Jemeni gyerekek százezrei szenvednek súlyos akut alultápláltságtól

„Miközben itt beszélgetünk, addig ezeknek a gyerekeknek az élete folyamatosan veszélyben van”

MH/MTI – 2018.11.09. 18:08 –

Mintegy 400 ezer jemeni gyerek szenved súlyos alultápláltságtól, ami életüket veszélyezteti - tájékoztatott  pénteken az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF).

A gyerekek 40 százaléka a jemeni kormányerők és a húszi síita lázadók közötti harcok sújtotta Hodeida városában  él  - tájékoztatta a nyilvánosságot Christophe Boulierac, az UNICEF genfi szóvivője egy sajtótájékoztatón. "Miközben itt beszélgetünk, addig ezeknek a gyerekeknek az élete folyamatosan veszélyben van" - mondta.

Hodeida kikötőjén keresztül jut el Jemenbe az ellátmányok és a humanitárius segélyszállítmányok 80 százaléka.

Jemenben 2014 augusztusa óta polgárháború dúl az Irán támogatását élvező húszik és a Szaúd-Arábia és egyéb arab országok által támogatott, a nemzetközileg elismert jemeni elnökhöz - a Rijádban tartózkodó Abed Rabbó Manszúr Hádihoz - hű erők között. A felkelők ellen 2015 márciusában lépett hadba a jemeni kormányerőket légierővel segítő arab koalíció.

Az ENSZ szerint a konfliktus a világ legsúlyosabb humanitárius válságához vezetett az országban, amelynek mintegy 28 millió lakosa közül legkevesebb 22 millió szorul segítségnyújtásra, és csaknem 18 milliót fenyeget az élelmiszerellátás bizonytalansága.

Az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP) csütörtökön közölte: megkétszerezi élelmiszersegély-programját Jemenben, hogy elkerüljék a "tömeges éhezést". A WFP célja, hogy több mint 14 millió jemenihez jutasson el élelmiszersegélyt. A WFP jelenleg mintegy 7-8 millió jemenit lát el élelmiszersegéllyel.

A múlt hónapban élelmezésbiztonsági szakértők, köztük ENSZ- és jemeni kormánytisztviselők folytattak vizsgálatot Jemenben, az erről szóló jelentést várhatóan novemberben közzéteszik. Bár a legutóbbi, 2017 márciusában kiadott jelentés nem hirdetett hivatalosan éhínséget, de 6,8 millió olyan emberről számolt be, akiket éhínség fenyeget. A következő jelentésben 12-14 millió lehet ezeknek az embereknek a száma - áll a WFP csütörtöki közleményében.