Az eltűnt Rácváros nyomában

Az egykori szerb templom ikonosztázának darabjai, Carl Lutz fényképei és Vitkovics Mihály arcképe is megtekinthető a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumának ma nyíló kiállításán

Péntek Orsolya – 2018.11.08. 03:30 –

Szerb székesegyház a Tabánban – Az eltűnt Rácváros emlékezete címmel nyílik ma kiállítás a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumában. A február 17-ig látható tárlat nemcsak a Rákosi-korban lerombolt egykori székesegyházat mutatja be, de az Arsenije Teodorovic által a templomnak festett ikonosztáz darabjait is, valamint az egykori pest-budai szerb kultúrát.

Vármúzeum 20181108 A restaurált képek egykor hatalmas ikonfalat alkottak (Fotó: Bodnár Patrícia)

Meghatározó eleme volt a budai látképnek az Erzsébet hídnál egykor állt szerb székesegyház, amely 1810-ben túlélte a Tabán sok száz épületét elpusztító tűzvészt – bár a berendezése elpusztult –, a városrész két világháború közti lerombolását, de még az 1945-ös ostromot is. Igaz, a svéd diplomata embermentő, Carl Lutz által készített akkori felvételek tanúsága szerint kiégve és szétlőve, de egyben maradt. Nem sokkal később, 1949–1950 telén mégis lebontották. A hivatalos magyarázat szerint kellett a hely az újjáépülő Erzsébet híd lehajtóinak. Valójában a Rákosi-korszak egyház- és templomellenessége, valamint a Jugoszláviával addigra megromlott viszony áldozata lett.

Az ikonosztáz darabjaiból néhány a szentendrei Szerb Egyházi Múzeumhoz került, a többi darabot viszont a pesti szerb templomba zsúfolták be. Nemrég az újvidéki (Novi Sad-i) Galerija Matice srpske segítségével sikerült felújítani hetvenhárom darabot az intézmény vezetője, Tijana Palkovljevic Bugarski közlése szerint. A templom, a városrész és a magyarországi szerbek történetéről ma nyílik kiállítás a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumában, a volt királyi palotában. A tárlatot Farbaky Péter főigazgató, Lásztity Péró, a budapesti Szerb Intézet igazgatója, Vukovics Koszta művészettörténész, a Szerb Egyházi Múzeum igazgatója és Golub Xenia, Terdik Szilveszter, valamint Csáki Tamás, a kiállítás kurátorai mutatták be tegnap.

Az első teremben Fényes Adolf egy korabeli képe látható az akkori Tabánról, de kikerültek a falakra Kmetty János és Iván Szilárd e városrészről festett munkái is a már említett Carl Lutz-fotókon kívül.

Innen visszafelé indulunk el az időben, a következő egység a 19. századot mutatja be, amikor az 1810-ben leégett templom megújult, és elkészült az ikonosztáza.

Ekkor már jelentős lélekszámú szerb közösség élt a városban. Még a török hódoltság alatt érkeztek az első délszláv letelepedők, akiknek újabb hulláma 1686-ban elfoglalta a harcokban kiürült Tabánt. Nagy részük ortodox volt, kisebb részük katolikus, utóbbiak a Szent Katalin-templom körül telepedtek meg, míg az ortodoxok az Ördögárok két oldalán, valamint a Gellért- és a Naphegy között. Bár a 17. század végén már ők is emeltek templomot, a Duna áradásai miatt az olyan rossz állapotba került, hogy újat kellett építeni. Az eredetileg Szent Demeternek ajánlott – majd Szentháromság-templommá átnevezett – székesegyház 1741–1742-től épült, de a barokk toronysisak csak 1775-ben került fel rá, ennek makettje megtekinthető a kiállításon.

Amikor 1810-ben egy kádármester udvarából elszabaduló tűzvészben a negyed leégett, a templom is megsérült. Az 1824-re befejeződött helyreállítás során készült el Arsenije Teodorovic ikonosztáza. Ő volt az első szerb festő, aki a bécsi akadémián végzett, a megbízást vélhetően Vitkovics Jánosnak, a templom papjának köszönhetően nyerte el, aki korábban is jó kapcsolatokat ápolt a művésszel. A tárlat egy későbbi szekciójában megtekinthető az az arckép, amelyet a művész Vitkovicsról készített, mellette pedig az ortodox pap feleségének portréja függ.

Az egykori berendezés darabjai közül nemcsak az ikonosztáz elemei, de egy evangéliumos könyv, egy bécsi ötvösműhelyben készült kehely és a templom hatalmas oltári keresztje is megtekinthető.

A kiállítás utolsó egysége azt mutatja be, miként élt a jelentős lélekszámú szerb közösség Budán. Azokban az években a város a szerb kultúra legfontosabb központja volt; mivel a török által megszállt területeken nem működhetett nyomda – az a törökellenes lázadás, amely letette a szerb állam alapjait, csak 1815-ben tört ki –, az itteni egyetemi nyomdában adták ki a szerb könyveket és folyóiratokat, csaknem hétszáz cím jelent itt meg. A szerb szellemi élet a már említett pap, Vitkovics János körül összpontosult, de a budai szerb közösség ismert alakja volt a bátyja, Vitkovics Mihály is: a szerb–magyar költőhöz Kazinczy Ferenc írt ódát. Vitkovics amúgy Kazinczy három budai hívének egyike volt Szemere Pál és Horvát István mellett. Ők alkották azt az írói csoportosulást, amely Kazinczyt vezetőnek elismerve harcba szállt a nyelvújításért.

A kiállításon olyan érdekességek is láthatók, mint egy 1812-es szerb színielőadás súgókönyve – az előadást két este után betiltotta a cenzúra –, amelyben Déryné Széppataki Róza énekelt el egy áriát szerbül. Visszaemlékezéseiben azt írta: soha nem kapott akkora tapsot, mint a tabáni szerb közönségtől.

A kiállítás a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeuma, az újvidéki Galerija Matice srpske, a szentendrei Szerb Egyházi Múzeum, valamint a budapesti Szerb Intézet együttműködésében jött létre.