagyatékaként. A veszprémi egyházmegye 1339. évi összeírásában már Nagy-Szentantalfa néven felbukkanó község lakói különleges kiváltsággal bírtak: szabad királyi farkasvadászokként szolgáltak. A dézsmajegyzékben olvasható Szent Balázs-templomnak adózó plébániája volt, a most is meglévő rom-templom a szintén 14. századi, második építkezési korszakot idézi.

Az erdős magaslat nyugati oldalán alapított község a török hódoltság idején elnéptelenedett. Az alig egy nyíllövésnyire északabbra fekvő Balatoncsicsó (Schitzenhofen) községet német ajkú bevándorlók alapították újra a 18. században, és ők vették át a 4. századi vértanú, Szent Balázs püspök parókiáját, az egykori település nevének megmaradt emlékét. Csicsó egyébként egy 1272-ben kelt levélben Chichow néven szerepelt, amikor az egész környező völgy a király birtoka volt. A történelmi Szentbalázs község pedig nem épült újjá, a helyén és környékén bőven termő szőlőskerteket megújították a szorgalmas frankok.

Az 1958-ban megjelent, A Balaton-környék műemlékei című régészeti könyv társszerzői – a tudós (később Herder-díjas) Entz Géza és Gerő László professzor – egy nem szokványos, szűkszavú ismertetést is hozzáfűztek a templom történetéhez: „1930-ban egy bizonyos Lancz György nevű illető megvásárolta a romos tornyot, a kórust kontár módjára átalakította, lépcsőket épített bele és berendezkedett benne”. Egy hetilapban 2001 nyarán viszont az a kutatási eredmény volt olvasható, hogy valójában négy évvel korábban, 1926-ban vásárolta meg a romot Jörg Adolf Lanz von Liebenfels báró, osztrák állampolgár.

A cikk szerint Liebenfels a középkori templomos lovagrend 20. századi feltámasztója volt, eredetileg cisztercita szerzetesnek készült, de szakított a történelmi egyházzal, majd az ősi germán hagyományokat és a századforduló modern árja ideológiáját ötvözte, militáns lovagrend regulájával kiegészítve. Az 1920-as években megerősödő szélsőjobboldali, nemzetiszocialista nyomulás elől a ritter jobbnak látta áthelyezni székhelyét a békés Balaton-felvidékre, csekély átalakítással lakhatóvá tette a szentbalázsi romot. Egészen 1945 tavaszáig tanyázott benne mint Lancz György balatoncsicsói földbirtokos. A szovjet hadsereg megjelenése előtt elhagyta az erődítményt, majd nyomtanul eltűnt a történelemből.