Theresa May: Én viszem végig a Brexit folyamatot

A megállapodástervezetet ért bírálatok ellenére nem mond le a brit miniszterelnök - A konzervatív párt keményvonalas szárnyának vezetője bizalmatlansági szavazást kezdeményezett May ellen

MH/MTI – 2018.11.15. 18:00 –

Theresa May brit miniszterelnök egyenes utalást tett csütörtökön arra, hogy a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit)  megállapodástervezetét érő súlyos bírálatok ellenére sem kíván távozni tisztségéből, kijelentve: ő szándékozik végigvinni a Brexit-folyamatot.

theresa may leadTheresa May brit miniszterelnök a csütörtöki sajtótájékoztatón. Fotó: AFPA Downing Street-i kormányfői hivatalban tartott csütörtök esti sajtóértekezletén közölte azt is: sajnálja, hogy több kormánytag távozott a kabinetből a tervezet feletti nézeteltérések miatt, de ő továbbra is maradéktalanul hisz abban, hogy az Egyesült Királyság és minden egyes lakója számára az a helyes irány, amelyet ő kijelölt.

A nap folyamán több államtitkári rangú tisztviselő mellett bejelentette lemondását Dominic Raab, aki eddig a Brexit-folyamatot irányító minisztériumot (DExEU) vezette, azzal az indokkal, hogy nem tudja "jó lelkiismerettel" támogatni a Brexit feltételrendszeréről szóló megállapodástervezetet. Hasonló indokkal lemondott Esther McVey munka- és nyugdíjügyi miniszter is.

Theresa May kijelentette: teljesen megérti, hogy egyeseknek nem tetszenek a megállapodástervezetben foglalt kompromisszumok, de senki nem tudhatja, milyen következményekkel járna, ha a kormány nem e tervezet alapján vinné tovább a Brexit-folyamatot. A brit kormányfő szerint a letérés erről az irányról "mély, súlyos bizonytalanságot" teremtene.

May megerősítette azt a korábban is többször hangoztatott álláspontját, hogy nincs lehetőség újabb népszavazásra a brit EU-tagságról, annak ellenére sem, hogy egyre több szervezet és közéleti személyiség követeli ennek kiírását.

Bizalmatlansági szavazást kezdeményeztek May ellen

Csütörtökön bizalmatlansági szavazást kezdeményezett Theresa May ellen a kormányzó brit Konzervatív Párt keményvonalas Brexit-párti frakciócsoportjának vezetője.

Jacob Rees-Mogg, a European Research Group (Európai Kutatási Csoport, ERG) nevű, a Konzervatív Párt alsóházi frakcióján belül létrejött erőteljesen EU-szkeptikus kampánycsoport frontembere sajtóértekezleten jelentette be, hogy továbbította a szavazást kezdeményező levelét a frakció illetékes bizottságának elnökéhez. Ezt azzal indokolta, hogy nem tudja támogatni a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről szóló megállapodástervezetet, amelyet a brit kormány előző este fogadott el.

A befolyásos tory politikus kijelentette: az ERG hónapok óta "könyörgött" Theresa Maynek, hogy hajtson végre irányváltást a Brexit-stratégiában, de mindhiába.  Rees-Mogg bejelentése önmagában jelképes jelentőségű, mivel a Konzervatív Párt szabályai szerint bizalmatlansági szavazás kiírásához az szükséges, hogy a tory frakció legalább 15 százaléka - a jelenlegi létszám alapján 48 képviselő - csatlakozzon a kezdeményezéshez.

Az utóbbi napokban azonban több képviselő is jelezte, hogy ezt megtette, és Rees-Mogg csütörtöki lépése után újabb tory törvényhozók csatlakozása valószínűsíthető. Ha a minimálisan szükséges számú kezdeményező levél összegyűlne, a bizalmatlansági indítványt az úgynevezett 1922 Bizottságnak teljes körű frakciószavazásra kellene bocsátania, és a frakció egyszerű többségének, jelenleg 159 tory képviselőnek támogatnia kellene ahhoz, hogy Theresa May távozzon a párt éléről és így a kormányfői tisztségből is.

Az 1922 bizottságot - olyan időszakokban, amikor a Konzervatív Párt kormányon van - azok a tory képviselők alkotják, akiknek nincs kormányzati tisztségük. A rendkívül befolyásos testület, amely onnan kapta nevét, hogy az alapító képviselők az 1922-es parlamenti választásokon kerültek be a londoni parlamentbe, informális, de gyakorlatilag kötelező erejű politikai ajánlásokat fogalmaz meg a kormány számára, de hatáskörébe tartozik az esetleges vezetőváltási kezdeményezések elbírálása és a folyamat irányítása is.

Ha lesz bizalmatlansági szavazás, és azt Theresa May elveszíti, akkor mérlegelési lehetőség nélkül le kell mondania. Ha viszont megnyeri a szavazást, egy éven belül nem indítható ellene újabb bizalmatlansági kezdeményezés,

May lemondatása esetén elindulna a vezetőválasztási folyamat. A nevezéshez is szükség van a frakciólétszám legalább 15 százalékának támogatására. Több jelölt esetén a frakció addig szavaz, amíg csak két induló marad versenyben, közülük viszont a Konzervatív Párt szavazásra jogosult tagsága választhatja meg postai voksolással az utódot.

Jacob Rees-Mogg csütörtöki sajtóértekezletén az általa alkalmasnak tartott utódjelöltek között említette Boris Johnson volt külügyminisztert, a keményvonalas tory Brexit-tábor másik frontemberét, aki a nyáron a kormány Brexit-stratégiája elleni tiltakozásként távozott tisztségéből.