Az útdíjbevétel fedezi a felújítási munkálatokat

Elektronikus matrica

Putsay Gábor – 2018.11.13. 03:55 –

A magyarországi úthasználatból bruttó ezernégyszázmilliárd forint közvetlen költségvetési bevétel folyt be öt év alatt – mondta tegnap Bartal Tamás, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) vezérigazgatója.

Az elektronikus útdíj rendszerben a tehergépjárművek által megtett távolság a 15 milliárd kilométert is meghaladta öt év alatt. Emellett a NÚSZ 75 millió e-matricát adott el a 3,5 tonna alatti járművekre, ennek hetven százaléka heti matrica volt, aminek több mint felét külföldiek vették meg. Mint azt a távirati iroda beszámolója szerint közölte, a tavalyi 290 milliárd forint után idén 316 milliárd forint útdíjbevételre számítanak, és 2022-ben a négyszázmilliárd forintot is elérheti a NÚSZ bevétele, ami forrást biztosít a magyarországi utak felújítására, karbantartására, illetve új utak építésére. Hangsúlyozta, az útdíj stabil, közvetlen költségvetési bevételt jelent Magyarországnak, a NÚSZ a magyar államháztartás egyik alappillérét jelenti.