Friedrich Merz a támogatásáról biztosította Angela Merkelt

A párt új elnökét a december 7-én kezdődő tisztújító kongresszuson választja meg az 1001 kongresszusi küldött

MH/MTI – 2018.11.09. 18:48 –

Kancellári munkájának támogatásáról biztosította Angela Merkelt a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) egyik esélyes elnökjelöltje, Friedrich Merz, akit a német kormányfő régi ellenfelei között tartanak számon - jelentette pénteken a Der Spiegel.

A német hírmagazin a hírportálján CDU-s körökből származó értesülésekre hivatkozva azt írta, hogy Friedrich Merz a hét elején telefonon egyeztetett Angela Merkellel, és a kezdeményezésére folytatott beszélgetésen jelezte, hogy pártelnökként jó együttműködésre törekedne vele.

Ezt hangsúlyozta csütörtökön egy CDU-s parlamenti (Bundestag-) képviselőknek tartott zárt fórumon is, kiemelve: a német politikai rendszer stabilitása iránti felelősség is azt diktálja, hogy pártelnökként ne a kancellár ellen dolgozzék - írta a Der Spiegel.

A Die Welt című lap szerint a fórumra új, a Bundestagba a tavalyi választáson bekerült képviselőket hívtak meg, akik nem ismerték személyesen a politikába csaknem tíz év után visszatérő Friedrich Merzet. A CDU konzervatív szárnyához sorolt elnökjelölt elmondta, hogy nem készül "konzervatív forradalom" elindítására, de vissza akarja szerezni a CDU hagyományos helyéről, a politikai spektrum közepéről eltávolodott csalódott szavazókat. A nagy érdeklődést kiváltó fórumon azt is elmondta, hogy két éven belül Európa legmodernebb pártjává kívánja fejleszteni a CDU-t.

A Die Welt beszámolója alapján a frakcióban ugyan jelentős a támogatottsága Freidrich Merznek, de pénteken megjelent közvélemény-kutatási adatok szerint a lakosság egészét tekintve nem ő a favorit. A ZDF országos köztelevízió Politbarometer nevű kutatása kimutatta, hogy a lakosság legnagyobb csoportja, 31 százaléka szerint az Angela Merkelhez legközelebb álló jelölt, Annegret Kramp-Karrenbauer főtitkár lenne a leginkább alkalmas a CDU vezetésére. A párt szavazóinak körében 35 százalékos a támogatottsága.

Friedrich Merz a lakosság egészét tekintve 25 százalékkal, a CDU bázisát tekintve 33 százalékkal a második helyen áll. A harmadik Jens Spahn egészségügyi miniszter, jelentősen lemaradva, a lakosságban 6 százalékos, a CDU-szavazókat külön vizsgálva 7 százalékos támogatottsággal.

Angela Merkel október végén jelentette be, hogy nem pályázza meg ismét a CDU elnöki tisztségét, 18 év után befejezi pártvezetői munkáját és legkésőbb a ciklus végén, 2021 őszén visszavonul a politikai életből. 

A párt új elnökét a december 7-én kezdődő tisztújító kongresszuson választja meg az 1001 kongresszusi küldött. Az elnökjelöltek nyolc regionális konferencián mutatják be programjukat, az első ilyen rendezvényt november 15-én tartják Lübeckben.

Friedrich Merz 2000-től 2002-ig a CDU és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) közös Bundestag-frakciójának vezetője volt. A tisztséget Angela Merkel vette át tőle. Ezután fokozatosan kivonult az országos politikából, és 2009 óta szüneteltette hivatásos politikusi pályafutását.