Kisarkított valóságcserepek

Női szemmel. Szilágyi Zsófia Cannes-ban is díjazott, Egy nap című filmjének fő problémája, hogy éppen azt a célt nem éri el, amiért elkészült: biztosan nem az átlagos családot ábrázolja

Sárdi Krisztina, Pálffy Lajos – 2018.11.09. 03:41 –

Nem arról van szó, hogy ne lenne fontos vagy ne kellene megmutatni, a Baba tusfürdős és pelenkás reklámokkal ellentétben a sokgyermekes lét nem rózsaszín buborék, mindig jól viselkedő angyalkákkal. Sőt.

egynapSzamosi Zsófia sajnos érzelemmentesen alakítja a háromgyerekes anyát (Forrás: Vertigo Media)
Aki eltöltött akár csak pár órát két, három vagy több gyermeket nevelő szülők társaságában, az jól tudja, milyen rohanás és folyamatos szervezés az életük. De semmi sem annyira fekete-fehér, mint ahogy azt Szilágyi Zsófia Egy nap című filmje bemutatja. Az idén Cannes-ban a kritikusok nemzetközi szövetségének díját elnyert és azóta is sok elismerést bezsebelt alkotás éppen nem azt az átlagost mutatja meg, amiért felmagasztalták. Ugyanis még a hétköznapok fásult taposómalma sem ennyire borzasztó, ez persze nem azt jelenti, hogy nincsenek kilátástalan helyzetben lévő anyák, sem azt, hogy ne kéne erről beszélni. Ennél azonban valamivel többet kellene mondani.

Dokumentarista jellege ellenére az Egy nap tele van életszerűtlenségekkel, noha a valóságban sem cselekszünk mindig racionálisan. Nehezen elképzelhető, hogy ne értesítené az iskola a szülőt a gyermeke csellókoncertjéről, vagy hogy egy anyuka ne tudná: nem szabad a rettentően feledékeny fiára bízni a reggeli bepakolást. Szilágyi Zsófia egy interjúban elmondta, Mán-Várhegyi Réka forgatókönyvíróval a barátaik és ismerőseik által mesélt történetekből állították össze a cselekményt, és eleinte dokumentumfilmet akartak forgatni. Valószínűleg utóbbiként jobban megállná a helyét. Ugyanis kizárt, hogy azok a történetek csak arról szóltak volna: a gyerekeim elviselhetetlenek, a férjem megcsal, a főnököm is szemét, azt se tudom, hol áll fejem – és ennyi. Hogy azok a barátok ne mondták volna el, mi lendíti tovább az embert. Hiszen még az abuzív kapcsolatból kimenekültek beszámolóiból is kiderül, miért bírták ki sokáig a szörnyűségeket. Nagyon hiányzik a filmből, hogy valamiért mégiscsak megéri „túlélni” – így lenne igazán életszerű. Ráadásul a képi világa sincs rendben: rosszul van világítva, sokszor túl sötét. Van benne végtelenül papírízű párbeszéd, és a filmet a különféle nehézségek állandó emlegetése didaktikussá teszi, Szamosi Zsófia pedig teljesen érzelemmentesen alakítja a családanyát.

Az Egy nap nem realista, hanem csak nyomasztó, leszámítva egy-két viccesebb helyzetet. Nem rettent el a gyermekvállalástól – leginkább azt mondatja a nézővel, hogy „én tudom ezt jobban is csinálni”. Beszélni, gondolkodni viszont érdemes róla.

Egy nap
Magyar dráma, 99 perc, 2018.
R.: Szilágyi Zsófia
10/5


Férfi szemmel Hitelesebb volna megmutatni a gondok mellett a jót is
Ránk zúdul a szépségek nélküli és szürke élet

Egy nap, avagy hogyan vegyük el a kedvet a gyermekvállalástól? Ez volt az első benyomásom Szilágyi Zsófia filmjének nézése közben, mikor azon gondolkodtam, tizenkét éves lányommal mi lesz ma, holnap, holnapután a délutáni program. Hogy én viszem el most különórára, aztán én megyek érte, így valószínűleg késni fogok majd az esti fociról.

Szilágyi Zsófia főhőse, Anna (Szamosi Zsófia) ugyanúgy a jelen Budapestjén él, a képsorok szerint valahol a II. kerületben, egy méretes, polgári lakásban. Ők három gyermeket nevelnek, mi most csak eggyel küzdünk, a filmben Annának és párjának lényegesen nehezebb dolga van, amit még súlyosbítanak a polgári léthez szervesen illeszkedő különórás elfoglaltságok is. Amelyek következtében valóban reggeltől estig gyermekeket szállítanak ide-oda a városban, a munka mellett.

A filmbeli család anyagi helyzete sem valami rózsás: ami bejön, az ki is megy – ismerteti a sokak által ismert helyzetet Szabolcs, a férj (Füredi Leó). Aztán jönnek a kisebb-nagyobb bajok sorban, köztük pedig a legfontosabb, Szabolcs lebegtetett, majd megvalósuló félrelépése a felesége legjobb barátnőjével, Gabival. De ekkor már lezajlott az a bizonyos nap, amely vélhetően ugyanolyan volt, mint a többi. Vagy mégis csak más, éppen Szabolcs döntése miatt. Amit Anna sejt is előre, de a napi rutin és a felmerülő ügyek miatt nincs módja, végül ereje sem tenni ellene.

Ezt zúdítja ránk a rendező, egy rettenetes napot kilencvenkilenc percben, de közben egy-két villanás, a néző szájára is mosolyt csaló képsor kivételével szigorúan elveszi tőlünk azt, hogy milyen szépségek is lehetnek egy ilyen átlagos gyermekes napban. Mert nem igaz, hogy a folyton visító csemetékkel csak a gondok vannak, ott az a sok olyan pillanat, amely értelmet ad az egésznek azon túl, hogy tovább add az életet, mert azt te is valakiktől kaptad. Ha Szilágyi Zsófia, aki Mán-Várhegyi Rékával a forgatókönyvet is jegyzi, ezt az oldalt is megmutatta volna, akkor hitelesebb lenne a filmje.

Mert így csak arra juthat a még gyermektelen néző, hogy ha ez így van, akkor bizony jól meg kell gondolni azt a gyermekvállalást, és hogy nem segítenek ezen a családosoknak bőven adott juttatások sem. Végül még csak annyit, hogy a folyamatosan sötét képek ellenére a filmen tavasz van, az egyik snitten virágzik az aranyvessző.

10/2